Asame rám bízza az új játékszer
kipróbálását, úgyhogy amint megfelelő távolságba kerül
tőlem, forgatni kezdem. Valahol sokkal egyszerűbbnek tűnt a
használata, mint a dobócsillagé, de ha azt veszem, hogy arról is
azt gondoltam, hogy simán jó vagyok benne, ezzel már nem bízom el
magam. Lényegében jobban kielégít, mert dinamikus, nem csak egy
adott pillanatban igényli a koncentrációt, ha nem akarom sem
tökön, sem fejbe találni magam, márpedig nem szeretném.
Röviden kuncogok azon, hogy Asame most akar nekem beszélni a ninjutsuról, mert így a figyelmem meg kell osztanom, hiszen arra is szeretnék figyelni, amit mond nekem, meg persze arra is, hogy a kis lándzsás eszközzel ne üssem meg magam, mert gyanítom, elég kellemetlen lenne. Azt hiszem, meg is érzem az ízét a forgatásának, noha még semmit sem csináltam vele, mégis gond nélkül fordítom át magam előtt párszor fektetett nyolcas alakzatot leírva, majd ugyanezt megjátszom előttem és mögöttem megforgatva a súlyt. Trükközni még a magam körül forgatáson kívül nem nagyon merek vele, viszont annak ellenére, hogy Asame a tűzzsonglőrök eszközéhez hasonlította, ez egy fegyver, úgyhogy előre hajítom a lándzsát. Látványos szerintem, ahogy támad vele az ember, előre fúródik a hegy, míg tud, aztán visszarántom. Kilépek előle, elengedem a testem mellett, közben megragadom a láncot és újra fordítom be a lándzsát körjáratba. Még négyszer különféle módon eldobom és visszarántás után el is kapom a fegyvert, majd a következő trükközésnél rontok, úgyhogy kénytelen vagyok kitérni a lándzsa elől. Engedem a földre esni, valósággal koppan, aztán Asamére nézek.
- Egy kicsit magasröptű is volt, amit elmondtál és több figyelmet fordítottam erre – emelem meg az eszközt -, de annyit a saját értelmezésemre fordítottam, hogy a kitartás az írásjelek szerint a szívből ered, karddal hajtják végre és ha a test-lélek-tudat trió magas szinten megvan, művészetté válik – mondom őszintén. - De ez nem csak a harcnál van így szerintem, mert ha valamit odaadással csinálsz, művészetté válhat. Szerintem nem kell hozzá tudás, a festő szerintem előbb kezd el pacsmagolni és csak azután megtanulni rendesen festeni, különben sokkal nehezebben tér vissza ahhoz, ami elindította, az ihlethez. Ha visszatér egyáltalán – teszem hozzá erősebben kijelentve ezt a mondatot. Gondolj csak arra, hány színest adnak itthon a kezedbe, amikor kicsi vagy. Vagy százat – magyarázom komolyan. A példa mindig sokat segít a megértésben, ezért ha már a festőnél tartunk, nagyon kézenfekvő dolgokat fogok mondani. - Engedik, hogy magad jöjj rá, hányféle sárga van, mi a különbség köztük. Nem korlátoznak, engedik, hogy kimenj a vonalból színezéskor, többféle színt használj, nem racionális, valósághű színekkel fess ki valamit, meg minden. Aztán megszokod, hogy van százféle sárga, azzal dolgozol, amelyikhez kedved van, és utána mondják meg, mi a különbség a narancssárga, a napsárga, a citromsárga, az okkersárga, a vajsárga és a többi között, meg azt, hogy mihez mit érdemes használni, mit milyen színűre kéne színezni. Érted? Ha előbb tanulsz és utána próbálsz meg érezni, már nem megy, mert a tudás felülírja az érzetet – hozom ki végül a mondandóm lényegét a felszínre. - Csinálj olyat, amit még nem és ne kérdezd meg előtte, hogy milyen. Tapasztald meg, aztán kérdezd meg mástól, hogy milyennek élte ő meg. Mást fog mondani nagy valószínűséggel, mint amit te éreztél, mert más szavakat használ, másmilyenek az érzékei, mások az analógiái, de könnyen lehet, hogy ugyanarra gondol, mint amire te. Viszont ha előbb kérdezed és utána tapasztalod, tök ugyanazt fogod érezni, mert már a szádba adta a szavakat, ott vannak a fejedben, hogy mit kell érezned. Ezért nem értek veled egyet – zárom le ennyivel a témát, azzal újra a kezembe húzom az eszközt forgatáshoz. - Művész csak a szív-irányította ember lehet, mert az ihlet nem értelmi vagy ügyességi dolog, hanem hogy vagy-e olyan érzékeny, hogy felfogd az ihletet és kaptál-e olyan adottságot, hogy azt megvalósítsd a fizikai síkon, vagy sem – szólalok meg mégis, már újra magam körül járatva a kis lándzsaféleséget. - Ennél maradva mester is csak az lehet, aki már nem gondolkodik vagy a technikát próbálja minél erősebben és tökéletesebben visszaadni, hanem úgymond jön neki, mi a helyes és meg is tudja valósítani, mert az erőnléte és precízsége már megvan. - Újra elhajítom a fegyvert, majd amint visszarántom, a dobás irányába lépek, a fejem felett elvezetem a súlyt, lendületet adok neki és újra támadok vele. Már nem állok meg, lépdelek vele ide-oda, előre-hátra, egyre merészebben használva az eszközt. Tetszik, mert dinamikus mozgást követel, azt pedig gyorsabban tanulom meg, főleg, ha a tét az arcom épsége. - A személyiség érdekes dolog, de semmiképp sem teremtmény. Teremteni csak múlandót tudsz, a személyiséged viszont akkor tökéletes, ha múlhatatlan és az idő változásával változik, alkalmazkodik. Ha teremteném a személyiségem, tudnám, negyven évesen milyen lennék, pedig megmondom őszintén, halvány sejtelmem sincs, negyven évesen mit fogok gondolni magamról a tekintetben sem, hogy jó ötletnek fogom-e tartani, hogy pirszingeket lövettem a bőrömbe, holott ez évek óta az önkifejezésem egyik eszköze, valami, amit teljes mértékben magamhoz tartozónak érzek. Nem arról van szó, hogy más agyalágyult nem csinál ilyet, hanem én tudom, hogy jutottam el a kigondolástól a megvalósításig. Utánaolvastam, megkerestem rá a pénzt, megtaláltam a lyukasztáshoz a megfelelő embert, meggyőztem, hogy foglalkozzon velem és alaposan túlfizettem, hogy meg is csinálja, de visszajárhattam hozzá akkor is, amikor nem akartam újabb ékszert – magyarázom komolyan immár összefüggően mozogva, forgatva, lóbálva, elhajítva, visszarántva és újra megcsinálva ezeket kombinációkban. - Ha a személyiség teremtmény lenne, lenne egy pont, amikor azt mondhatnánk rá, hogy készen van. De nem gondolom, hogy aggastyánként már úgy gondolnám, készen lettem, tudok mindent. Ha mégis így lesz, majd jót röhögök ezen a kijelentésemen, ha még emlékezni fogok rá, de biztos vagyok benne, hogy a személyiség fejlődését sosem szabad megállítani, mert csak egyetlen esetben áll meg az idő. Ha meghalsz. Na azt a pontot elismerem, hogy kész vagyok, de ha innen nézem, az egész élet nem más, mint a halálra való készülés. Groteszk, de ha filozofálunk, akkor legyen teljes a kép, nem? - kérdezek vissza játékos mosollyal.
Röviden kuncogok azon, hogy Asame most akar nekem beszélni a ninjutsuról, mert így a figyelmem meg kell osztanom, hiszen arra is szeretnék figyelni, amit mond nekem, meg persze arra is, hogy a kis lándzsás eszközzel ne üssem meg magam, mert gyanítom, elég kellemetlen lenne. Azt hiszem, meg is érzem az ízét a forgatásának, noha még semmit sem csináltam vele, mégis gond nélkül fordítom át magam előtt párszor fektetett nyolcas alakzatot leírva, majd ugyanezt megjátszom előttem és mögöttem megforgatva a súlyt. Trükközni még a magam körül forgatáson kívül nem nagyon merek vele, viszont annak ellenére, hogy Asame a tűzzsonglőrök eszközéhez hasonlította, ez egy fegyver, úgyhogy előre hajítom a lándzsát. Látványos szerintem, ahogy támad vele az ember, előre fúródik a hegy, míg tud, aztán visszarántom. Kilépek előle, elengedem a testem mellett, közben megragadom a láncot és újra fordítom be a lándzsát körjáratba. Még négyszer különféle módon eldobom és visszarántás után el is kapom a fegyvert, majd a következő trükközésnél rontok, úgyhogy kénytelen vagyok kitérni a lándzsa elől. Engedem a földre esni, valósággal koppan, aztán Asamére nézek.
- Egy kicsit magasröptű is volt, amit elmondtál és több figyelmet fordítottam erre – emelem meg az eszközt -, de annyit a saját értelmezésemre fordítottam, hogy a kitartás az írásjelek szerint a szívből ered, karddal hajtják végre és ha a test-lélek-tudat trió magas szinten megvan, művészetté válik – mondom őszintén. - De ez nem csak a harcnál van így szerintem, mert ha valamit odaadással csinálsz, művészetté válhat. Szerintem nem kell hozzá tudás, a festő szerintem előbb kezd el pacsmagolni és csak azután megtanulni rendesen festeni, különben sokkal nehezebben tér vissza ahhoz, ami elindította, az ihlethez. Ha visszatér egyáltalán – teszem hozzá erősebben kijelentve ezt a mondatot. Gondolj csak arra, hány színest adnak itthon a kezedbe, amikor kicsi vagy. Vagy százat – magyarázom komolyan. A példa mindig sokat segít a megértésben, ezért ha már a festőnél tartunk, nagyon kézenfekvő dolgokat fogok mondani. - Engedik, hogy magad jöjj rá, hányféle sárga van, mi a különbség köztük. Nem korlátoznak, engedik, hogy kimenj a vonalból színezéskor, többféle színt használj, nem racionális, valósághű színekkel fess ki valamit, meg minden. Aztán megszokod, hogy van százféle sárga, azzal dolgozol, amelyikhez kedved van, és utána mondják meg, mi a különbség a narancssárga, a napsárga, a citromsárga, az okkersárga, a vajsárga és a többi között, meg azt, hogy mihez mit érdemes használni, mit milyen színűre kéne színezni. Érted? Ha előbb tanulsz és utána próbálsz meg érezni, már nem megy, mert a tudás felülírja az érzetet – hozom ki végül a mondandóm lényegét a felszínre. - Csinálj olyat, amit még nem és ne kérdezd meg előtte, hogy milyen. Tapasztald meg, aztán kérdezd meg mástól, hogy milyennek élte ő meg. Mást fog mondani nagy valószínűséggel, mint amit te éreztél, mert más szavakat használ, másmilyenek az érzékei, mások az analógiái, de könnyen lehet, hogy ugyanarra gondol, mint amire te. Viszont ha előbb kérdezed és utána tapasztalod, tök ugyanazt fogod érezni, mert már a szádba adta a szavakat, ott vannak a fejedben, hogy mit kell érezned. Ezért nem értek veled egyet – zárom le ennyivel a témát, azzal újra a kezembe húzom az eszközt forgatáshoz. - Művész csak a szív-irányította ember lehet, mert az ihlet nem értelmi vagy ügyességi dolog, hanem hogy vagy-e olyan érzékeny, hogy felfogd az ihletet és kaptál-e olyan adottságot, hogy azt megvalósítsd a fizikai síkon, vagy sem – szólalok meg mégis, már újra magam körül járatva a kis lándzsaféleséget. - Ennél maradva mester is csak az lehet, aki már nem gondolkodik vagy a technikát próbálja minél erősebben és tökéletesebben visszaadni, hanem úgymond jön neki, mi a helyes és meg is tudja valósítani, mert az erőnléte és precízsége már megvan. - Újra elhajítom a fegyvert, majd amint visszarántom, a dobás irányába lépek, a fejem felett elvezetem a súlyt, lendületet adok neki és újra támadok vele. Már nem állok meg, lépdelek vele ide-oda, előre-hátra, egyre merészebben használva az eszközt. Tetszik, mert dinamikus mozgást követel, azt pedig gyorsabban tanulom meg, főleg, ha a tét az arcom épsége. - A személyiség érdekes dolog, de semmiképp sem teremtmény. Teremteni csak múlandót tudsz, a személyiséged viszont akkor tökéletes, ha múlhatatlan és az idő változásával változik, alkalmazkodik. Ha teremteném a személyiségem, tudnám, negyven évesen milyen lennék, pedig megmondom őszintén, halvány sejtelmem sincs, negyven évesen mit fogok gondolni magamról a tekintetben sem, hogy jó ötletnek fogom-e tartani, hogy pirszingeket lövettem a bőrömbe, holott ez évek óta az önkifejezésem egyik eszköze, valami, amit teljes mértékben magamhoz tartozónak érzek. Nem arról van szó, hogy más agyalágyult nem csinál ilyet, hanem én tudom, hogy jutottam el a kigondolástól a megvalósításig. Utánaolvastam, megkerestem rá a pénzt, megtaláltam a lyukasztáshoz a megfelelő embert, meggyőztem, hogy foglalkozzon velem és alaposan túlfizettem, hogy meg is csinálja, de visszajárhattam hozzá akkor is, amikor nem akartam újabb ékszert – magyarázom komolyan immár összefüggően mozogva, forgatva, lóbálva, elhajítva, visszarántva és újra megcsinálva ezeket kombinációkban. - Ha a személyiség teremtmény lenne, lenne egy pont, amikor azt mondhatnánk rá, hogy készen van. De nem gondolom, hogy aggastyánként már úgy gondolnám, készen lettem, tudok mindent. Ha mégis így lesz, majd jót röhögök ezen a kijelentésemen, ha még emlékezni fogok rá, de biztos vagyok benne, hogy a személyiség fejlődését sosem szabad megállítani, mert csak egyetlen esetben áll meg az idő. Ha meghalsz. Na azt a pontot elismerem, hogy kész vagyok, de ha innen nézem, az egész élet nem más, mint a halálra való készülés. Groteszk, de ha filozofálunk, akkor legyen teljes a kép, nem? - kérdezek vissza játékos mosollyal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése