248.

Asame

Deon végül megjelenik a dolgozószobámban és azonnal egy kéréssel áll elő. Rápillantok cseppet sem rejtegetve, hogy baromságnak tartom azt, amit kér, főleg, hogy nélkülem óhajtja megtenni ezt a látogatást. Megdörzsölöm halántékom és fülemhez emelem a telefont. Ryuuichit hívom.

- Három embert szervezz magad mellé és állj elő az egyik X6-ossal! - mondom komoly, utasító hangnemben. - Deon a városba akar menni – felelem kérdésére, hogy minek ez az egész, hova akarok menni. Persze jön a kioktatás megint, hogy ez nem jó ötlet. Tudom, kurvára tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy a kölyök akkor is megoldja a dolgot, ha most szobafogságra ítélem. Nem hülye és én sem... - Tisztában vagyok vele Ryuuichi – közlöm ridegen. - Tedd, amit kértem! - nyomom ki a telefont, majd az asztalra rakom és újra a kölyökre nézek. Kétlem, hogy egyszer képes lenne nyugton megülni a fenekén. - Ryuuichit és három embert kapsz magad mellé – közlöm vele tárgyilagosan. - Egy feltételem van! Fél méternél messzebb nem mész a testőrök mellől – jelentem ki. Nem érdekel semmi más. Az sem, hogy mi a véleménye arról, hogy Ryuut rakom mellé, sem semmi mást. Benne bízom és ha tényleg menni akar, ezeket el kell fogadnia. - Nem foglak tíz percenként hívogatni, de mindenképpen elvárom, hogy amikor odaérsz és amikor eljössz onnan. értesíts – mondom komolyan, majd végül felállok mégis és odalépve hozzá átölelem. Nem akarok úgy bánni vele, mint egy rabbal, sem úgy parancsolni neki, mint egy testőrnek, de meg kell értenie, hogy jelenleg ezekre az intézkedésekre most szükség van, akármennyire is tetszik neki vagy sem. Nem mondok neki semmit, csak ölelem. A „vigyázz magadra” elég közhelyes lenne és értelmetlennek tartom, úgyis tudja, hogy ezt akarom, hogy mindegy, mi történik, csak ő épségben legyen. Elengedem őt és hagyom végül elmenni.


Mondanom sem kell, egyre kevésbé haladok a munkámmal. Hol a telefont figyelem, hol rágyújtok, vagy csak egyszerűen járkálok a dolgozószobámban. A telefon ritkán csörög, akkor is csak a jelentést kapom, miszerint újabb pincsit iktattak ki embereim. Végül döntök. Muszáj kicsit elterelni valamivel a figyelmemet, így bemegyek Akihitohoz. Csak ülök ágya szélén és csendben figyelem őt. Takashi szerint ma már nem fog felébredni, én még azért bízom benne, hogy mégis és tudunk beszélni. Szükségem lenne rá. Nem csak a Fei-ügy miatt, valakivel muszáj megosztanom pár dolgot és ez a valaki csak ő lehet. Ha gondjaim vannak, ha csak az kell, hogy segítsen valamin túllendülni, mindig megteszi, minden gondolkodás nélkül. Talán ezért is vagyunk még mindig barátok. Nem tudom, mennyi ideig ücsörgök bent nála, de végül mégis csak eljutok oda, hogy kávét kérjek magamnak és valami vacsorát is készíttetek, hogy ha Deon hazajön, tudjon enni.


Újabb telefont kapok. Megint a testőreimtől. Még egy emberrel kevesebb. Lassan már ideje lenne egy telefonhívásnak Feitől is. Nem kell sokat várnom erre sem. Épphogy megint sikerült belemerülnöm a munkába, megint megszólal telefonom és gúnyos mosolyra húzva ajkaim veszem fel azt. Fei természetesen megint tombol és alkut ajánl. Nocsak, nocsak...

- Miért gondolod, hogy érdekel bármiféle alku is? - kérdezem tőle ridegen. Érdekel, persze, és addig is, míg itt tárgyalgat velem, sorra hullanak az emberei és semmit sem tud ellene tenni. Kíváncsi vagyok, mit ajánl fel azért cserébe, hogy békén hagyjam őt.

- Az ajánlatom kihagyhatatlan... - mondja dühtől remegő hangon. - Szombatig nem megyek sem a te, sem az embereid közelébe - mondja komolyan. Az ajánlata megfontolandó, de nekem édes kevés a szava.

- Miért kéne megbíznom benned? - kérdezem ridegen. - Egyezzünk ki! – ajánlom fel végül. - Szombatig a verseny kivételével sem titeket, sem az embereidet nem akarom meglátni a területeimen, amint ezt megszeged, folytatom tovább a vadászatot – jelentem ki, mire kelletlenül ugyan, de beleegyezik. Egy csatát megnyertem, de a háború kimenetele még mindig kérdéses. Mindenesetre bízom abban, hogy egy darabig most már tényleg békén hagy. Még várok kicsit, mielőtt tájékoztatnám embereimet arról, hogy befejezhetik a vadászatot. Nem mondtam, hogy tisztességes leszek, hiszen ő sem volt az velem eddig sem. Talán negyed óra telik el, mire megint kapok egy telefont. Öt emberrel végeztek a testőrök. Elmosolyodom és közlöm velük a további utasításokat, miszerint fejezzék be és térjenek vissza a házba.


Most már csak azt lenne jó tudni, Deon mikor érkezik vissza... Még mindig nem bízom eléggé Feiben ahhoz, hogy megnyugodva dőlhessek hátra és ne aggódjak a kölyök miatt.