224.

Asame

Elismerően hümmögök egyet, mikor Deoné az enyém mellett köt ki a fában, majd kiveszek pár újabb darabot a dobozból és ujjaim közé fogom őket.

- Nem rossz – mosolygok. - Sose csuklóból hajítsd el, hanem könyökből – magyarázom és mutatom is meg Deonnak, a három csillag pedig az ajtóba fúródik. - Amúgy – indulok meg az ajtó felé, hogy kiszedjem őket a fából, majd amint ez megvan, visszarakom a dobozba - ha nagyon csacsogni szeretnél velük, vigyed őket – zárom be a doboz tetejét és tolom közelebb a kölyökhöz. Számos küzdősport mellett többek között a ninjutsu is érdekelt annak idején, de ott inkább a fegyverek fogtak meg igazán, mintsem maga a harcművészet. A dobócsillagok, a nunchaku, a láncos penge. Mindegyik olyan fegyver, amit ha az ember tökéletesen megtanul használni, nem igazán kell attól tartania, hogy elverik. De mint harcművészet, a Wing Tsun volt az, ami igazán megtetszett. Visszaülve helyemre ismét rágyújtok, majd Deonra pillantva fújom ki a füstöt. Még mindig aggaszt, hogy mi lehet Akival, így ismét előveszem a telefont zsebemből és őt hívom. Persze most sem veszi fel, ami már cseppet sem nyugtat meg. Mi a fene lehet vele?


Elgondolkodom azon, mikor beszéltem vele utoljára. Akkor azt mondta, minden rendben van és jó nyomon haladnak, hogy megbuktassuk Kobayashit és Feit. Elmélkedésemből, mely elég rövid ideig tart, a dolgozószobába berontó Ryuuichi rángat ki. Mi a fene van ma itt? Azonnal megtudom a választ: az egyik üres vendégszobába vitték Akit. Csúnyán megverték őt és nincs magánál, ráadásul az autó, amiből kihajították a kapu elé, Fei tulajdonában van. Az a rohadék...! Minden szó és magyarázat nélkül állok fel és indulok meg, hogy megnézhessem őt, miközben kiadom testőrömnek az utasítást, hogy azonnal hívja ide Takashit, nem érdekel az sem, hogy hány óra van. Most Deonnal sem érek rá törődni, Aki állapota érdekel és az, hogy megtudjam végre, mi történt.


Takashi szerencsére egy órán belül megérkezik és ellátja Akihitot. A sérülései nem súlyosak, de holnapig nem fog magához térni. Nyugtatót kap, majd Takashi kitessékel a szobából és szigorúan a tudtomra adja, hogy hagyjam pihenni, még akkor is, ha magához térne. Kénytelen vagyok beleegyezni, így csak egy őrt állíttatok Akihito szobájának ajtajához, s parancsba adom, hogy amint magához térne, értesítsenek. Nem szarozom, most nem érdekel semmi, utasítok és fenyegetek.


Muszáj lesz valahogy lenyugodnom, bár nem tudom, Deon ott maradt-e a dolgozószobában vagy sem, de most nem tudok ezzel foglalkozni. Egyenesen szobám felé veszem az irányt, miközben írok egy üzenetet Deonnak, hogy hol talál meg, majd nem törődve semmivel kezdek el levetkőzni és belépve a fürdőbe, megnyitva a csapokat állok be a zuhany alá. Az a rohadék pont azt akarja elérni ezzel, hogy felelőtlenül nekirontsak... Hát rábaszott, ennyire könnyen nem fog megkapni, sem irányítani. Szombat...


Igyekszem lenyugodni, s ha bár lassan is, de hála a forró víznek ez szép lassan sikerül. Meg annak is, hogy a csempe bírja az ütést. Sokáig ázom a zuhany alatt, nem tudom megmondani, meddig, és egy darabig nem is akarok kijönni alóla, csak fokozatosan állítom egyre melegebbre a hőfokot, miközben lehunyt szemmel igyekszem minél jobban lenyugodni megint.