A tükör világában minden egy kicsit más. Olyan oldaláról látod a másikat, amelyről ő saját magát a tükörben, ezért az arc, ami visszanéz rám, Asaméé és mégis más, mint amit megszoktam. Persze ugyanúgy lenyűgöz, ugyanannyira fantasztikusnak találom őt. És talán ő az egyetlen, aki büntetlenül összeborzolhatja a hajamat, hiszen még anya sem igazán mert a fejemhez érni, miután egyszer leosztottam érte, mert elrontotta a sérómat. Asaménak azonban szabad, s mikor megfordulok, ravaszdin rámosolygok. Pár lépéssel közelebb megyek hozzá, mikor a szekrényhez lép és elkuncogom magam a belsejét meglátva. Kezdem érteni, miért szeret ide lejárni. Lehet, nekem is új kedvenc helyet kell felavatnom a dojo képében Asame ágya és a medence mellett.
Imádom azt a magabiztosságot és átélést, amivel Asame képes egy őt igazán érdeklő dolgot bemutatni. A harcművészetek áthatják az életét, és azt hiszem, az a szellemiség, amely kialakult benne, nyűgöz le igazán, nem az erő, az összpontosítás, vagy valami, hanem mind egyben. Egyre világosabban látom, mit jelent az, amikor a mozdulat irányít. Már értem, de minden részlettel, amivel gazdagodik, egyre jobban tetszik. És akarom ezt tapasztalni, tudni, ha lehet ilyet, akkor birtokolni.
Azt hiszem, csillogó szemekkel nézem a fegyvert és Asamét is, s érzem, nagyon kevés hiányzik csak ahhoz, mikor megforgatja a kezében, hogy mint egy bugyijába vizelő rajongó valamilyen koncerten, veszett visítással éljenezzek. Korábban azt hittem, már nem sok dolog képes igazán magával ragadni, de ez a férfi egyre több olyat mutat számomra. Vajon a rajongásomhoz van köze őhozzá, vagy akkor is ennyire imádnám a dolgokat, ha valaki mástól kapnám, látnám, tudnám meg? Nem tudom, ha őszinte akarok lenni. Márpedig miért ne akarnék? Asame elképzelhetetlenül nagy hatással van rám, ez tény. Szeretném néha eltakargatni előle, időnként halálos félelemmel tölt el, hogy esetleg kihasználja, de ettől még a tényen változtatni nem lehet. Sajnos, vagy nem sajnos, ha azt kéri, álljak fejre, könnyen lehet, hogy megteszem.
Ahogy mesél a második eszközről, a kyoketsu shogéről, képek elevenednek meg a szemem előtt. Olyanok, amikben shounen játékokat idézően, különféle furmányos fegyvert használva harcolok. Tetszene. Sokkal jobban, mint a pisztoly. Vajon egy, a szekrényben található eszközt kézbe véve mit éreznék? Szeretném tudni, de Asame becsukja a szekrényt, a feltételezését hallva pedig elröhögöm magam. Aha, szóval hallani is szeretné. Jól van, akkor kénytelen leszek előszedni a lazát.
- Talán? Én biztos vagyok benne és attól tartok, ennél fogva már te is - mondom neki szélesen elvigyorodva, majd könnyedén kiveszek egy dobócsillagot a dobozból és megforgatom az ujjaim közt. Nem félek, hogy megvág, mert nem attól fogom elkerülni a sérülést, hanem azzal, hogy odafigyelek, mit csinálok, ez pedig nem hiányzik. Kevés dolgot csinálok meggondolatlanul, főleg azokat nem, amivel valamilyen épségemet veszélyeztetem. Persze vannak kivételek, de kit izgat? Mindenki csinál hülyeségeket, mindenkinek borul el az agya, vagy a gyógyszere gurul el. Miért pont én lennék kivétel? Na pont én nem leszek kivétel ebben!
Nekem aztán bemutathatja úgy, mintha most jöttem volna ki egy zárt szobából, ahova semmi sem jutott el sosem, lényegében így éltem, szóval kíváncsi vagyok mindenre, amit mondana és szerencsére mond is. Élvezem a szavait, azt, ahogy beszél, a lelkesedését és az örömöt kék szemeiben, hogy végre valaki odafigyel azokra a dolgokra, amik számára szentség szinten vannak elkönyvelve, s hogy végre van valaki, akit taníthat. Mert hát milyen mester az olyan, amely nem adhatja tovább a tudását, nincsen tanítványa?
Kedvem lenne kipróbálni, el tudom-e úgy dobni a dobócsillagot, hogy ne forogjon, ám mivel magam is képtelenségnek tartom ezt, nem próbálom meg. Viszont jót mulatok a kiakadásán, mert igazán aranyos tőle. Nehezen hagyom abba a vigyorgást, akkor is inkább azért, mert el tudom képzelni a szemüregbe fúródott shuriken képét, ami kicsit sem vidám vagy kellemes látvány. Viszont nem kelt bennem olyan mély ellenérzést ez, mint mikor Asame az erőszakos szexről beszél. Furcsa... Bár megmagyarázható. Egy fegyverrel teljesen más fájdalmat, kínszenvedést vagy halált okozni másnak, hiszen erre való, míg a szexet alapvetően nem azért találták fel, hogy kínozzunk, bántsunk vele valakit.
- Mit tesz, ha az ember nem csak bejár az iskolába, hanem odafigyel a tanultakra - heccelem Asamét kuncogva, majd megforgatom újra magam előtt a kezemben lévő dobócsillagot. - És ha nehezebb fémből lenne? - kérdezem könnyedén. Meglep, amit mond a fejcsonttal kapcsolatban, majd azok a hírek jutnak eszembe, amiben fejbe szúrtak embereket, vagy beleállt a fejükbe valami és mégis saját lábon mentek el a kórházba, hogy hát ez van. Azt gondolom, bámulatos az emberi test, hiszen a fontos szervek védettsége elég jó, ezért is van szükség olyan kegyetlen fegyverekre, amelyekkel könnyen megölhető valaki.
Újabb gyomorösszerántós képeket idéz Asame a számomra, mégis pár pillanat után elmosolyodom. Szeretném tudni a technikákat és aztán a világ rettegjen, remegjen és imádkozzon, hogy sose kelljen használnom őket, mert legalább annyira veszélyes, komoly és kegyetlen ellenfél leszek, mint Asame. Várom, hogy tanítson a mozdulatokra is, a különféle felhasználási módokra, mert nekem nagyon tetszik ez az elegáns kis eszköz. Sőt, mivel mindenki feltartóztató fegyvernek használta, akár, ha ez lehetséges, én használhatnám kifejezetten támadó célra. Mindent először megtanulok úgy, ahogy Asame tanítja, aztán majd kialakítom a saját repertoárom. És ez még izgalmas is.
Imádom azt a magabiztosságot és átélést, amivel Asame képes egy őt igazán érdeklő dolgot bemutatni. A harcművészetek áthatják az életét, és azt hiszem, az a szellemiség, amely kialakult benne, nyűgöz le igazán, nem az erő, az összpontosítás, vagy valami, hanem mind egyben. Egyre világosabban látom, mit jelent az, amikor a mozdulat irányít. Már értem, de minden részlettel, amivel gazdagodik, egyre jobban tetszik. És akarom ezt tapasztalni, tudni, ha lehet ilyet, akkor birtokolni.
Azt hiszem, csillogó szemekkel nézem a fegyvert és Asamét is, s érzem, nagyon kevés hiányzik csak ahhoz, mikor megforgatja a kezében, hogy mint egy bugyijába vizelő rajongó valamilyen koncerten, veszett visítással éljenezzek. Korábban azt hittem, már nem sok dolog képes igazán magával ragadni, de ez a férfi egyre több olyat mutat számomra. Vajon a rajongásomhoz van köze őhozzá, vagy akkor is ennyire imádnám a dolgokat, ha valaki mástól kapnám, látnám, tudnám meg? Nem tudom, ha őszinte akarok lenni. Márpedig miért ne akarnék? Asame elképzelhetetlenül nagy hatással van rám, ez tény. Szeretném néha eltakargatni előle, időnként halálos félelemmel tölt el, hogy esetleg kihasználja, de ettől még a tényen változtatni nem lehet. Sajnos, vagy nem sajnos, ha azt kéri, álljak fejre, könnyen lehet, hogy megteszem.
Ahogy mesél a második eszközről, a kyoketsu shogéről, képek elevenednek meg a szemem előtt. Olyanok, amikben shounen játékokat idézően, különféle furmányos fegyvert használva harcolok. Tetszene. Sokkal jobban, mint a pisztoly. Vajon egy, a szekrényben található eszközt kézbe véve mit éreznék? Szeretném tudni, de Asame becsukja a szekrényt, a feltételezését hallva pedig elröhögöm magam. Aha, szóval hallani is szeretné. Jól van, akkor kénytelen leszek előszedni a lazát.
- Talán? Én biztos vagyok benne és attól tartok, ennél fogva már te is - mondom neki szélesen elvigyorodva, majd könnyedén kiveszek egy dobócsillagot a dobozból és megforgatom az ujjaim közt. Nem félek, hogy megvág, mert nem attól fogom elkerülni a sérülést, hanem azzal, hogy odafigyelek, mit csinálok, ez pedig nem hiányzik. Kevés dolgot csinálok meggondolatlanul, főleg azokat nem, amivel valamilyen épségemet veszélyeztetem. Persze vannak kivételek, de kit izgat? Mindenki csinál hülyeségeket, mindenkinek borul el az agya, vagy a gyógyszere gurul el. Miért pont én lennék kivétel? Na pont én nem leszek kivétel ebben!
Nekem aztán bemutathatja úgy, mintha most jöttem volna ki egy zárt szobából, ahova semmi sem jutott el sosem, lényegében így éltem, szóval kíváncsi vagyok mindenre, amit mondana és szerencsére mond is. Élvezem a szavait, azt, ahogy beszél, a lelkesedését és az örömöt kék szemeiben, hogy végre valaki odafigyel azokra a dolgokra, amik számára szentség szinten vannak elkönyvelve, s hogy végre van valaki, akit taníthat. Mert hát milyen mester az olyan, amely nem adhatja tovább a tudását, nincsen tanítványa?
Kedvem lenne kipróbálni, el tudom-e úgy dobni a dobócsillagot, hogy ne forogjon, ám mivel magam is képtelenségnek tartom ezt, nem próbálom meg. Viszont jót mulatok a kiakadásán, mert igazán aranyos tőle. Nehezen hagyom abba a vigyorgást, akkor is inkább azért, mert el tudom képzelni a szemüregbe fúródott shuriken képét, ami kicsit sem vidám vagy kellemes látvány. Viszont nem kelt bennem olyan mély ellenérzést ez, mint mikor Asame az erőszakos szexről beszél. Furcsa... Bár megmagyarázható. Egy fegyverrel teljesen más fájdalmat, kínszenvedést vagy halált okozni másnak, hiszen erre való, míg a szexet alapvetően nem azért találták fel, hogy kínozzunk, bántsunk vele valakit.
- Mit tesz, ha az ember nem csak bejár az iskolába, hanem odafigyel a tanultakra - heccelem Asamét kuncogva, majd megforgatom újra magam előtt a kezemben lévő dobócsillagot. - És ha nehezebb fémből lenne? - kérdezem könnyedén. Meglep, amit mond a fejcsonttal kapcsolatban, majd azok a hírek jutnak eszembe, amiben fejbe szúrtak embereket, vagy beleállt a fejükbe valami és mégis saját lábon mentek el a kórházba, hogy hát ez van. Azt gondolom, bámulatos az emberi test, hiszen a fontos szervek védettsége elég jó, ezért is van szükség olyan kegyetlen fegyverekre, amelyekkel könnyen megölhető valaki.
Újabb gyomorösszerántós képeket idéz Asame a számomra, mégis pár pillanat után elmosolyodom. Szeretném tudni a technikákat és aztán a világ rettegjen, remegjen és imádkozzon, hogy sose kelljen használnom őket, mert legalább annyira veszélyes, komoly és kegyetlen ellenfél leszek, mint Asame. Várom, hogy tanítson a mozdulatokra is, a különféle felhasználási módokra, mert nekem nagyon tetszik ez az elegáns kis eszköz. Sőt, mivel mindenki feltartóztató fegyvernek használta, akár, ha ez lehetséges, én használhatnám kifejezetten támadó célra. Mindent először megtanulok úgy, ahogy Asame tanítja, aztán majd kialakítom a saját repertoárom. És ez még izgalmas is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése