243.

Asame

Miután Deon távozik, csak mosolyogva csóválom meg a fejem a sietek kijelentésén. Tehát rossz esetben is van legalább fél órám, ami még akkor is sok, ha most nekiállnék átrendezni a dojot. Befejezem a rendrakást, felsöpröm a faforgácsot és a leselejtezett fabábút a falhoz rakom. Majd ha végeztem itt, szólok Ryuuichinek intézkedjen az üggyel kapcsolatban. Már látom előre, hogy milyen fejet fog vágni testőröm. A fogkrémreklámokban nincs akkora vigyor, mint amilyet Ryuu fog produkálni nekem. Mindegy is. Inkább vigyorogjon, mint kioktasson... Mikor végzek a rendrakással, meghajolok és elvonulok lezuhanyozni, átöltözni. Az egész procedúra nem tart tovább húsz percnél, így még mindig előnyben vagyok a kölyökkel szemben. Visszaveszem a pisztolytáskát magamra, majd elindulok fel a konyhába. Ayako már kész az ebéddel, amiből lassan uzsonna lesz, tekintve, hogy jócskán elmúlt négy óra is.


Míg Deont várom, kérek magamnak egy kávét és csináltatok neki is egyet, majd leülve az asztalhoz rágyújtok. Abban egyetértek a kölyökkel, hogy nem minden esetben elég, ha a támadó elveszti a fegyverét, de nem is erről beszéltem. A harcképtelenné tevés azonban nem feltétlen jelenti csak és kizárólag azt, hogy lefegyverezzük az illetőt. Mikor harcképtelenné tevésről beszélünk, sokkal inkább gondolok én arra legalábbis, hogy olyan sérülést okozzak az ellenfelemnek, ami nem halálos még, de mindenképpen elég súlyos ahhoz, hogy napokig tartson belőle a felépülés és ott helyben ne legyen képes tovább harcolni. Persze a yakuzavilág megköveteli azt, hogy öljünk is, ezen nincs mit szépíteni, ahogy nem is szokásom azon sem szépíteni, hogy azzal a szándékkal megyek el egy-egy leszámolásra, hogy végezzek ellenfelemmel.


Lassan végül Deon is megjelenik és leül szokott helyére mellém. Ayako felszolgálja az ebédet nekünk, majd jó étvágyat kívánva távozik. Csendben állunk neki enni, majd miután befejezzük, elpakolok az asztalról. Azért, mert van egy házinénim, még nem esik nehezemre elpakolni magam után. Persze Ayako ilyenkor állandóan zsörtölődik, hogy akkor ő minek van itt. Mindig meg kell nyugtatnom, hogy elmosogatni nem fogok, de ennyibe még nem halok bele én sem, ha megteszem. Készítek még egy kávét magamnak, majd Deonét is az asztalra téve ülök vissza és gyújtok rá, kint hagyva a gyújtót és a cigis dobozt az asztalon, hogy Deon is szabadon garázdálkodhasson.

- Egyébként – kezdek bele - a harcképtelenné tevés nem csak azt jelenti, hogy fegyvertelenné teszed az ellenfelet, de gondolom, nem kell magyaráznom – mosolygok rá. - Egyelőre több programmal nem tudok neked szolgálni mára, ha csak nincs valami ötleted, viszont nekem dolgoznom kell. Ha valami van, a dolgozószobában megtalálsz majd, de ha nagyon unatkozol, jöhetsz feltartani is a munkában – húzom halvány mosolyra számat, majd eloltva a cigit felállok és kiiszom maradék kávémat is. Még tervezem odaadni neki a könyvet, mielőtt nyakig elmerülnék a munkába és Akihitot is meg akarom nézni, hogy van. Takashi este hat körül érkezik meg, de nagyon remélem, hogy magához tér addigra. Ha nem, nem tudom, mi lesz... őszintén nem...