Tetteimmel felébresztem Asamét, akinek az arcára a béke helyére némileg átköltözik a fáradtság, nekem pedig bűntudatom támad, amiért nem bírtam még mellette legalább egy órát mozdulatlanul kibírni, vagy csak egy kicsit tovább aludni. Nem tudom, mikor jött haza és azt sem, hogy mennyire volt kimerítő az útja, semmit, és mégis felkeltettem.
- Jó reggelt – köszönök neki csendesen, hátha ő fele annyira sem haragszik rám, mint én magamra, ő pedig hamar kikászálódik mellőlem és eltűnik a fürdő ajtaja mögött. Fanyar kis mosollyal hallgatom ténykedése hangjait, majd mikor visszatér, figyelem, miképp öltözködik. Felhúz egy csókért, mire vigyorba szaladnak ajkaim és attól, amit mond, elkuncogom magam, mert elbűvölő, milyen impozáns kiszolgálóm van, ráadásul elorozta az ötletemet is. - Köszönöm – mondom halkan, aztán amint kimegy, beveszem a gyógyszeremet és visszadőlök az ágyba.
Kicsap az örömből a lassan boruló, árnyas képzet, amit vizualizálok. Próbálom belefeccölni az akaratomat, valami mást látni és elképzelni, a tudatalattim félelmei azonban feltörnek. Vért látok, temérdeknyi vörös folyamot, tócsákat, fröccsenéseket, Asamét meghalni, Feit a markába röhögni, Kazut pedig Nishida menti, mert mást nem tehet, engem hátra kell hagynia, ha a saját pártfogoltját és egyben szerelmét védeni akarja. Márpedig akarja, mert szereti és benne látja a jövőt. Egyedül maradok. Egyedül a rémülettel és esküdt ellenségemmel, aki azonnal rám támad, mert kellek neki, mert kurvát akar belőlem csinálni, lealacsonyítani, megalázni, betörni, én pedig artikulátlanul kiabálva, zihálva, sírva, jeges verítékkel a testemen térek egyszeriben magamhoz.
Asame ágyában.
- Jó reggelt – köszönök neki csendesen, hátha ő fele annyira sem haragszik rám, mint én magamra, ő pedig hamar kikászálódik mellőlem és eltűnik a fürdő ajtaja mögött. Fanyar kis mosollyal hallgatom ténykedése hangjait, majd mikor visszatér, figyelem, miképp öltözködik. Felhúz egy csókért, mire vigyorba szaladnak ajkaim és attól, amit mond, elkuncogom magam, mert elbűvölő, milyen impozáns kiszolgálóm van, ráadásul elorozta az ötletemet is. - Köszönöm – mondom halkan, aztán amint kimegy, beveszem a gyógyszeremet és visszadőlök az ágyba.
Kicsap az örömből a lassan boruló, árnyas képzet, amit vizualizálok. Próbálom belefeccölni az akaratomat, valami mást látni és elképzelni, a tudatalattim félelmei azonban feltörnek. Vért látok, temérdeknyi vörös folyamot, tócsákat, fröccsenéseket, Asamét meghalni, Feit a markába röhögni, Kazut pedig Nishida menti, mert mást nem tehet, engem hátra kell hagynia, ha a saját pártfogoltját és egyben szerelmét védeni akarja. Márpedig akarja, mert szereti és benne látja a jövőt. Egyedül maradok. Egyedül a rémülettel és esküdt ellenségemmel, aki azonnal rám támad, mert kellek neki, mert kurvát akar belőlem csinálni, lealacsonyítani, megalázni, betörni, én pedig artikulátlanul kiabálva, zihálva, sírva, jeges verítékkel a testemen térek egyszeriben magamhoz.
Asame ágyában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése