Az unalmas szórakozásokkal az a jó, ha éjjel csinálod, hogy teljesen bealtatnak. Ha akarnám, sem tudnám megvárni Asamét, mert egyszerűen bekómálok a rajtam erőt vevő fáradtságtól, de jó így aludni. Kicsit megébredek, mikor átölel, hátat fordítok neki és befészkelem magam egészen közel a testéhez, megsimogatom a karját, majd zuhanok is vissza az alvásba, s csak reggel ébredek fel igazán. Most meg nincs kedvem ébren lenni, aludnék még egy keveset, ezért kihasználom, hogy Asame nem próbál kikelteni az ágyból és durmolok egy kicsit még. Áldásos, ha az embernek van egy nyugodt éjszakája ebben a házban, mi? Nem baj, én még azért se cserélnék el egyet se a saját éjszakáimból, bármilyen pocsék is volt. Ha nem szeretném ezt az életet, nem maradnék itt, ám mivel nagyon is szeretem, a nyűgjével, nehézségeivel és fájdalmaival együtt akarom. Ettől igazi, valódi egy élet, hogy nem mindig fenékig tejfel, vagy csupa habos torta, hanem igenis van benne valami rossz. A rosszat azért szeretem, mert a jót jobban tudom általa értékelni, jobban tudok neki örülni. Becsülöm a rossz dolgokat, bár megélni azért annyira nem fain, de mindegy, idővel mindenen túlesünk, mindent túlélünk és csak erősebbek leszünk.
Már nem alszom, de még nem is vagyok teljesen ébren, valahol a kettő közti határon himbálózom. A hasamon fekszem egyik lábamat felhúzva. A takaró alól csak a lapockáim, vállaim, nyakam és fejem látszik ki, a karjaimmal a párnát ölelem az arcomhoz, Asame azonban még így is megtalálja annak módját, hogy csókot nyomjon a homlokomra. Ezen mosolygok egyet, bár szememet nem nyitom ki és mikor kedvesen kelteget, nyöszörgök, így jelezve, hogy túl korán van még ahhoz, hogy felébredjek és nekilássak a napnak. Megint jó módot talál arra, hogy elérje, amit akar, mert magamra hagy, hiszen ha nem jönne vissza, lehet, hogy visszaaludnék. Márpedig nem fog, mert tudja, hogy ha begyógyszerezem magam, nem akarom, hogy lásson. Kénytelen vagyok tehát felkászálódni a kényelmes párnáról és bevenni az ébresztőmet.
Nyitott szemmel nézem a plafont, pontosabban azt, amit a drogok elém varázsolnak. A testemet kéjes forróság járja át, a múlt éjjel szeretkezése megelevenedik a bőrömön, újra érzem Asame apró csókjait, a nyálcsíkot a mellkasomon, de a látvány ezzel teljesen ellentétes. Olyan képzelgés tárul a szemem elé, amiben betör valakit. Leszorítja, nem engedi mozogni, nem foglalkozik a fájdalmával, csak megdugja. A látottak eszembe juttatják azt a kötést, amely a csontjaim mozdulatlanul tartása miatt kaptam és az érzés is kapcsolódik hozzá, hogy a mellkasomra vannak szorítva a karjaim és sem vakarózni, sem semmit nem tudok. Fullaszt a fogság, mert tudom, hogy most nincs szükségem a tartókötésre, a csontjaim már rég összeforrtak, a magatehetetlenség és a kényszer azonban kínoz. Akkor is kínzott, de elviseltem, mert féltem, hogy fel kell vágni a bőröm és szegecseket kell tenni a kulcscsontomba, hogy egyben maradjon. Rettegtem a műtéttől, jobban, mint attól, hogy pofára esek, mert azt elkerülhettem annyival, hogy ültem egy helyben. Ma azonban fekszem, tudom szabadon mozgatni a kezeimet, és bármikor felkelhetek minden akadály nélkül.
Kitisztul a plafon látványa és az érzetek is elmúlnak. Vége a delíriumnak, vége a gyötrődésnek. Ez mindig majd egyre rosszabb lesz, vadabb, ijesztőbb, elképzelhetetlenebb dolgokat fogok látni és érezni, mígnem az őrületbe kerget a szer és meg nem ölöm magam. De eddig sosem fogok eljutni, mert pontosan tudom, hogy mi a valóság.
Ledobom magamról a takarót, kikelek az ágyból és bevetem magam a fürdőbe, hogy lemossam testemről az előbbiek folytán keletkezett savas izzadtságot és kimosom a hajamból a tenger illatát. Amint ezzel megvagyok, megtörölközöm, a derekamra csavarom az anyagot, majd lehúzom az ágyruhát és gombócba gyűrve az egészet, a szennyes kosárba tuszkolom. Dolgom végeztével megreggelizek, s már szobám felé sétálva iszogatom a kávémat. Vicces látvány lehetek egy szál törölközőben, csöpögő hajjal, bögrével a kezemben, a vállamon az övtáskámmal, de nem érdekel, hamarosan összeállítok valami menő szerelést, aztán jó' van.
Az íróasztalomra ülve még cigire is gyújtok, így lesz teljes a kép, főleg, hogy a lábam is lóbálni kezdem. Próbálom fejben összerakni a mai heppemnek megfelelő öltözéket, ám nem járok sikerrel, úgyhogy miután az utolsó korty cigarettámat is elszívtam és a bögrém fenekére néztem, lecsúszom az asztalról, a fürdőben keresek egy törölközőt és megtörlöm vele a hajam. Mivel kissé sikerült megint kihűlnöm, a hajszárítással folytatom, utána felöltözök. Feszes, bordó farmert húzok, hatalmas biztostűkkel vékonyabb láncokat aggatok a szárára, az övtartójába akasztok nagyobb szemű láncokat, hozzá ujjatlan, drapp színű pólót veszek, nyakamba fekete-piros kockás kendőt kötök, csuklóimra pedig apró szegecsekkel díszített pántokat kötök. Szúrok a pólómba is pár biztostűt, egyet-egyet úgy is, hogy rajta csüng pár, meg a vékony láncból is, hogy megtörjék a drapp egyhangúságot. A hajam, miután megfésülöm, kissé feltupírozom, ám mielőtt rendet tennék a fejemen, megszólal Kapocs. Vigyorogva veszem a fülemhez, majd megadom Asaménak a tartózkodási helyem, azzal gyorsan beformázom a szénakazlat a fejemen. Majdnem tökéletes, már csak a szemkihúzás maradt, amit már kénytelen vagyok az ő társaságában megejtenem, de akkor is be fogom fejezni a külsőm kicsinosítását, mielőtt rávetem magam, hogy megcsókolhassam.
Már nem alszom, de még nem is vagyok teljesen ébren, valahol a kettő közti határon himbálózom. A hasamon fekszem egyik lábamat felhúzva. A takaró alól csak a lapockáim, vállaim, nyakam és fejem látszik ki, a karjaimmal a párnát ölelem az arcomhoz, Asame azonban még így is megtalálja annak módját, hogy csókot nyomjon a homlokomra. Ezen mosolygok egyet, bár szememet nem nyitom ki és mikor kedvesen kelteget, nyöszörgök, így jelezve, hogy túl korán van még ahhoz, hogy felébredjek és nekilássak a napnak. Megint jó módot talál arra, hogy elérje, amit akar, mert magamra hagy, hiszen ha nem jönne vissza, lehet, hogy visszaaludnék. Márpedig nem fog, mert tudja, hogy ha begyógyszerezem magam, nem akarom, hogy lásson. Kénytelen vagyok tehát felkászálódni a kényelmes párnáról és bevenni az ébresztőmet.
Nyitott szemmel nézem a plafont, pontosabban azt, amit a drogok elém varázsolnak. A testemet kéjes forróság járja át, a múlt éjjel szeretkezése megelevenedik a bőrömön, újra érzem Asame apró csókjait, a nyálcsíkot a mellkasomon, de a látvány ezzel teljesen ellentétes. Olyan képzelgés tárul a szemem elé, amiben betör valakit. Leszorítja, nem engedi mozogni, nem foglalkozik a fájdalmával, csak megdugja. A látottak eszembe juttatják azt a kötést, amely a csontjaim mozdulatlanul tartása miatt kaptam és az érzés is kapcsolódik hozzá, hogy a mellkasomra vannak szorítva a karjaim és sem vakarózni, sem semmit nem tudok. Fullaszt a fogság, mert tudom, hogy most nincs szükségem a tartókötésre, a csontjaim már rég összeforrtak, a magatehetetlenség és a kényszer azonban kínoz. Akkor is kínzott, de elviseltem, mert féltem, hogy fel kell vágni a bőröm és szegecseket kell tenni a kulcscsontomba, hogy egyben maradjon. Rettegtem a műtéttől, jobban, mint attól, hogy pofára esek, mert azt elkerülhettem annyival, hogy ültem egy helyben. Ma azonban fekszem, tudom szabadon mozgatni a kezeimet, és bármikor felkelhetek minden akadály nélkül.
Kitisztul a plafon látványa és az érzetek is elmúlnak. Vége a delíriumnak, vége a gyötrődésnek. Ez mindig majd egyre rosszabb lesz, vadabb, ijesztőbb, elképzelhetetlenebb dolgokat fogok látni és érezni, mígnem az őrületbe kerget a szer és meg nem ölöm magam. De eddig sosem fogok eljutni, mert pontosan tudom, hogy mi a valóság.
Ledobom magamról a takarót, kikelek az ágyból és bevetem magam a fürdőbe, hogy lemossam testemről az előbbiek folytán keletkezett savas izzadtságot és kimosom a hajamból a tenger illatát. Amint ezzel megvagyok, megtörölközöm, a derekamra csavarom az anyagot, majd lehúzom az ágyruhát és gombócba gyűrve az egészet, a szennyes kosárba tuszkolom. Dolgom végeztével megreggelizek, s már szobám felé sétálva iszogatom a kávémat. Vicces látvány lehetek egy szál törölközőben, csöpögő hajjal, bögrével a kezemben, a vállamon az övtáskámmal, de nem érdekel, hamarosan összeállítok valami menő szerelést, aztán jó' van.
Az íróasztalomra ülve még cigire is gyújtok, így lesz teljes a kép, főleg, hogy a lábam is lóbálni kezdem. Próbálom fejben összerakni a mai heppemnek megfelelő öltözéket, ám nem járok sikerrel, úgyhogy miután az utolsó korty cigarettámat is elszívtam és a bögrém fenekére néztem, lecsúszom az asztalról, a fürdőben keresek egy törölközőt és megtörlöm vele a hajam. Mivel kissé sikerült megint kihűlnöm, a hajszárítással folytatom, utána felöltözök. Feszes, bordó farmert húzok, hatalmas biztostűkkel vékonyabb láncokat aggatok a szárára, az övtartójába akasztok nagyobb szemű láncokat, hozzá ujjatlan, drapp színű pólót veszek, nyakamba fekete-piros kockás kendőt kötök, csuklóimra pedig apró szegecsekkel díszített pántokat kötök. Szúrok a pólómba is pár biztostűt, egyet-egyet úgy is, hogy rajta csüng pár, meg a vékony láncból is, hogy megtörjék a drapp egyhangúságot. A hajam, miután megfésülöm, kissé feltupírozom, ám mielőtt rendet tennék a fejemen, megszólal Kapocs. Vigyorogva veszem a fülemhez, majd megadom Asaménak a tartózkodási helyem, azzal gyorsan beformázom a szénakazlat a fejemen. Majdnem tökéletes, már csak a szemkihúzás maradt, amit már kénytelen vagyok az ő társaságában megejtenem, de akkor is be fogom fejezni a külsőm kicsinosítását, mielőtt rávetem magam, hogy megcsókolhassam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése