A hitetlenkedése, minden, amit tesz vagy mond, komolyan egyre jobban szórakoztat. Látom rajta a döbbenetét, hogy nem érti, hogy hitetlenkedik és ez megint csak megmosolyogtat. Nem lep meg, hogy nem ért a kardvíváshoz, valahol sejtettem, így ahelyett, hogy hagynám, hogy felelőtlenül nekem rontson és próbálkozzon, félrerakom saját gyakorlókardomat és mögé lépek. Igen, kölyök, tanítani foglak, mert ezt akarom és remélem, hajlandó is leszel tanulni. Teljesen hozzásimulok, két kezét a gyakorlókard markolatára rakom és sajátjaimmal megtámasztom csuklóját. Kiigazítom lábammal azt az állást, amit felvett. Egészen közel hajolok hozzá, szinte a fülébe suttogok.
- Talán zavarna? - kérdezem tőle őszintén. - Ne te próbáld meg irányítani a mozdulatot, hagyd, hogy az irányítson téged. Nem kell görcsösen ragaszkodnod a fegyverhez, különben az első adandó alkalommal, ahogy kiütnék a kezedből, eltörik a karod – mondom neki csendesen, majd vezetni kezdem a kezét. Lábammal lököm előre lábát, jelezve, hogy mozduljon is. - Nincs ebben semmi nehéz, ha hagyod, hogy átvegye a mozdulat az irányítást, könnyedén fogod majd érteni és megérteni a mozdulatok és az egész egyszerűen olyan természetessé válik majd, mint az, hogy levegőt veszel vagy épp kivered a farkad – szúrok be azért én is egy apró mosollyal a szájam szélén. - Csukd be a szemed – mondom ugyanolyan színtelenül, ahogy eddig is. S miután megteszi, egy szó nélkül veszem át felette az irányítást. Lépésre ösztönzöm, fordulásra, könnyed szúrásra és vágásra. Hagyom, hogy ráérezzen a mozdulatokra, hogy engedjen azoknak. Megállok és megállítom őt is. - Hamarosan megjön Akihito – mondom kimérten. - Nem érek rá veled foglalkozni egyelőre, így rábízlak egy pár órára, míg elintézek néhány dolgot.
- Talán zavarna? - kérdezem tőle őszintén. - Ne te próbáld meg irányítani a mozdulatot, hagyd, hogy az irányítson téged. Nem kell görcsösen ragaszkodnod a fegyverhez, különben az első adandó alkalommal, ahogy kiütnék a kezedből, eltörik a karod – mondom neki csendesen, majd vezetni kezdem a kezét. Lábammal lököm előre lábát, jelezve, hogy mozduljon is. - Nincs ebben semmi nehéz, ha hagyod, hogy átvegye a mozdulat az irányítást, könnyedén fogod majd érteni és megérteni a mozdulatok és az egész egyszerűen olyan természetessé válik majd, mint az, hogy levegőt veszel vagy épp kivered a farkad – szúrok be azért én is egy apró mosollyal a szájam szélén. - Csukd be a szemed – mondom ugyanolyan színtelenül, ahogy eddig is. S miután megteszi, egy szó nélkül veszem át felette az irányítást. Lépésre ösztönzöm, fordulásra, könnyed szúrásra és vágásra. Hagyom, hogy ráérezzen a mozdulatokra, hogy engedjen azoknak. Megállok és megállítom őt is. - Hamarosan megjön Akihito – mondom kimérten. - Nem érek rá veled foglalkozni egyelőre, így rábízlak egy pár órára, míg elintézek néhány dolgot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése