Elismerően nevetek a választ hallva és ha nem lenne a kezemben a csillag, tapsolnék is. Van igazság abban, amit mond, ez tény. A cipekedés annyira nem izgat és nem is nagy százaléka annak, amit a dobócsillaggal csinálni kell, ellenben ha nagyobb a tömege és valaki megtanul vele bánni, talán veszélyesebb fegyverré válik, mint egyébként. Erre sajnos nem kaptam választ, de a beoltás tetszett. Általában utálom, ha visszaosztanak, de szokták mondani, aki nem akar leesni a fáról, az fel se másszon rá, annál pedig nincs jobb, mint mikor frappáns választ kapsz egy csípőből odavetett mondatra. Csak az a nem mindegy, kié az a válasz.
Amit elmond az energiákról az ütés során, az nem ismeretlen számomra. Nem ennyire részletekbe menően, de a karateedzőm is beszélt nekem ezekről, és megtanultam a testemet ennek megfelelően koordinálni. Még szép, hiszen az úszás sem a karok mozgatásából áll, hanem hajtania kell magát az embernek lábbal, rendesen kell levegőt vennie, és nem árt, ha ki tudja használni a gerince hajlíthatóságát is, nem csak úgy fekszik fel a vízre, mint egy farönk. Ebben is jobb voltam a társaimnál, mertem mozogni a medencében. Ugyanígy, ha először furcsa is volt, de megtanultam úgy ütni, hogy majdnemhogy a csípőm indítja a mozdulatot. Asamét is hajdanán úgy nyomtam vissza az ágyára, hogy a csípőjénél fogva löktem, mert gyakorlatilag az a test azon közepe, amit ha megbillentesz, szinte tök mindegy, milyen jó az egyensúlyérzéke, milyen stabilan áll, eldől az illető. Vállból is lehet erőset ütni, de ha a csípő indítja el, a ruha is csak úgy susog az erőtől. Imádtam azt a hangot, mert az erőt jelezte, az pedig mindig olyasmi volt az életemben, amit tiszteltem. Nekem nincs most, tizenhét évesen sem sok, de akiben meglátom, azt tudom érte tisztelni.
Nem tudom, hogy a dobálgatással engem akar rávenni, hogy utánozzam, de hajlom rá. Egyelőre várok, még hallgatom a kilenc ryuval kapcsolatos előadását, de már méregetem a fabábút közben. Nehéz még mindig előrukkolni bármivel is Asame közelében, mert ilyen korban az ember, ha fel is akar vágni, azért már be van rezelve, hogy felsül. Tudom, hogy pont ez az ok az, ami miatt a legtöbben valóban belesülnek abba, amibe belevágnak, ez egyszerű pszichológia, de már rég biztattak vele, hogy tökéletes vagyok. Immár magamnak kell megteremtenem a bátorságot mindenhez, és tudnom kell elfogadni a tanácsokat és kritikákat. Utóbbi a nehezebb, mert annak ellenére, hogy provokatív típus vagyok, nagyon sértődékeny is, azt pedig nem akarom megjátszani, hogy hisztis picsaként kirontok az ajtón, gondolkodom valamennyit, úgy fél órát, aztán lehajtott fejjel visszatérek, hogy oké, igazad van, bocsi, folytassuk. El kell kezdenem megkomolyodni, méltóvá válni ahhoz, hogy Asame tanítson, mert ő sem akar bennem csalódni, ahogy én benne.
Az ízületek feszítése, törése és csavarása hallatán fájdalmas grimasz ül ki az arcomra. Ezek számomra ijesztő és elutasítandó dolgok, hiszen egy ilyennel, ha elég ügyes az ember és megvan a megfelelő gátlástalansága is, akár jobban megnyomoríthat valakit szerintem, mint fegyverrel. Mert eltörhetsz egy csontot, az összeforr. Ha rosszul is, de összeforr és csak akkor fáj, ha túlerőlteted magad, vagy időjárás-változás áll be. Ha eltépsz egy ínt, össze tudják ma már varrni, gyengébb lesz, nem igazán lehet nyújtani, fájhat is, de ha szerencséje van az embernek, egy év múltán mintha mi sem történt volna, a mindennapi életvitelét nem zavarja. Az izmok pedig elég rugalmasak, gyorsan épülnek, a bőr ugyancsak jó anyagból van és az esztétikai dolgokon kívül nagyon ártani nem lehet neki erőszakos behatással. Egyedül a létfontosságú szervek sérülése az, amit nem überel egy ízületi roppantás. Ezért rettegek mindig a csontkovácsnál. Nagyon félek, hogy valami miatt rosszul csinál valamit és többé nem fogom tudni gátlástalanul, szabadon mozdítani a testem.
Hát... a ryukkal kapcsolatban az "aha" kategóriát sikerült megütni, úgyhogy egy mosoly kíséretében inkább újra felmérem a fabábút. Eltalálni elsősorban a cél, ami nem lesz egyszerű, ha Asame így bámul. Ha viszont nem néz, nem fog tudni segítséget, tanácsot adni, megmondani, hogy mi a baj a technikámmal. Az élet csupa kockáztatás. Felszívom magam levegővel, kizárom a tudatomból, hogy nem vagyok egyedül, egy lépéssel előrébb megyek, becélzom szabad kezemet kinyújtva a célpontot, majd dobás előtt még visszaidézem, Asame hogy csinálta, aztán egyszerre veszem el magam elől a bal kezem és hajítom el a kezemben tartott csillagot. Úgy, ahogy tanácsolta, immár nem csuklóból, hanem könyökből. Mindehhez persze rettentő komoly képet vágok és elfojtom a mosolyt, ami a találat örömére kíván kiülni az arcomra. Nem olyan precíz, mint Asaméé, de meg vagyok elégedve magammal, hiszen másodszorra van a kezemben ilyesmi. Újabb csillagot veszek a kezembe, ám nem állok vissza oda, ahonnan az előbb dobtam, hanem onnan hajítom el, méghozzá nem is akárhogy. Ki akarok próbálni valamit, ezért bal lábbal előre lépve, jobb kézzel hajítom el a csillagot. Úgy is maradok, míg a találat koppanása nem szól, akkor is még felmérem a tartásom helyességét. Az előre lépő lábammal tökéletes a derékszög a térdemben, a csípőmmel szemben állok a bábúval, a vállaim viszont nem, jobb vállam előre tolt, míg bal hátra húzott. Visszalépek, majd zavartan Asaméra pillantok. Nem bemutató jelleggel csináltam ezt, hanem kíváncsiságból, de ha már itt van, ő okít, legalább tudjam, mit gondol. Nem?
Amit elmond az energiákról az ütés során, az nem ismeretlen számomra. Nem ennyire részletekbe menően, de a karateedzőm is beszélt nekem ezekről, és megtanultam a testemet ennek megfelelően koordinálni. Még szép, hiszen az úszás sem a karok mozgatásából áll, hanem hajtania kell magát az embernek lábbal, rendesen kell levegőt vennie, és nem árt, ha ki tudja használni a gerince hajlíthatóságát is, nem csak úgy fekszik fel a vízre, mint egy farönk. Ebben is jobb voltam a társaimnál, mertem mozogni a medencében. Ugyanígy, ha először furcsa is volt, de megtanultam úgy ütni, hogy majdnemhogy a csípőm indítja a mozdulatot. Asamét is hajdanán úgy nyomtam vissza az ágyára, hogy a csípőjénél fogva löktem, mert gyakorlatilag az a test azon közepe, amit ha megbillentesz, szinte tök mindegy, milyen jó az egyensúlyérzéke, milyen stabilan áll, eldől az illető. Vállból is lehet erőset ütni, de ha a csípő indítja el, a ruha is csak úgy susog az erőtől. Imádtam azt a hangot, mert az erőt jelezte, az pedig mindig olyasmi volt az életemben, amit tiszteltem. Nekem nincs most, tizenhét évesen sem sok, de akiben meglátom, azt tudom érte tisztelni.
Nem tudom, hogy a dobálgatással engem akar rávenni, hogy utánozzam, de hajlom rá. Egyelőre várok, még hallgatom a kilenc ryuval kapcsolatos előadását, de már méregetem a fabábút közben. Nehéz még mindig előrukkolni bármivel is Asame közelében, mert ilyen korban az ember, ha fel is akar vágni, azért már be van rezelve, hogy felsül. Tudom, hogy pont ez az ok az, ami miatt a legtöbben valóban belesülnek abba, amibe belevágnak, ez egyszerű pszichológia, de már rég biztattak vele, hogy tökéletes vagyok. Immár magamnak kell megteremtenem a bátorságot mindenhez, és tudnom kell elfogadni a tanácsokat és kritikákat. Utóbbi a nehezebb, mert annak ellenére, hogy provokatív típus vagyok, nagyon sértődékeny is, azt pedig nem akarom megjátszani, hogy hisztis picsaként kirontok az ajtón, gondolkodom valamennyit, úgy fél órát, aztán lehajtott fejjel visszatérek, hogy oké, igazad van, bocsi, folytassuk. El kell kezdenem megkomolyodni, méltóvá válni ahhoz, hogy Asame tanítson, mert ő sem akar bennem csalódni, ahogy én benne.
Az ízületek feszítése, törése és csavarása hallatán fájdalmas grimasz ül ki az arcomra. Ezek számomra ijesztő és elutasítandó dolgok, hiszen egy ilyennel, ha elég ügyes az ember és megvan a megfelelő gátlástalansága is, akár jobban megnyomoríthat valakit szerintem, mint fegyverrel. Mert eltörhetsz egy csontot, az összeforr. Ha rosszul is, de összeforr és csak akkor fáj, ha túlerőlteted magad, vagy időjárás-változás áll be. Ha eltépsz egy ínt, össze tudják ma már varrni, gyengébb lesz, nem igazán lehet nyújtani, fájhat is, de ha szerencséje van az embernek, egy év múltán mintha mi sem történt volna, a mindennapi életvitelét nem zavarja. Az izmok pedig elég rugalmasak, gyorsan épülnek, a bőr ugyancsak jó anyagból van és az esztétikai dolgokon kívül nagyon ártani nem lehet neki erőszakos behatással. Egyedül a létfontosságú szervek sérülése az, amit nem überel egy ízületi roppantás. Ezért rettegek mindig a csontkovácsnál. Nagyon félek, hogy valami miatt rosszul csinál valamit és többé nem fogom tudni gátlástalanul, szabadon mozdítani a testem.
Hát... a ryukkal kapcsolatban az "aha" kategóriát sikerült megütni, úgyhogy egy mosoly kíséretében inkább újra felmérem a fabábút. Eltalálni elsősorban a cél, ami nem lesz egyszerű, ha Asame így bámul. Ha viszont nem néz, nem fog tudni segítséget, tanácsot adni, megmondani, hogy mi a baj a technikámmal. Az élet csupa kockáztatás. Felszívom magam levegővel, kizárom a tudatomból, hogy nem vagyok egyedül, egy lépéssel előrébb megyek, becélzom szabad kezemet kinyújtva a célpontot, majd dobás előtt még visszaidézem, Asame hogy csinálta, aztán egyszerre veszem el magam elől a bal kezem és hajítom el a kezemben tartott csillagot. Úgy, ahogy tanácsolta, immár nem csuklóból, hanem könyökből. Mindehhez persze rettentő komoly képet vágok és elfojtom a mosolyt, ami a találat örömére kíván kiülni az arcomra. Nem olyan precíz, mint Asaméé, de meg vagyok elégedve magammal, hiszen másodszorra van a kezemben ilyesmi. Újabb csillagot veszek a kezembe, ám nem állok vissza oda, ahonnan az előbb dobtam, hanem onnan hajítom el, méghozzá nem is akárhogy. Ki akarok próbálni valamit, ezért bal lábbal előre lépve, jobb kézzel hajítom el a csillagot. Úgy is maradok, míg a találat koppanása nem szól, akkor is még felmérem a tartásom helyességét. Az előre lépő lábammal tökéletes a derékszög a térdemben, a csípőmmel szemben állok a bábúval, a vállaim viszont nem, jobb vállam előre tolt, míg bal hátra húzott. Visszalépek, majd zavartan Asaméra pillantok. Nem bemutató jelleggel csináltam ezt, hanem kíváncsiságból, de ha már itt van, ő okít, legalább tudjam, mit gondol. Nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése