Láttam azt a kis mosolyt Asame szemében, úgyhogy roppant mód elégedetten rohanok vissza a szobámba. Azt mondtam, sietek, úgyhogy ehhez mérten tényleg igyekszem minél hamarabb formába hozni magam. Lekapom a cuccomat, összekötöm a hajam, fel a szokásos gombócba, majd már vetem is be magam a zuhanyzóba. Kellemes melegségűre állítom a víz hőmérsékletet, melyre egy jobb érzésű ember már a nagyon meleg kifejezést aggatná, én azonban így szeretem. Az intenzív érzetek sokszor kedveltek a számomra, bár az biztos, hogy nem mindenben. Van, amiben inkább a fokozatosság híve vagyok, van, amiben azonban jobb szeretek fejest ugrani, vagy pont, hogy totálisan kihagyni.
A tusolás nálam valahogy vegyíti a fejes és a fokozatosság elvét, jó melegről indítom a hőmérsékletet és mire abbahagyom a mosdást és ázást, már a forrónál járok. Imádom, ahogy a gőz mindent befed, a csempén lecsapódva csorog le, a tükörben maximum csak a körvonalakat látom és még hosszú percekig ácsoroghatok törölköző nélkül úgy, hogy nem kezdek fagyoskodni. Most ez utóbbi kimarad, hiszen sietek ugye. Átdörgölöm az anyaggal a testem, a kényesebb helyeken újra, mert a derekamat például sosem sikerül első nekifutásra szárazra törölnöm, aztán kilépek a szobámba. Hűvös a levegő itt a fürdőjéhez képest, az ajtót nyitva hagyva azonban hamar ki fog egyenlítődni a különbség, s én pont ezt akarom. Míg összekavarodik a lég, felöltözöm. Újra a feszes, vörös farmeremben és drapp színű ujjatlan pólómban feszítek immár láncokkal és biztosítótűkkel díszítve. Már csak a kendő van hátra és a két csuklódísz, s persze a hajam rendbe rakása. Átfésülöm a hajamat az bőrszíjak magamra patentolása után, hogy ne legyek kócos, aztán tupírfésűvel adok valami frizurát a dolognak. Újra konstatálom, hogy ideje lenne újrafesteni a loboncomat, mert kezd kellemetlenül kikopni belőle a festék, azonban még nem egészen találtam ki, milyen legyen az új style, ráadásul az macerás meló, amihez nincs is sok kedvem. És ha kérnék egy fodrászt? Most már megengedhetném magamnak... Mindegy, majd döntök később!
Szaladva közelítem meg a konyhát, de lelassítok előtte valamivel és kicsit kifújom magam, aztán fojtott vigyorral lépek be, majd ülök le Asame mellé. Jólesik a kaja, nincs is kedvem beszélni az elfogyasztása közben és ezzel valahogy ő is hasonlóképp lehet, amit cseppet sem bánok. Szeretem hallgatni, beszélgetni vele, de most hálás vagyok, amiért némán eszünk. Miután befejezzük, Asame elpakol, amin jót vigyorgok. Segítek is neki, mert nem bírom, ha túlzottan kiszolgálnak, aztán kuncogva visszaülök a helyemre a kávém társaságába, amit meg is köszönök, és ha már Asame kint hagyta nekem a cigit és a gyújtóját, kobzok egy szálat. Ebéd utáni cigi és kávé... rutin és kellemes dolog is.
Gyorsabban fújom ki a tüdőmben lévő füstöt, mikor a harcképtelenítésre tér vissza Asame és villantok rá egy mosolyt, jelezve, hogy igaza van. Azt már szépen elhallgatom, hogy voltaképp tényleg nem számoltam azzal, hogy attól még nem harcképtelen valaki, ha elveszíti a fegyverét. Jó kis fogalomzavar volt nálam, amit fel sem fogtam. Hát ez ciki. Nem gond, Asame sem kerít nagy feneket a dolognak.
- Ha dolgoznod kell, akkor dolgozni fogsz, én meg lefoglalom magam azzal a könyvvel, amit ajánlottál, aztán ha megunom, esetleg ugrálok kicsit még a fejeden, vagy elcsórom, amit te olvastál este, vaaagy bevetem magam a videószobába – mondom Asaménak incselkedő módon visszavágva, de én nem nyomom el a fél cigim és iszom ki a még érintetlen kávémat az ő sietsége miatt. Nem akarok mindig a nyomában járni, mint egy jó kutya, egyébként is tiszteletben kell tartanunk egymás magánidejét. Biztos ő is úgy véli, időnként kijár neki egy kis nélkülem töltött szabadság, noha tudom, hogy jól érzi magát velem. De akkor is, kell, hogy függetlenek is maradjunk egymástól, ne mindig egymás szájából szívjuk el a levegőt, mert azzal könnyen megunhatjuk a másikat, vagy idegesíthet minket a társasága. Ezt meg nyilván nem akarom és szerintem Asame sem. Igaz, hogy képtelenségnek találom, hogy unatkozhatnék mellette, de ez már egy másik kérdés.
Látom kék íriszeiben az aggodalmat, úgyhogy nem játszom tovább Asaméval, hanem kényelembe helyezem magam a széken, lábaimat kinyújtom és keresztezem őket a bokámnál, s őt figyelem. Már vagy Akihitoval van lélekben, vagy nekikezdett fejben a munkának, ezekben pedig nem akarom zavarni. Komótosan iszogatom a kávémat és szívom a cigimet, kicsit újragondolom az eddigieket, hátha új megvilágításba kerül valami, vagy eszembe jut egy új ötlet, bevillan elém egy új nyom, vagy bármi...
A tusolás nálam valahogy vegyíti a fejes és a fokozatosság elvét, jó melegről indítom a hőmérsékletet és mire abbahagyom a mosdást és ázást, már a forrónál járok. Imádom, ahogy a gőz mindent befed, a csempén lecsapódva csorog le, a tükörben maximum csak a körvonalakat látom és még hosszú percekig ácsoroghatok törölköző nélkül úgy, hogy nem kezdek fagyoskodni. Most ez utóbbi kimarad, hiszen sietek ugye. Átdörgölöm az anyaggal a testem, a kényesebb helyeken újra, mert a derekamat például sosem sikerül első nekifutásra szárazra törölnöm, aztán kilépek a szobámba. Hűvös a levegő itt a fürdőjéhez képest, az ajtót nyitva hagyva azonban hamar ki fog egyenlítődni a különbség, s én pont ezt akarom. Míg összekavarodik a lég, felöltözöm. Újra a feszes, vörös farmeremben és drapp színű ujjatlan pólómban feszítek immár láncokkal és biztosítótűkkel díszítve. Már csak a kendő van hátra és a két csuklódísz, s persze a hajam rendbe rakása. Átfésülöm a hajamat az bőrszíjak magamra patentolása után, hogy ne legyek kócos, aztán tupírfésűvel adok valami frizurát a dolognak. Újra konstatálom, hogy ideje lenne újrafesteni a loboncomat, mert kezd kellemetlenül kikopni belőle a festék, azonban még nem egészen találtam ki, milyen legyen az új style, ráadásul az macerás meló, amihez nincs is sok kedvem. És ha kérnék egy fodrászt? Most már megengedhetném magamnak... Mindegy, majd döntök később!
Szaladva közelítem meg a konyhát, de lelassítok előtte valamivel és kicsit kifújom magam, aztán fojtott vigyorral lépek be, majd ülök le Asame mellé. Jólesik a kaja, nincs is kedvem beszélni az elfogyasztása közben és ezzel valahogy ő is hasonlóképp lehet, amit cseppet sem bánok. Szeretem hallgatni, beszélgetni vele, de most hálás vagyok, amiért némán eszünk. Miután befejezzük, Asame elpakol, amin jót vigyorgok. Segítek is neki, mert nem bírom, ha túlzottan kiszolgálnak, aztán kuncogva visszaülök a helyemre a kávém társaságába, amit meg is köszönök, és ha már Asame kint hagyta nekem a cigit és a gyújtóját, kobzok egy szálat. Ebéd utáni cigi és kávé... rutin és kellemes dolog is.
Gyorsabban fújom ki a tüdőmben lévő füstöt, mikor a harcképtelenítésre tér vissza Asame és villantok rá egy mosolyt, jelezve, hogy igaza van. Azt már szépen elhallgatom, hogy voltaképp tényleg nem számoltam azzal, hogy attól még nem harcképtelen valaki, ha elveszíti a fegyverét. Jó kis fogalomzavar volt nálam, amit fel sem fogtam. Hát ez ciki. Nem gond, Asame sem kerít nagy feneket a dolognak.
- Ha dolgoznod kell, akkor dolgozni fogsz, én meg lefoglalom magam azzal a könyvvel, amit ajánlottál, aztán ha megunom, esetleg ugrálok kicsit még a fejeden, vagy elcsórom, amit te olvastál este, vaaagy bevetem magam a videószobába – mondom Asaménak incselkedő módon visszavágva, de én nem nyomom el a fél cigim és iszom ki a még érintetlen kávémat az ő sietsége miatt. Nem akarok mindig a nyomában járni, mint egy jó kutya, egyébként is tiszteletben kell tartanunk egymás magánidejét. Biztos ő is úgy véli, időnként kijár neki egy kis nélkülem töltött szabadság, noha tudom, hogy jól érzi magát velem. De akkor is, kell, hogy függetlenek is maradjunk egymástól, ne mindig egymás szájából szívjuk el a levegőt, mert azzal könnyen megunhatjuk a másikat, vagy idegesíthet minket a társasága. Ezt meg nyilván nem akarom és szerintem Asame sem. Igaz, hogy képtelenségnek találom, hogy unatkozhatnék mellette, de ez már egy másik kérdés.
Látom kék íriszeiben az aggodalmat, úgyhogy nem játszom tovább Asaméval, hanem kényelembe helyezem magam a széken, lábaimat kinyújtom és keresztezem őket a bokámnál, s őt figyelem. Már vagy Akihitoval van lélekben, vagy nekikezdett fejben a munkának, ezekben pedig nem akarom zavarni. Komótosan iszogatom a kávémat és szívom a cigimet, kicsit újragondolom az eddigieket, hátha új megvilágításba kerül valami, vagy eszembe jut egy új ötlet, bevillan elém egy új nyom, vagy bármi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése