246.

Asame

Belépve a dolgozószobámba kiveszem a fegyvert nadrágom korcából és az íróasztal fiókjába téve ülök le végül és gyújtok rá. A dühöm most már csillapodott, sokat. Az, hogy Deon velem volt, hogy Aki magához tért, sokat segített. A rideg yakuza most megint visszavonult bennem a háttérbe, az árnyékba és egy darabig így is marad egyelőre ismét. Hogy meddig? Nem tudom. Mielőtt válaszolnék Deon kérdésére, még hallgatok kicsit, majd kifújva a füstöt nézek szemeibe és csendesen megszólalok.

- Fei emberei megtámadták az egyik éttermemet. Elüldözték a vendégeket és megfélemlítve az alkalmazottaimat rongálni kezdtek bent az étteremben – mondom csendesen. - Megpróbál minden áron magának ugrasztani, de kurva rosszul csinálja, mert bár felbassza vele az agyam, de csak annyit ért el, hogy én is megkezdjem a saját játékomat – vallok Deonnak őszintén és órámra pillantok. - Ha minden igaz, és az a barom nem döglött bele a kapott golyókba és a vérveszteségbe útközben, akkor Fei épp ebben a pillanatban kapja meg az ajándékomat. Négy emberével végeztem, az ötödik meg ha túl is éli, hosszú hetekig tart majd, mire újra használható lesz – jelentem ki halvány mosolyra húzva számat, s épphogy kimondom ezeket a szavakat, megszólal mobilom. Elmosolyodom. A kijelzőn Fei neve villog. A fülemhez emelem a készüléket. Fei úgy üvöltözik velem kínaiul, hogy azt még Ayako is simán meghallhatná a konyhában. Végighallgatom a karattyolását, ne mondja, hogy udvariatlan vagyok. - Wánchéng xìngjiāole, biǎo zi! - mondom csendesen, ridegen, tudatva vele a saját nyelvén, hogy most kurvára rábaszott, majd kinyomom a telefont és Deonra pillantok. - Megmondtam, hogy nem fogok szarozni. Nem csak felébresztette az alvó oroszlánt, de bele is rúgott. Hát akkor viselje a következményeit - vonom meg vállaim.


Nem sokkal később, épp csak időm van beleszívni cigarettámba, rövid kopogás után Ryuuichi lép be az ajtón és behívja a nyolc testőrt is. Felállok és az asztal elé lépve nekitámaszkodom. Meghajolnak, majd várják az utasításom. Hát nem váratom meg őket sokáig.

- Azt akarom, hogy egyesével kezdjétek el levadászni Fei embereit! Nem érdekel, hogyan. Azt akarom, hogy az a kínai rohadék megtanulja, a lehető legrosszabb embert választotta a szarakodáshoz – mondom rideg elszántsággal. - Ryuuichitől megkapjátok azoknak a helyeknek a listáját, ahol megtaláljátok Fei pincsijeit. Részletes beszámolót akarok minden egyes akcióról! - mondom komolyan. Tudni akarom, hogy haladnak és azt is, hogy Fei meddig bírja majd idegekkel az én játékomat. Miután végzek a rögtönzött eligazítással, útjukra engedem őket. Ryuuichinek intek, hogy várjon egy percet és mielőtt ő is távozhatna, megkérem, hogy amint megérkezik Takashi, értesítsen. Ott akarok lenni, mikor megnézi Akihitot. Testőröm bólint, majd ő is távozik.


Visszalépek Deonhoz, aki szokásos helyén trónol, s közelebb húzva magamhoz átölelem őt állam a vállára támasztva. Percekig maradunk így, mire végül elengedem. Már tudom, mire van szükségem most. Lenyugodni végre teljesen és erre most nem a dojoban akarok sort keríteni.

- Medence? - kérdezem csendesen és már indulok is el szobámhoz, hogy átöltözzek. Jót fog tenni egy kis merülés. Hamar elkészülök, s törölközővel derekam körül indulok el. Most nem várom meg Deont, majd ha elkészült és tényleg jönni akar, csatlakozik hozzám. Ledobva az egyik székre a törölközőmet sétálok be a medencébe és úszni kezdek. Hosszú percekig rovom a hosszokat, mire végre úgy érzem, kellőképpen lenyugodtam és elfáradtam ahhoz, hogy ne akarjak hirtelen haragból nekiesni senkinek. Bár lehet, sokkal egyszerűbb lenne, mint állandóan így lefárasztani magam. Ki tudja... Odaúszom Deonhoz, most már lassan, öregesen. Legalábbis a stílust tekintve öregesen. Ha az ember megfigyeli az uszodákat, rájöhet, hogy az öregasszonyok úsznak így, mellúszásban, fejüket gondosan a víz fölött tartva.