Rábólintok, mert Tatsuki valóban nagyon előnyös lépés lenne és szerintem lesz is az életünkben, ha pedig Asaménak rendben van, hogy esetleg beszáll a tanításomba, satöbbi, akkor nekem is. Azt hittem, sokkal rosszabbul fog reagálni, így viszont megnyugszom. Visszalépek az asztalhoz és felülök rá. Hogy én mit lépnék? Fanyar kis mosollyal felelek, hiszen nekem mindig sikerült megfizetnem Tatsukit.
- A helyedben én lépni nem akarok, amíg nem nagyon muszáj, de azt megmondom, én mit tennék, csak így, simán, a helyemben nélkül - mondom őszintén Asaménak megfontoltan. - Én szövetséget kötnék Tatsukival, de a kapcsolatairól bővebben szeretnék tudni, hogy be tudjam tájolni, mégis mire számíthatok igazából tőle. Ahogy ismerem, elsőre kiakadna, mint az ingaóra, de vagyok elég merész, hogy a pozíciómra hivatkozzak és lehet, hogy az én fejem nem akarná érte leválasztani a nyakamról. Tőlem legalábbis megszokta, hogy nem félek parázsra lépni és ha kell, a képébe rúgom - teszem hozzá egy félmosollyal, aztán aprót bólintva beleegyezek az összekötőszerepbe, majd elfogadom a kínált cigarettát. A szál vége felizzik, utána már csak akkor újra, mikor beleszívok, de mint már bizonyítottam, elég gyorsan el tudok fogyasztani egy cigit, ha akarok, most azonban ki szeretném kicsit élvezni. - Természetesen - közlöm is azonnal, határozottan, mikor Asame megpedzegeti, igényt tartok-e a szalonra, majd elmosolyodom, mert örülök ennek a fejleménynek. Ez hamar elmúlik és minden érzelem lefagy az arcomról, csak a nyers döbbenet és riadalom marad, és hiába próbálok észhez térni, rögtön nem megy. Igen, érdemes rá emlékeztetni, hogy Asame akár meg is halhat szombaton, mert valamilyen szinten hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem sebezhetetlen, de pillanatok alatt ver vissza a dolog oda, ahonnan elindultam Tatsukihoz. Eszelősen kapdosok a gondolataim után, melyek kiszaladnak a fejemből, s ahogy végigszalad rajtam a remegés, inkább elnyomom a cigimet, mielőtt összehamuzok mindent. Dühössé tesz a félelem, de a pirszingesemnek abban teljesen igaza volt, hogy nem tudok semmit sem tenni, csak meghúzhatom magam és tanulhatok.
Asame újra beszélni kezd, ezért újra rá és nem a saját, velőmet rázó félelmemre figyelek. Ami azt illeti, az ő halálát emlegetni nem is tudok hasonlatot kitalálni, mennyire durva és kegyetlen a számomra. Szeretném nem tudomásul venni, hogy halandó ember, pedig az. Nem mondok semmit, csupán rendezem a soraimat, majd erőtlen viszonzom a mosolyát. Asame hozzám lép, szinte már érzem is számon az övét, mozdulnék ösztönösen felé, de túlságosan szeretem, amikor felemeli a fejem, ha úgy tetszik, felhúz magához, ezért hevesen verdeső szívvel kivárom, majd rázúdítom a szerelmemet, s közben átfonom nyakát a karjaimmal. Ő is átölel engem, ezzel pedig ha nem is nyugtatja meg a lelkemet, de jobban érzem magam tőle.
- Megszokom, de elfogadni sosem fogom, mert nem akárki-bárki vagyok. Lehetsz velem durva, de a válaszom is meglesz rá, és ha tárgyalok, én sem finomkodom túl gyakran, ettől függetlenül úgy gondolom, más elbírálás alá esünk egymás számára, mint a többi ember - mondom neki azon a csendes hangon, amivel ő beszél hozzám, majd hagyom magam leinvitálni az asztalról és az ölébe húzni. Átölelem, hozzábújok, ám hagyom telefonálni, addig én élvezem a közelségét és örülök annak, hogy élvezhetem. Nem akarok arra gondolni, hogy pár nap múlva lehet, hogy nem lesz alkalmam többé ezt az erős, izmos, szép, forró testet ölelni, utánozhatatlan, mély hangját hallgatni, a légzése ritmusára venni a levegőt, érezni a szerelmét, a féltését, vagy akár a haragját, bánatát, nem ölel át, ...
Könnyet pislogok vissza a szemembe és kicsit jobban magamhoz szorítom. Nem akarlak elveszíteni, cseszd meg...! Alig voltál az enyém, én a tiéd... alig kaptunk még egymástól valamit is... Hogy mondhatsz nekem olyat, hogy lehet, hogy Fei kinyír? Nem ér fel hozzád...! Persze szorítom a fogaimat, ahogy Tatsuki javasolta, s mikor Asame arra kér, hogy hívjam őt fel, eleresztem őt és kiszállok az öléből. Visszamegyek a szobámba, mert a telefonom ott maradt az övtáskámban. Előkeresem a Nokiát, majd a töltőt, amit az egyik kutyától csórtam, aztán felhívom a pirszingesemet.
- Üdv - szólok bele.
- Kijózanodtál? - kérdezi vidáman.
- Igen, teljesen és ezt... felejtsük el.
- Ugyan, kisfiú, láttalak én már nagyon szétcsúszva.
- Nem így értem. A testőr pontosan azt csinálta, amit tanácsoltál neki, tehát mielőtt Asame elé kerültem, eltöltöttem pár percet a tus alatt - árulom el neki, mire felnyerít.
- Nagyon okos, fütyülős cukrot érdemel - dicséri Ryuuichit még mindig röhögve. Most már elindulok visszafele, a kényes részén túlestünk a beszélgetésnek. - Gondolom, tetszett az infóhalom a pártfogódnak - tereli komolyabb témára a beszélgetésünket, mivel puszta cseverészés miatt sosem hívtam még fel őt.
- Igen és elmehetsz a faszba a leveled miatt! - mondom neki kiakadós magas hangon.
- Dugd fel magadnak - felel röhögve. - Nem kell magyaráznom semmit, nem igaz, kisfiú? Pontosan érted, hogy miért írtam meg azokat a dolgokat a pártfogódnak, ugye?
- Mert még kurvára nem tettél le róla, hogy folytasd a tanításomat - tippelek merészen.
- Úgy van. Ezzel jobb, ha ő is tisztában van, ugyanis elorozott az orrom elől - közli velem, de kiérzem a könnyed hangnemből az élt, amiből egyértelmű, hogy igazam volt, miszerint az infók prezentáció-jellegűek. Visszatérek a dolgozószobába.
- A béna vadász rászokik a fűre - vágok vissza Tatsukinak, miközben Asame mellé sétálok.
- Aztán jól betép és vérgőzzel telt fejjel revansot vesz.
- Vagy éhen hal, míg füvezik. Na, kihangosítalak, ez a legegyszerűbb - javaslom ezt egyszerre mindkét hallgatóságomnak.
- Nosza, nekem tetszik az ötlet - mondja a tetoválóművész, azzal megteszem, amit előjeleztem, az asztalra rakom a készüléket, töltőt nyomok bele és a kislámpa dugója mellé bedugom a töltőjét.
- Vonal biztosítva - közlöm.
- Hát akkor kellemes estét, állok rendelkezésére - köszönti így, szívélyesen Asamét. Aprót vigyorgok, mert látom magam előtt Tatsukit, amint elterpeszkedve hever a fehér kanapén, fél kezét a feje alá téve, míg másikat a hasán nyugtatja, a telefonja pedig a mellkasán pihen.
- A helyedben én lépni nem akarok, amíg nem nagyon muszáj, de azt megmondom, én mit tennék, csak így, simán, a helyemben nélkül - mondom őszintén Asaménak megfontoltan. - Én szövetséget kötnék Tatsukival, de a kapcsolatairól bővebben szeretnék tudni, hogy be tudjam tájolni, mégis mire számíthatok igazából tőle. Ahogy ismerem, elsőre kiakadna, mint az ingaóra, de vagyok elég merész, hogy a pozíciómra hivatkozzak és lehet, hogy az én fejem nem akarná érte leválasztani a nyakamról. Tőlem legalábbis megszokta, hogy nem félek parázsra lépni és ha kell, a képébe rúgom - teszem hozzá egy félmosollyal, aztán aprót bólintva beleegyezek az összekötőszerepbe, majd elfogadom a kínált cigarettát. A szál vége felizzik, utána már csak akkor újra, mikor beleszívok, de mint már bizonyítottam, elég gyorsan el tudok fogyasztani egy cigit, ha akarok, most azonban ki szeretném kicsit élvezni. - Természetesen - közlöm is azonnal, határozottan, mikor Asame megpedzegeti, igényt tartok-e a szalonra, majd elmosolyodom, mert örülök ennek a fejleménynek. Ez hamar elmúlik és minden érzelem lefagy az arcomról, csak a nyers döbbenet és riadalom marad, és hiába próbálok észhez térni, rögtön nem megy. Igen, érdemes rá emlékeztetni, hogy Asame akár meg is halhat szombaton, mert valamilyen szinten hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem sebezhetetlen, de pillanatok alatt ver vissza a dolog oda, ahonnan elindultam Tatsukihoz. Eszelősen kapdosok a gondolataim után, melyek kiszaladnak a fejemből, s ahogy végigszalad rajtam a remegés, inkább elnyomom a cigimet, mielőtt összehamuzok mindent. Dühössé tesz a félelem, de a pirszingesemnek abban teljesen igaza volt, hogy nem tudok semmit sem tenni, csak meghúzhatom magam és tanulhatok.
Asame újra beszélni kezd, ezért újra rá és nem a saját, velőmet rázó félelmemre figyelek. Ami azt illeti, az ő halálát emlegetni nem is tudok hasonlatot kitalálni, mennyire durva és kegyetlen a számomra. Szeretném nem tudomásul venni, hogy halandó ember, pedig az. Nem mondok semmit, csupán rendezem a soraimat, majd erőtlen viszonzom a mosolyát. Asame hozzám lép, szinte már érzem is számon az övét, mozdulnék ösztönösen felé, de túlságosan szeretem, amikor felemeli a fejem, ha úgy tetszik, felhúz magához, ezért hevesen verdeső szívvel kivárom, majd rázúdítom a szerelmemet, s közben átfonom nyakát a karjaimmal. Ő is átölel engem, ezzel pedig ha nem is nyugtatja meg a lelkemet, de jobban érzem magam tőle.
- Megszokom, de elfogadni sosem fogom, mert nem akárki-bárki vagyok. Lehetsz velem durva, de a válaszom is meglesz rá, és ha tárgyalok, én sem finomkodom túl gyakran, ettől függetlenül úgy gondolom, más elbírálás alá esünk egymás számára, mint a többi ember - mondom neki azon a csendes hangon, amivel ő beszél hozzám, majd hagyom magam leinvitálni az asztalról és az ölébe húzni. Átölelem, hozzábújok, ám hagyom telefonálni, addig én élvezem a közelségét és örülök annak, hogy élvezhetem. Nem akarok arra gondolni, hogy pár nap múlva lehet, hogy nem lesz alkalmam többé ezt az erős, izmos, szép, forró testet ölelni, utánozhatatlan, mély hangját hallgatni, a légzése ritmusára venni a levegőt, érezni a szerelmét, a féltését, vagy akár a haragját, bánatát, nem ölel át, ...
Könnyet pislogok vissza a szemembe és kicsit jobban magamhoz szorítom. Nem akarlak elveszíteni, cseszd meg...! Alig voltál az enyém, én a tiéd... alig kaptunk még egymástól valamit is... Hogy mondhatsz nekem olyat, hogy lehet, hogy Fei kinyír? Nem ér fel hozzád...! Persze szorítom a fogaimat, ahogy Tatsuki javasolta, s mikor Asame arra kér, hogy hívjam őt fel, eleresztem őt és kiszállok az öléből. Visszamegyek a szobámba, mert a telefonom ott maradt az övtáskámban. Előkeresem a Nokiát, majd a töltőt, amit az egyik kutyától csórtam, aztán felhívom a pirszingesemet.
- Üdv - szólok bele.
- Kijózanodtál? - kérdezi vidáman.
- Igen, teljesen és ezt... felejtsük el.
- Ugyan, kisfiú, láttalak én már nagyon szétcsúszva.
- Nem így értem. A testőr pontosan azt csinálta, amit tanácsoltál neki, tehát mielőtt Asame elé kerültem, eltöltöttem pár percet a tus alatt - árulom el neki, mire felnyerít.
- Nagyon okos, fütyülős cukrot érdemel - dicséri Ryuuichit még mindig röhögve. Most már elindulok visszafele, a kényes részén túlestünk a beszélgetésnek. - Gondolom, tetszett az infóhalom a pártfogódnak - tereli komolyabb témára a beszélgetésünket, mivel puszta cseverészés miatt sosem hívtam még fel őt.
- Igen és elmehetsz a faszba a leveled miatt! - mondom neki kiakadós magas hangon.
- Dugd fel magadnak - felel röhögve. - Nem kell magyaráznom semmit, nem igaz, kisfiú? Pontosan érted, hogy miért írtam meg azokat a dolgokat a pártfogódnak, ugye?
- Mert még kurvára nem tettél le róla, hogy folytasd a tanításomat - tippelek merészen.
- Úgy van. Ezzel jobb, ha ő is tisztában van, ugyanis elorozott az orrom elől - közli velem, de kiérzem a könnyed hangnemből az élt, amiből egyértelmű, hogy igazam volt, miszerint az infók prezentáció-jellegűek. Visszatérek a dolgozószobába.
- A béna vadász rászokik a fűre - vágok vissza Tatsukinak, miközben Asame mellé sétálok.
- Aztán jól betép és vérgőzzel telt fejjel revansot vesz.
- Vagy éhen hal, míg füvezik. Na, kihangosítalak, ez a legegyszerűbb - javaslom ezt egyszerre mindkét hallgatóságomnak.
- Nosza, nekem tetszik az ötlet - mondja a tetoválóművész, azzal megteszem, amit előjeleztem, az asztalra rakom a készüléket, töltőt nyomok bele és a kislámpa dugója mellé bedugom a töltőjét.
- Vonal biztosítva - közlöm.
- Hát akkor kellemes estét, állok rendelkezésére - köszönti így, szívélyesen Asamét. Aprót vigyorgok, mert látom magam előtt Tatsukit, amint elterpeszkedve hever a fehér kanapén, fél kezét a feje alá téve, míg másikat a hasán nyugtatja, a telefonja pedig a mellkasán pihen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése