242.

Asame

Átölelem Deont és elmosolyodom. Amúgy is ráfért egy csere a fabábúra, bár nem pont így terveztem, de ha már így alakult... Végülis ideje megejteni. Lehet, én sem akartam volna élni a helyében, mikor beleállítottuk a dobócsillagot vagy épp módszeresen vertem szét gyakorlás címén.

- Nem ez az első rituális kivégzése – mondom könnyedén, csendesen. - Amúgy is le akartam cserélni, hát legalább itt a lehetőség rá – teszem még hozzá. Igaza van. Sok mindenben egyetértünk, nagyjából ugyanazokban a dolgokban és ez egyike azoknak a dolgoknak, ami miatt megkedveltem és megszerettem őt. - Az egyház emberekre gyakorolt befolyása nagy. Gondolj csak a régi időkre, mikor bevezették, hogy adóznak az egyháznak, vagy az inkvizícióra... Hányan haltak meg azért, mert az egyház valakiről azt állította, eretnek... A boszorkányperek.... Abban igazad van, hogy arra jó volt, hogy megfélemlítsék az embereket. Ha ezt vesszük, én is rettegnék a haláltól, mert ezt nevelik belém – értek egyet így Deonnal és azzal, amit mondott. - Tsunetomo leírásaiban van igazság és van, ami tényleg elgondolkodtató olyan szempontból, hogy egyet lehet-e vele érteni vagy sem. Az öngyilkosságot viszont nála nem a mai értelemben vett öngyilkosságként kell kezelni. A szamurájok idejében teljesen mást jelentett ez a dolog. Seppukut azért követtek el, mert vagy gazdájuk megkövetelte ezt, ez volt a már említett junshi, vagy nem bírtak tovább szégyenben élni, amit egy vesztes csata vagy párbaj miatt éreztek. Egy szamurájnak a legfontosabb erénye a becsülete volt. Ha egy szamuráj gazdája meghal, roninná válik. Sok lehetőségük nem volt akkoriban, vagy végeztek magukkal, vagy letelepedtek valahol családot alapítva és egyszerű földművesként élték napjaikat. Persze voltak olyanok is, akik ezek után útszéli banditáknak álltak és raboltak, fosztogattak – mondom csendesen. - A Hagakuret ilyen szempontból a szamurájok kódexének is tekintik. Az, hogy mi az, ami követhető, vagy mai szemmel nézve teljesen értelmetlen baromság, hülyeség, ez már igazából részlet kérdés. Bármelyik nép történelmét nézve találunk ilyeneket, amit mai fejjel már baromságnak gondolnánk – mondom könnyedén és megvonom vállam. - Ha visszamegyünk majd a szobámba, adok neked egy könyvet. Késtechnikák a Folsom börtönből a címe. Nem egy tananyag, de érdemes elolvasni, legalábbis szerintem. Vannak benne hasznos tanácsok és akadnak persze ugyanúgy rossz meglátások, de érdekességnek nem utolsó a könyv – osztom meg Deonnal. - Igaz, minden arra épít benne, hogy hogyan öld meg a lehető leggyorsabban az ellenfeled, de nem is lehet mást várni egy ilyen könyvtől. Az író szerint a késelési harc tárgya mindig minél hamarabb veled szemben minél kisebb kockázattal kell, hogy megölje ez ellenséget – mondom csendesen. - Én úgy vélem, nem feltétlenül ez kell legyen a cél, sokkal inkább az, hogy harcképtelenné tegyük. Egy másik teóriája szerint a leghalálosabb fegyver az elméd és a fegyver, legyen az bármilyen, ami a kezedben van. Ha megforgatod a késed, az ellenfeled indokoltan fogja használni a fegyverét veled szemben. Az életben maradás az elsődleges ok, amiért soha ne adj az ellenségednek esélyt arra, hogy megvédje magát. Legyél gyors és brutális. Ha kést használsz, egyetlen céllal teszed, hogy megöld az ellenséged. Soha ne adj esélyt az ellenségednek, hogy védekezzen, gondolkozzon vagy fusson... Ezekkel részben egyet lehet érteni, részben nem - jelentem ki komolyan. - Jegyezd meg, hogy nem a technika a meghatározó a harcban. Az, aki alkalmazza és az, aki elszenvedi a technikát, ők az elsődlegesen döntő tényezők. A kegyetlenség minden esetben a háttérbe szorítja a technikát, illetve a támadási eszközt. Legalábbis a könyv írója szerint. Én azért ezzel is vitába szállnék. A cél szentesíti ugyan az eszközt, de kegyetlen akkor is lehetsz, ha technikákat használsz – mondom komolyan. - Ugyanakkor abban van valami, hogy a nyerni akarás sokkal fontosabb, mint a nyerés képessége. Egy harcban a mentális hozzáállás a döntő... Említ még három tényt is ezzel kapcsolatban, amik mindenképpen érdekesek: Egy tapasztalt küzdő nem késsel kezdi a harcot. Egy tapasztalt küzdő nem hagyja a kést fogó kezet kinyújtva és mozdulatlanul egy szúrás után, ezzel nem hagy esélyt az ellenfélnek, hogy a "szünetet" kihasználja. Egy tapasztalt küzdő a szabad kezével fog megütni... Mindenesetre ne úgy állj neki olvasni a könyvet, hogy ebből most profi késtechnikákat tanulhatsz el... Inkább csak érdekesség, mintsem tananyag – mondom elmosolyodva. - Mit szólnál folytatásként egy zuhanyhoz és egy ebédhez? - kérdezem meg végül.