231.

Asame

Hosszú percek után végre megnyugszom és megtörölve arcom állok fel Akihito mellől, hogy visszatérjek Deonhoz a szobába. Aludni kellene valamennyit még, bár cseppet sem érzem a fáradtságot. Nem lesz könnyű így... Mielőtt visszamennék, még betérek dolgozószobámba és rágyújtok egy cigarettára megtámaszkodva íróasztalomnál. Csak nézek magam elé, miközben szívom cigimet, s játszom a kifújt füsttel. Össze kell szedned magad, Asame. Számítanak rád. Nishida, Akihito, Deon... Ideje végre összekaparnod magad a földről és újra talpra állva bosszút állni mindenért. Mélyet szippantok cigarettámból, az utolsó slukk, mielőtt elnyomnám, s mikor kifújom a füstöt, egyúttal kifújom magamból az önsajnálatot, a bűntudatot és mindent, ami eddig összezavart. Mosolyogva simítok végig a Deonnak adott dobozon, majd elindulok vissza a szobába, hozzá, s befészkelve magam mellé, ölelem át őt.


Nyolc óra magasságában ébredek fel újra és kikelve az ágyból összeszedem a szétdobált cuccokat a szobában, majd elvonulok és veszek egy gyors zuhanyt. A tegnap éjjel megtette hatását. Végre újra képes vagyok ugyanazzal az elszántsággal és erővel folytatni mindent, ami eddig jellemző volt rám. A derekamra csavart törülközővel lépek ki a szobába és keresek magamnak ruhát. Szokásosan fekete öltönynadrágba és fekete, hosszú ujjú garbóba bújok, majd áttörlöm a hajam is és belebújva cipőmbe dobom be a nedves törülközőt a fürdőszobában lévő szennyes kosárba. Még magamhoz veszem telefonomat és felvéve a pisztolytáskát első utam azonnal a konyhába vezet. Reggelit készíttetek Deonnak és kávét, majd én magam viszem be azt a szobába. Van másfél órám Nishida és Kazuki érkezéséig, és addig nem is akarok semmivel sem foglalkozni Deonon és Akihiton kívül.


Elmosolyodom, miközben lerakom a tálcát az asztalra és odalépve az ágyhoz csókot lehelek Deon homlokára.

- Lassan ébredezz – mondom neki csendesen, kedvesen, majd ellépek az ágytól és ismét otthagyom őt a szobában. Akihitohoz megyek. Az őr ismét a helyén posztol és egy halk „jó reggelt”-tel köszönt. Csak bólintok neki üdvözlésképpen és belépek az ajtón. Aki még alszik, így őt nem zavarom, Ryuuichi pedig épp ébredezni kezd. Odalépek hozzá, mire már ugrana is fel a fotelból, de nem hagyom neki. - Ne ugrálj, leversz valamit – mondom csendesen. - Ha felébredtél, szedj nekem össze néhány dolgot, mire megjön Nishida – kérem őt komolyan, mire csak egy aprót bólint. Mielőtt távoznék a szobából, még egy futó pillantást vetek az ágyon most békésen alvó barátomra. Sokkal jobb színben van, mint tegnap és ez őszinte örömmel tölt el, s mielőtt kilépnék az ajtón, újra magamra öltöm a ridegség maszkját, majd egy szó nélkül távozom és vonulok be dolgozószobámba.


Töltök magamnak egy pohár whiskyt, majd leülve a székbe rágyújtok. Bekapcsolom a gépemet is. Lassan újra meg kell látogatnom néhány éttermet, hogy átnézzem a könyvelésüket és a számlákat. Most viszont, amire igazán oda kell figyelnem, az az, hogy Kobayashit a lehető leggyorsabban juttassuk rács mögé, és hogy szombaton végérvényesen is leszámoljak azzal a kínai köcsöggel. Megfizet azért, amit tett, s bár tudom, hogy a bosszú rossz útmutató, nem vágyom most mégsem többre, csakhogy bosszút állhassak Naotoért és Akihitoért.


Ryuu olyan fél tíz magasságában fut be kezében a kért papírokkal, majd már rohan is tovább elnézést kérve, mondván, még van egy kis dolga. Csak biccentek neki, hogy mehet, majd mivel Deonnal még mindig nem keresett, így elindulok én megkeresni őt, miközben fülemhez emelve a telefont próbálom utolérni azon keresztül.