2011. szeptember 11., vasárnap

240.

Asame

- Csinálni és érezni sem – teszem hozzá elmosolyodva. - Próbálgasd, azért adtam – mondom komolyan. Tényleg szeretném, ha ő maga érezne rá a tárgyakra. Persze ha odakerülünk, akkor tanítani fogom neki, de ma csak azért jöttünk le, hogy gyakorolgassunk, próbálkozzon dolgokkal, nem terveztem kemény edzést és messzemenőkig vér komoly tanítást. - El akarok mondani neked pár dolgot még a ninjutsuról – szólalok meg, miközben elhelyezkedem a tatamin seizába. Szeretnék neki beszélni a jelentéséről és megosztani vele néhány gondolatot. - Amikor ninjutsut mondunk, akkor tulajdonképpen Budo Taijutsut gondolunk, ennek ellenére általában a ninjutsu fogalmat használjuk. Sokak számára a ninjutsu nem játszik más szerepet, mint egy hatékony önvédelmi rendszer tanulásának lehetőségét – magyarázom csendesen, miközben Deon ténykedését figyelem. - Vannak olyanok, akik egy misztikus, sok rejtett területtel rendelkező művészetnek tekintik a ninjutsut, melyet kutatni, megismerni szeretnének. A ninjutsu mélyebb jelentéseinek kutatását két írásjegy, kanji megértésével kell kezdenünk: a NIN és a JUTSU. A szokásos fordításban a NIN jelentése kitartás. Ha a NIN írásjegyét alkotó két írásjegyet kettébontjuk, akkor az első tag jelentése kard, a másodiké szív. A szokásos fordításban a JUTSU jelentése művészet. Ha ezt a művészetet csupán "önvédelmi rendszer"-ként értelmezzük és gyakoroljuk, akkor csak a felszínen maradunk és tudásunk is felszínes marad. Meg kell tanulni a szívünkkel, szívünkből gyakorolni, ki kell fejlesztenünk ezt a fajta értelmet, ha művészetünk megismerésében és megértésében tovább akarunk haladni. Ha erre képesek vagyunk, képesek vagyunk többet, teljesebbet megérteni, miáltal nemcsak tudásunk, de szemléletünk és személyiségünk is fejlődni fog. A szív és az értelem harmóniában, harmonikusan működik együtt. Ha valamin gondolkozunk, akkor befolyásoljuk a szívet, a tudatalattinkat, miáltal képesek vagyunk érezni. Ha szívünkkel érzünk, akkor befolyásoljuk értelmünket, miáltal képesek vagyunk gondolkozni, vagy érzelmeinket felidézni. Ez a „csapatmunka” befolyásolja testünket, más szavakkal képesek vagyunk tudatosan mozogni, gondolkozni, érezni. Ki kell fényesítenünk szívünket, hogy egy kard tiszta nemességével csillogjon, miáltal értelmünk élesedik, gondolataink tisztábbá válnak, a szív és az értelem harmonikus együttműködése által a test képessé válik a hatékonyabb mozgásra. Ha szívünk tiszta, könnyebben áll ellen bármilyen külső behatásnak és értelmünk sem befolyásolható könnyedén – magyarázom elmosolyodva. - Az iménti gondolatmenet alapján elmondhatjuk, hogy a szív fejlődése az értelem fejlődése is egyben, illetve a kettő együttes fejlődése a test fejlődése is. A NIN fogalma, ha így nézzük, egy tisztátalanságtól mentes szív, egy éles és nyitott értelem és egy hatékony test egységét jelenti, amit egy adott ember személyisége fejleszt ki, hoz létre – mondom csendesen, majd áttérek a másik írásjegy magyarázatára is. - A JUTSU írásjegyét nézve felmerülhet a kérdés: Mi is a művészet? Példának okáért vegyünk egy festőművészt. Először a színek mibenlétével, világával ismerkedik meg és megtanulja kombinálni őket, majd veszi az ecsetet és megpróbálja megfesteni az első kontúrokat, vonalakat, melyeket ezután megtölt színekkel. Ez a folyamat, melyet oly könnyedén és röviden írtam le, hosszú évek tanulását és fejlődését jelenti. Néhány év múltán a festőnek kialakul saját forma- és színvilága, stílusa, és ekkor, de csakis ekkor áll készen arra, hogy a saját képeit fesse meg. Műterméből kikerült alkotásai saját életszemléletét és annak változásait tükrözik, köszönhetően az alkotó személyiségének és fejlődésének, a festészet maga is fejlődött, a festő immár része a művészetnek. A harcművészetekben is ez a helyzet. Megtanulunk alapelemeket, fejlődünk a harcművészetek megértésében, majd fejlődésünk következő fokán ezek az elemek élettel töltődnek meg, formákká válnak, ugyanakkor hozzáadjuk individuális mozgásunk színeit. Taijutsunk fejlődése a fenti elemek kombinációjától függ, ha helyesen fejlesztjük taijutsunkat, akkor személyiségünk is helyes irányban fog fejlődni. Egy jó személyiséggel mi is művészetünk részévé válhatunk. Ebből következően a ninjutsu nem csak egy önvédelmi rendszer, a ninjutsu művészet, ami az emberi személyiséget teremti – fejezem be a magyarázatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése