Be tudom fejezni a toalettem, így teljes pompámban, tökéletesen léphetek Asame elé, s ő ezt, ha akarná, sem tudná nem elégedettséggel értékelni, ahogy én látom. Heccelve és húzva őt egy kicsi, teszek egy fordulatot is egy pillanatra sem eleresztve a tekintetét, mert látni akarom, ahogy végigmér. Nem azért öltözöm így, hogy megbámuljanak, de ha megteszik, ráadásul ilyen éhes szemekkel, azt bizony ki fogom élvezni. Főleg, ha Asame figyelmében fürdőzhetek. Bennem van a mozdulat, hogy amint lendül felém, elé lépve átkaroljam a nyakát, mégis megvárom, amíg állam megemeli, mert túlságosan szeretem ezt, s csak utána fonom nyaka köré a karjaimat, míg csókolózunk. Érzem, hogy túl jól sikerült minden, a látvány és a fogadtatás is túlságosan a kedvére van, nyelvének szenvedélyes tánca a számban, s ahogy testéhez szorít, mindent elárul. És lázba hoz engem is. Szerencsére azonban, ahogy a legtöbb esetben, a józansága teljesen nem hagyja el, így mielőtt igazán elkapna minket a hév, visszavonulót fúj, majd az ölébe húz. Nem tudom megállni, hogy a füle mögött elhaladva ne túrjak bele a hajába, míg másik kezemmel a vállába kapaszkodom, s ahogy számra olvassa a terveit velem, elmosolyodom. Válaszolni nem tudok, ahhoz túlságosan hamar ér a következő csókja, de minden bizonnyal tisztában van vele, hogy örülök a csillagozásnak.
- Holnapra már szerintem tervezhetsz újra megerőltetőbbet – mondom neki csendesen. – A dobálás mellé – teszem hozzá egy sunyi kis vigyorral, melyet leolvaszt a számról Akihito és Fei felemlegetése. Máshogy helyezkedem Asame ölében, kevésbé kihívóan, aztán gyengéden megcirógatom az arcát. Egyértelműen neki szólt a barátja megverése. Vagy figyelmeztetés, vagy ijesztgetés, de akár bosszú is lehet, amiért a kínai nem tudta meg azt, amiért idejött. Bármi is legyen, a lényegen nem változtat, én pedig nem tudom, Asame tudtára adjam-e, hogy örülök neki, hogy végre kisírta magát. Összeszedettebb és mégis könnyedebbnek tűnik nekem. Inkább hallgatok, hagyom őt azokkal a dolgokkal foglalkozni, amivel akar. Ráérünk arról beszélni, ha később úgy látom, érdemes vagy kell.
A dolgozószobában a szokott helyemet foglalom el, az asztal tetejét, méghozzá törökülésben, ám úgy helyezkedem, mikor Ryuuichi bekíséri Nishidát és Kazut, hogy oldalt üljek Asaménak és hármuknak, így mindenkit belátok, senkit sem takarok, mégis kényelmesen a helyemen vagyok. Persze üdvözlöm a vendégeinket, aprót mosolygok Kazura, hogy nos igen, az asztal teteje az én trónom, majd visszavonulok hamar, átadom a stafétát Asaménak, hogy megossza Nishidáékkal az eseményeket.
Némán hallgatom az eszmecserét, nincs igazán mit beleszólnom, de közben azért erősen gondolkodom. Próbálom kitalálni, mit akarhat a versenyen Fei. Belement, hogy eljön, Asame szerint Hiroto versenyezni is fog, lehet, hogy kötegszik is majd velünk, … de miért? A kínai örökölt egy pár fürdőt, meg mittoménmit, meg egy fiatal srácot, akit birtokol, most már van területe és helye a yakuzák között, de alapvetően ennyivel nyilván nem éri be, mert ő Asamét akarja megölni. Bosszúból. Most még közelebb van hozzá, mégsem éri el. Hacsak valami ütőkártyája van, vagy lesz a versenyre. De mi ilyen? Mi az, amit tervezhet? Tök jó, hogy ezt én akarom kitalálni.
- Fei nem bízik Hirotoban, ezért a versenyen ő is próbára lesz téve – szólalok meg egyszeriben. Jön a gondolat és mielőtt átrághatnám, már ki is mondtam. – Nem blöffölt elég jól a vadászkopó, viszont ugye túl jól vágtál vissza neki – pillantok itt Asaméra -, amiért könnyen lehet, hogy nem verést szereztél Hirotonak, hanem valami mást, talán rosszabbat – folytatom elmélyült hangon. Érzem, hogy a gondolat érik meg bennem, bár elég kínos Nishida előtt találgatnom. Igyekszem figyelmen kívül hagyni egy kicsit őt, máskülönben nem fogom tudni kibökni, amire gondoltam. – Lehet, hogy elege lett, hogy nem bír el Hirotoval, ezért elhozza a versenyre a szemed láttára kinyiffantani. – Még mindig Asaméhoz intézem a szavaimat, mintha csak ketten lennénk, ahogy megszoktam, hogy megosztom az ötleteimet. - Ő megszabadul a frusztrációjától, amiről nyilván elég nagy ciki, hogy tudsz és annak esélyétől is, hogy újra az orra alá dörgöld, hogy veled ellentétben ő nem tud bánni egy szajhával, de ami döntőbb érv lehet, hogy hiába terpeszkedik most mindazon, ami Hitsujié volt, attól még soha nem ismernétek el őt örökösnek – itt macskakörmöt mutatok Asaménak. – A szemetekben még mindig Hirotoé lehet minden, és a foghatatlanságod, meg a magabiztosságod Feit kurva idegessé teszi, mert nem tudja, mire fel mindez, mikor nyeregben akarná magát érezni. Hiszen helyet szerzett magának a yakuzák közt és mégsem ment vele sokra, vagy erről nem tudok semmit. Neki Hiroto nyilván egy kudarc, egy engedetlen játékszer, akire építhettek is akár, és tart is ettől az eshetőségtől, ezért is jött ide blöffölni, szóval kinyírni a versenyen erődemonstráló lehet. De ha ez nem elég, szerintem Akihito csak az első fecske volt. Ha fel akarnálak idegesíteni, én is elkezdeném kigolyózni a hírforrásaid, az embereid és mindent megpróbálnék elorozni tőled, ami a tiéd és el tudom csaklizni az orrod elől, hogy mire eljön a szombat, se láss, se hallj az idegtől – osztom meg Asaméval egyszerűen. – Az első nap én is azt kezdtem itt felmérni, hogy a kutyáid közül kik a vérebek, ezért szívattam Ryuuichit. Az ellenség ellen fordítani a szövetségeseit elég jó taktika, de ha ez nem megy… Jön az ív – figyelmeztetem így, hogy ez most lehet, hogy kicsit gyomorszájba fog menni. - Naoto, Akihito, … a következő célpont lehet Ryuuichi. Yakuzát újabbat, tehát szövetségest, mint Nishida vagy Asahito, egyelőre tutira nem vesz célkeresztbe, de ha be akarja magát biztosítani szombatra, kiiktatja azokat az embereket, akik körülvesznek téged. Engem nem ér el, csak rajtad keresztül, azt meg nem kockáztatja meg, hogy levágd a fejét, de egy testőrt, aki jó szolgálatot tesz neked és hűséges hozzád, ha meg nem is ölne, de ha már szombatig eléri, hogy ágyba roskadjon, gyengít a magabiztosságodon és a védelmeden – érek el a gondolatmenet végére. – Azon indultam el, hogy mi lehet jolly joker Fei kezében – magyarázok azért még egy kicsit tovább -, amivel vagy megtöri a látszatot, vagy visszatapos a tegnapiért és a többiért egyszerű bosszúból, vagy pedig nagyon is komolyan elkezdi a körülötted lévőket célba venni, hiszen téged szombatra tűzött menüre. Mennyiben hülyeség ez így? – kérdezem meg, s bár nem is pillantok Nishida, Kazu és Ryuu felé, akár ők is válaszolhatnak. Én mindenesetre kihúzok egy szálat Asame cigisdobozából és rágyújtok. Feszélyez, hogy másik három ember is hallja az ötletelésemet, mert nem tudom, mit szólnak hozzá, mit gondolnak ezáltal rólam, és hiába érdekel, egy pillantásnyi időre sem nézek rájuk, de nem várhattam, különben az ihlet, ami megindította bennem az egészet és ahogy beszéltem, érett meg teljesen, elillant volna és nem jött volna vissza.
- Holnapra már szerintem tervezhetsz újra megerőltetőbbet – mondom neki csendesen. – A dobálás mellé – teszem hozzá egy sunyi kis vigyorral, melyet leolvaszt a számról Akihito és Fei felemlegetése. Máshogy helyezkedem Asame ölében, kevésbé kihívóan, aztán gyengéden megcirógatom az arcát. Egyértelműen neki szólt a barátja megverése. Vagy figyelmeztetés, vagy ijesztgetés, de akár bosszú is lehet, amiért a kínai nem tudta meg azt, amiért idejött. Bármi is legyen, a lényegen nem változtat, én pedig nem tudom, Asame tudtára adjam-e, hogy örülök neki, hogy végre kisírta magát. Összeszedettebb és mégis könnyedebbnek tűnik nekem. Inkább hallgatok, hagyom őt azokkal a dolgokkal foglalkozni, amivel akar. Ráérünk arról beszélni, ha később úgy látom, érdemes vagy kell.
A dolgozószobában a szokott helyemet foglalom el, az asztal tetejét, méghozzá törökülésben, ám úgy helyezkedem, mikor Ryuuichi bekíséri Nishidát és Kazut, hogy oldalt üljek Asaménak és hármuknak, így mindenkit belátok, senkit sem takarok, mégis kényelmesen a helyemen vagyok. Persze üdvözlöm a vendégeinket, aprót mosolygok Kazura, hogy nos igen, az asztal teteje az én trónom, majd visszavonulok hamar, átadom a stafétát Asaménak, hogy megossza Nishidáékkal az eseményeket.
Némán hallgatom az eszmecserét, nincs igazán mit beleszólnom, de közben azért erősen gondolkodom. Próbálom kitalálni, mit akarhat a versenyen Fei. Belement, hogy eljön, Asame szerint Hiroto versenyezni is fog, lehet, hogy kötegszik is majd velünk, … de miért? A kínai örökölt egy pár fürdőt, meg mittoménmit, meg egy fiatal srácot, akit birtokol, most már van területe és helye a yakuzák között, de alapvetően ennyivel nyilván nem éri be, mert ő Asamét akarja megölni. Bosszúból. Most még közelebb van hozzá, mégsem éri el. Hacsak valami ütőkártyája van, vagy lesz a versenyre. De mi ilyen? Mi az, amit tervezhet? Tök jó, hogy ezt én akarom kitalálni.
- Fei nem bízik Hirotoban, ezért a versenyen ő is próbára lesz téve – szólalok meg egyszeriben. Jön a gondolat és mielőtt átrághatnám, már ki is mondtam. – Nem blöffölt elég jól a vadászkopó, viszont ugye túl jól vágtál vissza neki – pillantok itt Asaméra -, amiért könnyen lehet, hogy nem verést szereztél Hirotonak, hanem valami mást, talán rosszabbat – folytatom elmélyült hangon. Érzem, hogy a gondolat érik meg bennem, bár elég kínos Nishida előtt találgatnom. Igyekszem figyelmen kívül hagyni egy kicsit őt, máskülönben nem fogom tudni kibökni, amire gondoltam. – Lehet, hogy elege lett, hogy nem bír el Hirotoval, ezért elhozza a versenyre a szemed láttára kinyiffantani. – Még mindig Asaméhoz intézem a szavaimat, mintha csak ketten lennénk, ahogy megszoktam, hogy megosztom az ötleteimet. - Ő megszabadul a frusztrációjától, amiről nyilván elég nagy ciki, hogy tudsz és annak esélyétől is, hogy újra az orra alá dörgöld, hogy veled ellentétben ő nem tud bánni egy szajhával, de ami döntőbb érv lehet, hogy hiába terpeszkedik most mindazon, ami Hitsujié volt, attól még soha nem ismernétek el őt örökösnek – itt macskakörmöt mutatok Asaménak. – A szemetekben még mindig Hirotoé lehet minden, és a foghatatlanságod, meg a magabiztosságod Feit kurva idegessé teszi, mert nem tudja, mire fel mindez, mikor nyeregben akarná magát érezni. Hiszen helyet szerzett magának a yakuzák közt és mégsem ment vele sokra, vagy erről nem tudok semmit. Neki Hiroto nyilván egy kudarc, egy engedetlen játékszer, akire építhettek is akár, és tart is ettől az eshetőségtől, ezért is jött ide blöffölni, szóval kinyírni a versenyen erődemonstráló lehet. De ha ez nem elég, szerintem Akihito csak az első fecske volt. Ha fel akarnálak idegesíteni, én is elkezdeném kigolyózni a hírforrásaid, az embereid és mindent megpróbálnék elorozni tőled, ami a tiéd és el tudom csaklizni az orrod elől, hogy mire eljön a szombat, se láss, se hallj az idegtől – osztom meg Asaméval egyszerűen. – Az első nap én is azt kezdtem itt felmérni, hogy a kutyáid közül kik a vérebek, ezért szívattam Ryuuichit. Az ellenség ellen fordítani a szövetségeseit elég jó taktika, de ha ez nem megy… Jön az ív – figyelmeztetem így, hogy ez most lehet, hogy kicsit gyomorszájba fog menni. - Naoto, Akihito, … a következő célpont lehet Ryuuichi. Yakuzát újabbat, tehát szövetségest, mint Nishida vagy Asahito, egyelőre tutira nem vesz célkeresztbe, de ha be akarja magát biztosítani szombatra, kiiktatja azokat az embereket, akik körülvesznek téged. Engem nem ér el, csak rajtad keresztül, azt meg nem kockáztatja meg, hogy levágd a fejét, de egy testőrt, aki jó szolgálatot tesz neked és hűséges hozzád, ha meg nem is ölne, de ha már szombatig eléri, hogy ágyba roskadjon, gyengít a magabiztosságodon és a védelmeden – érek el a gondolatmenet végére. – Azon indultam el, hogy mi lehet jolly joker Fei kezében – magyarázok azért még egy kicsit tovább -, amivel vagy megtöri a látszatot, vagy visszatapos a tegnapiért és a többiért egyszerű bosszúból, vagy pedig nagyon is komolyan elkezdi a körülötted lévőket célba venni, hiszen téged szombatra tűzött menüre. Mennyiben hülyeség ez így? – kérdezem meg, s bár nem is pillantok Nishida, Kazu és Ryuu felé, akár ők is válaszolhatnak. Én mindenesetre kihúzok egy szálat Asame cigisdobozából és rágyújtok. Feszélyez, hogy másik három ember is hallja az ötletelésemet, mert nem tudom, mit szólnak hozzá, mit gondolnak ezáltal rólam, és hiába érdekel, egy pillantásnyi időre sem nézek rájuk, de nem várhattam, különben az ihlet, ami megindította bennem az egészet és ahogy beszéltem, érett meg teljesen, elillant volna és nem jött volna vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése