244.

Asame

- Máshol ugrálj inkább, csibém, ne a fejemen – borzolom meg kicsit haját. - Így jobb – mosolygok rá, majd elmászom az ígért könyvért és visszatérve a konyhába leteszem azt az asztalra. Otthagyom a cigit is neki. - Ha kellenék, megtalálsz valamelyik papírkupac alatt – mosolygok rá, majd elindulok Akihitohoz először, ahogy azt terveztem. Az őr egy gyors meghajlással köszönt, én pedig belépve az ajtón bezárom azt magam mögött. Az ágyhoz lépek. Aki még békésen alszik és egész jó színben van. Nem értem, miért nem tért még magához, hiszen Takashi is azt mondta, hogy lassan fel kellene ébrednie. Leülök az ágy szélére és megfogom kezét. Aki sokat jelent nekem és senkinek sem hagyom, hogy büntetlenül megússza azt, amit vele tettek.

- Miért nem térsz végre magadhoz? - kérdezem tőle csendesen, reménykedve egy apró válaszban, abban, hogy mégis kinyitja szemét és rám néz. - Akihito, kérlek, ne menekülj... - mondom csendesen. Annak idején, mikor kórházba került, napokig ültem az ágya mellett, beszéltem hozzá, könyörögtem neki, hogy térjen magához. Akkor az orvosok azt mondták, Aki azért nem ébred fel, mert így akar elmenekülni a világ elől, így nem kell szembesülnie a rá váró esetleges következményekkel és csak akkor érhetek el célt, ha beszélek hozzá. Most is ezt tenném, de nem tudok neki mit mondani. Akkor volt mit, akkor tudtam mesélni neki bármiről. Most nincs miről... Végül csak sikerül megszólalnom. - Deon egész jól halad a tanulással, már amikor van időm tanítani őt – mondom elmosolyodva. - Szükségem van rád, Aki... Jobban, mint bármikor... - mondom csendesen és végül elengedem a kezét. Felállok és mély lélegzetet véve zárom el magamban érzelmeimet jó mélyen. Most nem lehetek gyenge, nem hagyhatom, hogy az érzelmeim irányítsanak, mert akkor elbukunk.


Kilépve az ajtón dolgozószobám felé veszem az irányt, miközben Ryuut hívom telefonon. Megkérem, hogy hozza be nekem azt a néhány számlázást, ami még hátramaradt a múltkori begyűjtésből. Ideje befejeznem és ideje lenne látogatást tennem megint egy-két helyen. Majd este, ha addig nem jön közbe semmi. Már dolgozószobámban ülök a gépen dolgozva, mikor rövid kopogást követően Ryuuichi lép be, kezében a könyveléssel. Nekiülünk a munkának. Egész kellemes tempóban haladunk, így engedélyezek magunknak egy cigiszünetet, bár testőröm nem dohányzik, nekem most égető szükségem van egy kis nikotinra.

- Holnap ki kell cseréltetni a dojoban a fabábút – szólalok meg kifújva a füstöt. Ha már itt van, akkor kihasználom az alkalmat és elmondom neki, mik a teendőink délelőtt. -, valamint be kéne mennünk a városba megnézni a kaszinót és leellenőrizni, hogy a balhé óta nincs-e gond. Bár nagyon remélem, hogy akkor szólt volna az üzletvezetőm... - teszem azért hozzá és mikor Ryuura pillantok, fejét csóválva mosolyog rám. - Mi van?

- Mit ártott neked az a fabábú? - Ja, hogy még mindig itt tartunk? - Hányadjára is kell cserélni ebben az évben? Hatodjára? - kérdezi őszintén, de még mindig vigyorog.

- Arra találták ki, hogy használjam, nem? - kérdezek vissza. - Amúgy sem nagy mennyiség egy év alatt hat fabábú elfogyasztása – teszem hozzá komolyan. - Ha több időm lenne, minden hónapban cserélhetnéd.

- Igen, Asame, arra, de nem arra, hogy rituálisan kivégezd őket – nevet fel. - Javíthatatlan vagy és úgy látom, az is maradsz most már. Bár inkább a fabábún vezesd le a feszültséget, mint rajtam – mondja, de hallom hangján, hogy inkább viccnek szánja, mint komoly kijelentésnek.


Újra nekiállunk a munkának, ám most nem haladunk sokat előre, mikor megszólal mobilom. Jin az, az egyik éttermem üzletvezetője. Fülemhez emelem a készüléket. Jin ideges, zaklatott. Pár ember bement az étterembe és elijesztve a vendégeket álltak neki randalírozni ott. Csak egy azonnal megyek-et morgok a telefonba és lerakva azt előveszem a fiókból a másik pisztolyt is, majd Ryuura pillantok és elmondom neki, mi a helyzet. Felkapom kabátomat a támláról és már indulunk is. Nem érdekel, kik azok, vagy kinek az emberei, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy megint Fei próbálkozik. Hát kurva rosszul teszi... Beülök Ryuu mellé a BMW-be és elhajtunk.