226.

Asame

Őszintén meglep az, amit Deon művel és az is, mikor egyszerűen faképnél hagy. Egy-null, kölyök, de lesz ennek még böjtje, ezt garantálom. Nem tudom nem elnevetni magam a hozzám intézett szavain és még mielőtt becsukhatná maga mögött az ajtót, válaszolok is rájuk.

- Ha nem tűnt volna fel, csibém, teljes mértékben meleg vagyok – heccelem őt, majd rendesen befészkelem magam az ágyba félig ülő helyzetbe és újra rágyújtok. Egy telefont is elintézek gyorsan, amíg Deon távol van. Testőrömet hívom és megkérem, hogy maradjon Aki mellett éjszaka. Persze nem kérem őt, hogy egész éjjel virrasszon, de legyen ott vele, ha bármi adódna és azonnal értesítsen engem is. Még kérek magunknak valami forró italt is, magamnak teát, Deonnak egy bögre kakaót, s kikelve az ágyból a könyvespolchoz lépek. Egy elég megviselt, régi könyvet sikerül leemelnem onnan, majd előkotrom az asztalról a szemüvegemet is. Nagyon ritkán használom, inkább csak ilyenkor, mikor este állok neki olvasni, s mivel ez nem sűrűn jön össze, így a szemüveg is csak porosodik az asztalon. Szerencsére máskor nem kell használnom, mert amúgy rettenetesen utálom, ahogy a kontaktlencsét is. A könyvvel a kezemben mászok vissza az ágyba és felvéve szemüvegemet nyitom ki azt. A kezembe került példány nem más, mint Sei Shonagon Makura no soshi-ja, vagy közismertebb nevén a Párnakönyv, amely Sei Shonagon japán udvarhölgy naplója a 990-es évekből és az 1000-es évek elejéről. Ami igazán tetszett benne mindig is, az csípős nyelvezet, amit udvarhölgytársai leírásához használ. Kellemes olvasmány annak, aki szereti az ilyeneket.


Nem tudom, mennyi idő telik el, mire megérkezik a kért tea és kakaó is, s épphogy távozik a szobámból alkalmi pincérünk, Deon is előmerészkedik a fürdőből. Összecsukom a könyvet és levéve szemüvegem leteszem őket az éjjeliszekrényre. Nincs még kedvem aludni, de olvasni sem, ha a kölyök itt van. Legfeljebb untatom megint valami bolond, régi mesével, ha szeretné, vagy csak kihasználjuk a pillanatot és fekszünk egymás mellett. Majd eldönti, mit szeretne. Azt viszont már eldöntöttem, hogy holnap, ha minden jól megy, kardvívás és Wing Tsun helyett bevezetem kicsit a ninjutsuba és gyakoroljuk a dobócsillagok használatát. Jelenleg elég, ha könnyed edzést tartok neki, amíg nem lehet terhelni nagyon a vállát és legalább így is tanul valami hasznosat. Már az is lehet, hogy én sokkal jobban várom azt az edzést, mint ő. Az legalább eltereli a gondolataimat.


Megvárom, míg befészkeli magát az ágyba és most én hagyom ott, mielőtt hozzám bújhatna, de csak azért, hogy odavihessem a teát és a kakaót. Elégedett mosolyt csal az arcomra, mikor látom rajta döbbenetét. Mi az, csibém, nem tetszik, amikor a fagyi visszanyal? Visszasétálva a kezébe adom a bögre kakaót, persze azért figyelve arra, hogy amilyen bolond tud lenni néha, ne égesse meg magát vele, majd visszabújok mellé az ágyba

- Már csak a tábortűz hiányzik a szoba közepéről – heccelem őt kicsit talán emlékeztetve is arra, mikor az első nap balhét csinált. Persze minden rosszindulat nélkül. Megkínálom cigivel, jobban mondva hamutartóval együtt lerakom azt magunk közé, hogy ha akar, vegyen, ha nem, akkor nem, én viszont igenis rágyújtok. - Most te vagy a soros, hogy javasolj valami elfoglaltságot – mondom egyszerűen, ezzel is tudtára adva, hogy jelenleg még nem vagyok álmos, egy kicsit sem.