238.

Deon

Asame arcáról leolvasható, hogy a kilépéses dobás nem nyerte el a tetszését, de diplomatikusan arra kér, próbálkozzak nyugodtan. Hát jó. Végülis érthető, hogy az a dobás miért nem volt rendben, ám még nem érzem, hogyan kéne úgy elhajítani a csillagot, hogy az úgy nézzen ki, mint ahogy Asame csinálja. Szerencsére mögém lép és vezeti a mozdulatomat, mert különben ácsoroghatnék itt egy ideig, mire ráérzek a dolog ízére, így azonban, azt hiszem, kicsit közelebb kerülök a megoldáshoz. Igazából nekem az is para, hogy nem találom el a bábút, de előhúzhatnám az elbizakodottságomat, hogy eddig minden dobásom sikeres volt ilyen szempontból, úgyhogy most már tényleg a technikára kéne hangsúlyt fektetni.


Újabb csillagokat veszek a kezembe és megint rákészülök valamire. Tudom, mit kéne gyakorolnom, de kíváncsi vagyok pár apróságra, ezért amint becéloztam a fababát, erőt gyűjtöttem és elképzeltem a mozdulatot, eldobom az első csillagút úgy, ahogy Asame mutatta a vezetésével, a másodikat azonban máshonnan indítom és más ívet adok neki, amolyan kintről befelé ívet. A leírt pálya egész jó, de a célt eltéveszti a shuriken, mégsem állok meg. Majd ráérek akkor bezsebelni mindent, amikor már kiürültek a kezeim. A harmadik dobásnak lentről fel ívet adok, kifordított karral csinálom meg magát a dobást, ez azonban nem feltétlen kényelmes. De legalább eltalálom vele a fát. A negyedik, egyben utolsó csillagot ugyanúgy dobom el, ahogy Asame mutatta, most már magabiztosabban, szinte dühös erőből, mert akarom, hogy jó legyen és ez koppan a legnagyobbat a találataim közül. De hogy jól dobtam-e...


Asame jelenik meg mellettem két tárgyat tartva a kezében. Az egyiket egészen nagy biztonsággal felismerem, egy tokba csúsztatott kés, a másik azonban nem tűnik nekem fegyvernek. Mégis az az elmondottak szerint és elnevetem magam, ahogy leírja, miért nem valami ismert. Elkérem tőle, miután befejezte a magyarázást róla, majd marokba fogom. Van egy élvezete a kubotan birtoklásának és azt hiszem, átérzem azt is, miért egy alattomos fegyver. Csúnya dolgokat lehet vele csinálni, azt hiszem, úgyhogy ez nekem nagyon tetszik. Még lehet, hogy jobban, mint a csillagok, mert a szakszerű használatuk valahogy nem akar nekem összejönni, ami totál lelomboz. Jó, persze én vagyok bolond, mert túl gyorsan várom el magamtól a jó eredményeket, de a türelem nem mindig tartozik az erősségeimhez, ellenben a maximalizmus nagyon is piszkálja a csőröm.


A kés bemutatásakor elvigyorodom, hiszen én már mondtam Asaménak, hogy pisztoly helyett valami ilyesmit adjon a kezembe, mert nagyobb biztonsággal segít rajtam, mint egy stukker, aminek a fogásától is rosszul érzem magam. A késsel sok mindent lehet csinálni, vágni, szúrni, de akár a nyelével ütni is, vagy eldobni. Persze nem sikítva és aztán elrohanni, hanem támadólag. Többrétű egy olyan avatatlan eszement kezében, mint én, míg a pisztoly egy totális baklövés. Na mindegy. A magyarázat végére én is elmosolyodom.

- Nekem hülyeségnek tűnik ez a felosztás, hogy egy kés támadó vagy védő. Legalábbis egy biztos tudás alatt? - kérdezem meg játékosan. A dojoban sokkal egyértelműbb, ki hol helyezkedik el. A kettőnk közti egyenlőség megmarad, de mint általában, itt nem hajtok arra, hogy mindenképp visszavágjak, lenyomjam Asamét, ezzel megtartva az erőviszonyokat, mert teljesen mindegy, mit csinálok, belátható időn belül nem leszek erősebb, okosabb, bölcsebb, jobb nála. Az önoltás is átértelmeződik, nem fanyar cinizmus vezérli, hanem olyan felvillanyozott heppem van, hogy őszintén mulatok a saját hülyeségeimen. - Mennyi idő szert tenni olyan tudásra, mint amivel rendelkezel? - kérdezem meg könnyedén, mégis komolyan.