223.

Asame

Megdörzsölöm halántékomat.

- Úgy pattogsz, mint a mérgezett egér – mondom komolyan, mikor megnyomva a csak szót ismétli el a kijelentésemet. Persze, cseszd meg, tele van az utca magadfajta hülyegyerekekkel, akik az első adandó alkalommal képesek bármilyen baromságra és nem féltik a szaros kis életüket. Komolyan mondom, eszem-faszom megáll lassan. Én nem tudom, mi volt ma abban a kajában, de azt hittem, a birkózószart levettük az étlapról már egy ideje... Tévedtem. - De, teljesen elég, bőven sok is, sőt, megnyugtatlak, nem hemzseg az utca az olyan suhancoktól, akik ideálisak lennének arra, amire választottalak, csak kurvára nem fogom fel, ha egyszer elfogadtad, akarod a dolgot, akkor mi a francért kell minden egyes szavamat kiforgatnod. Igazán elárulhatnád. Igen, Deon, Fei azért tolta ide azt a sárga pofáját, hogy megtudja, mennyire vagy fontos a számomra, hogy ha elkap téged, hagyom a fenébe, hogy kinyírjon, vagy inkább öletem meg magam, csakhogy téged védjelek... Megnyugtatlak, az utóbbi játszana inkább... Ezért nekem tökéletesen megfelel, hogy csak – nyomom meg én is ezt a szót – egy pártfogoltnak hisz – mondom csendesen. - Apád cége – váltok témát – csak annyiban érdekelt a dologban, hogy rajtuk keresztül jut ki az áru Kínába. A hajózásnál kisebb az ellenőrzés, ezáltal sokkal egyszerűbb dolguk van. Apád csinálja azt, ami a dolga, támogatást kap Kobayashitól, miközben fingja nincs arról, hogy mi folyik a cégén belül. Valaki vagy valakik kurva jól eltüntetnek bizonyos papírokat – mondom őszintén. - Szerencsére két napja sikerült beépítenünk a céghez két embert, így ha minden jól megy, pár napon belül kellő bizonyítékaink lesznek ahhoz, hogy Kobayashit megbuktassuk, a Szenátusnál dolgozó kapcsolatunk pedig rövid úton juttatja majd börtönben őt, viszont itt jön képbe a Fei-probléma – magyarázom komolyan. - Szombatig Feinek még csak megneszelnie sem szabad, hogy Kobayashi megbukott... Az, hogy tud-e rólad bármit is... felelőtlenség lenne határozottan kijelenteni, hogy nem, lövése sincs arról, hogy ki vagy, mert ebben valahogy nem hiszek. Hülyének tartom, de nem ennyire. Viszont, ha mázlink van és tényleg annyira hülye, hogy le se szarja apádat és a céget, akkor viszont lövése sincs rólad, maximum a nevedet tudja, vagy még azt sem... - felelem neki őszintén. - Már az is haladás, ha legalább fejbe tudsz vele vágni valakit – heccelem őt én is. - Nem követelem meg tőled, hogy használj fegyvert, de azt igen, hogy amint megtanulsz bánni vele és olyan helyre viszlek, igenis legyen nálad – mondom komolyan, majd azon, amit mond, elmosolyodom és felállva helyemről az egyik szekrényhez lépek és kiveszek belőle egy nagyon is szépen megmunkált, faragott mintás dobozt, majd az asztalra téve kinyitom azt és Deon felé fordítom a dobócsillagokkal teli kis ládikót. - Ilyenekre gondoltál? - kérdezem őt elmosolyodva és hagyom, hogy kigyönyörködje magát, ám mielőtt hozzáérne, megfogom csuklóját. - Óvatosan, éles – mosolygok rá, majd kiveszek egyet és könnyed mozdulattal hajítom az ajtó felé. A dobócsillag pedig halk koppanással fúródik a fába.