Jólesik az, amivel Asame válaszol a közeledésemre, ezért kicsit még elszántabban bújok hozzá. Tökéletes biztonságban és szeretetben érzem így magam, mintha kisgyerek lennék, és ez egy jó állapot a számomra. Mosolygok egyet és megjegyzem az oldalszámot, aztán kérdését követően puszit nyomok a nyára.
- Nincs baj – válaszolom halkan. - A gyógyszerem nagy része drog, ami felturbózza mindenfajta érzékelésemet. Azt a példát hozom, amit nekem is mondott Tatsuki, mikor nem értettem, miért lettem az ébresztőmtől... más. Hasonlíts össze egy maroknyi partyfényképezőt és egy objektívvel, meg mindennel felszerelt profi masinát. A képeik minősége alapból nem igazán különbözik egymástól, ám a profi géppel addig nagyíthatsz mondjuk egy profilképet, míg a bőrön lévő apró hibák, egyenetlenségek is láthatóvá válnak. Így kell értelmezni, hogy többet fogok fel abból, ami körülvesz és mivel élénkít is az anyag, impulzívabb, érzékenyebb vagyok – magyarázom el Asaménak, hogy értse. - Gyorsabban is működöm, de több minden hat rám, mert ami felett más elsiklik, azt én látom, hallom, érzem – folytatom. - Ezen okból sokkal labilisabbak az állapotaim, gyorsan gurulok be, sértődöm meg, vagy túláradó érzelemhullámokat zúdítok másokra. Viszont van egy másik hatása is annak, amivel egyelőre együtt élek, amiről már beszéltem neked korábban – kezdek bele újabb dolog kifejtésébe, hogy mire eljutok az igazi válaszig, ne kelljen már magyarázkodnom. - Hogy változtatni kell az összetételen, különben bajok lesznek. Ha a szer mellett el tudok aludni, akár csak pár percre is, rosszul leszek. Egyszerű, hogy miért. Stabilizálva van, hogy egyszer kelljen csak bevennem, de egész nap kitartson, kivéve, ha durva napom van, mert akkor estére gyakorlatilag felélem, ám ha elalszom, attól még kapom tovább a szert, így mikor megébredek, hirtelen sok lesz, a szervezetem meg kilöki. Ez van; ha hozzászokom, el tudok mellette aludni – teszem hozzá könnyedén. Nekem ezek normális, megszokott dolgok, már elég ideje élek így, hogy ne akadjak fenn rajta és azt sem szeretném, ha Asame emiatt túlaggódná magát. Majd változik szépen minden, csak sajnos nem lehet siettetni. - És mivel mégis csak drog, felhozza a tudatos rész alá nyomott dolgokat, jót és rosszat. Eredetileg a tudatmódosítókat egyébként is sámánikus szertartásokhoz használták, a tudat lebontására, hogy a sámán be tudja fogadni az istenek üzenetét és át tudja azt adni a népének. Ez a hatás mindig megmarad, egyesek pont azért szeretnek drogozni, mert a láthatatlan láthatóvá, az érezhetetlen érezhetővé, a hallhatatlan hallhatóvá válik. Általában örömöt szabadít fel az emberben, kicsit valótlanná válik a valóság, vagy teljesen megszakad vele a kapcsolat, de egyes drogok hatása hosszú, vagy nagymértékű fogyasztás esetén, hogy a képzeteik már nem örömöt, hanem félelmet kezdenek kelteni. Az LSD tipikus példa, mindig több kell, de mindig egyre rémesebb dolgokat hallucinál tőle az ember, míg végül inkább megöli magát, mert letenni nem bírja, leállni nem tud, de kínozzák a saját képzetei, félelmei, őrülete – magyarázom komolyan. - Nálam érvényesül mindkét rossz mellékhatás, ha lelkileg nem vagyok rendben; jönnek a rémisztő képzetek és a tudatalattimból is bugyborékolnak fel azok, amiket oda szépen lenyomok – árulom el. - Ez egy kezelhetetlen helyzetet teremt, mert a külső behatásokra abnormális reakciókat adok, irányítani meg nem tudom a folyamatot. Tisztában vagyok vele egy ideig, hogy hamis az egész, de annyira intenzív, hogy magába von, és végül csak a kiszakadáskor lesz vége. Ezért sem akarom, hogy bárki lássa – jelentem ki őszintén. - Ez nem olyasmi, mint egy súlyos sérülés, amit kénytelen vagy engedni, hogy segítsenek kezelni, például összevarrják, aztán kiájulsz tőle, hanem ez már a lázálom kategória, amikor az elfojtott, elrejtett dolgok jönnek fel, és társulnak hozzá a szerek alapvető mellékhatásai – mondom meg nyíltan. - A lázálmot elnyomhatod nyugtatóval, ezt, ha kezelni akarod, rontasz a helyzeten. Alig van olyan gyógyszer, amit szedhetek, fájdalomcsillapítók például abszolút kilőve, szóval békén kell hagyni, amikor kínlódom. Ha nem húsz perc, akkor egy óra múlva vége lesz, visszanyerem az öntudatom, lecsillapodom és megy minden tovább a normális kerékvágásban. Szóval... ez nálam nem a baj kategória... Baj akkor van, amikor gyógyszer mellett hosszan tartóan alszom, vagy másfél óra múlva sem térek magamhoz – zárom ezzel le a monológomat.
Nem volt könnyű beszélni ezekről Asaménak, és nyilván nem könnyítettem meg egy kicsit sem a lelkét, de ha nem akarom, hogy egész nap azt lesse, mi bajom van, próbálja kitalálni, ha már én nem beszélek róla, akkor meg kellett magyaráznom, mi van velem. Újra hozzábújok, arcomat a vállának dörgölöm, noha nem eresztettem el, nem akartam a szemébe nézni, míg beszéltem, nem akartam, hogy lássa az arcomat, mert nem tudtam volna a kínos zavartól végigmondani, márpedig nekem fontos volt, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Belátom, hogy Asaménak tudnia kell ezekről a dolgokról, hogy időben és megfelelően tudjon reagálni, ha gond adódna, mert nem akarjuk egymást elveszíteni.
„Szeretem” és „dög”, ráadásul egy mondatban. A számra vigyor kúszik a vallomást hallva, még kuncogok is hozzá, a nyakamra intézett csóktól pedig izgatottan fészkelődöm. Felizgat, ha a fülembe suttognak, tetszik, hogy megtalálta a második becenevem, vagy megnevezésem, ráadásul olyan közel vagyunk egymáshoz... Telefonálgatás? Kit érdekel az most?! Én pont leszarom az egészet. Na jó, nem, de azért mégis. Beleegyezem, hogy a hívogatások után megjelenek a dolgozószobájában és szeretném valahogy még elnyújtani ezt a percet, hogy csak még egy kicsit maradhassunk így. Nem számít, hogy elzsibbadtak a lábaim, nem hal senki bele abba sem, hogy pár perccel később lesz felhívva, én viszont komolyan nyafis leszek, ha most kidob az öléből, mint egy elunt macskát. De Asame nem teszi, engem az ölén tartva emelkedik fel a fotelből, én pedig szorosan átfogom nyakát és derekát, jelezve, hogy nem akarok leszállni és hogy segítsek neki tartani engem. Nem vagyok egy sózsák, de azért na.
Probléma? El kéne engednem? Nem akaroooooooom!
Végül elkuncogom magam, hogy megint mennyire egy nevezőn vagyunk, mennyire megint egyet akarunk, s mikor az asztalra tesz és megcsókol, forrón, szerelmesen viszonzom azt. Kellett neki felhúznia... Ha lenne elég bátorságom és nem a mai napról lenne szó, szorosan megtartanám lábaim béklyójában a derekát, kezeim becsúsztatnám a ruhája alá és addig csókolnám őt, míg elfelejtené, hogy dolga van. De nem merek ilyeneket csinálni, ez túlságosan kurvás, én pedig nem akarok ilyen lenni, ezért amint szabadulni akar tőlem, eleresztem Asamét.
Én is szeretlek, te... te... téged.
Percekig ücsörgök még az asztalon, mert le kéne hűlnöm ahhoz, hogy telefonálgassak, hiszen Tatsuki a hangomból sok mindent megmond, anyáról nem beszélve. Mikor leszállok onnan, először is a reggeli teendőimet folytatom, pisilek, kezet és arcot mosok, ujjaimmal átboronálom a hajam, mert elfeküdtem és még Asame is összekócolt, aztán úgy döntök, visszatelepszem az ágyra és onnan bonyolítom a beszélgetéseimet.
- Csőváz.
- Bicikli – válaszolok így Tatsuki köszönésére, ezzel mindjárt mosolyt csalva az arcára és a sajátomra is.
- Na mi kéne? - kérdezi vidáman, játékosan. - Csak nem sürgetni akartok?
- Azt nem, arra mindenki harap, csupán afelől érdeklődnék, hogy eddig mire jutottál – mondom neki, mire hirtelen megszívja a fogait.
- Sokba fog ez nektek kerülni... - figyelmeztet heccelve engem, ezt azonban már ismerem, úgyhogy nem parázom túlságosan.
- Akkor? - kérdezem meg vigyorogva.
- Nem szolgálhatok túl sok hírrel – felel őszintén. - Az emberem még mindig nem tudja, mi fogant meg annak a baromnak a fejében, szóval nem derítettem ki, ma este kire óhajt vadászni, én azonban nem feltétlen értek egyet a pártfogóddal, miszerint őt esélytelen, hogy megtámadja. Vagy hogy is mondta... nem kockáztat meg egy újabb kudarcot?
- Igen – válaszolok azonnal Tatsukinak.
- Tény, hogy a legutóbbi esetkor Fei mellett ott volt Hitsuji, de nem tűnik úgy, hogy most kevésbé lesz merész. Ugyanúgy csinálni fogja a feszkót, bontani fogja a rendet, úgyhogy igyekezz a ténykedései mögé látni, arra figyelj, mit akar elfedni.
- Alap. Asame éttermében randalírozott nemrég, arról tudsz valamit?
- Bocs, kisfiú, de nekem is csak két fülem és két szemem van. - Tehát nem. Akkor ezt buktam.
- Oké. És Hirotoról mit tudsz? - teszem fel neki a következő eszembe jutó kérdést, mire felnevet.
- Róla végképp semmit, mert ha kapcsolatba kerül az emberemmel, hideg, mint a jég és csúszik, mint egy angolna, tehát megfoghatatlan, egyébként meg a kínai lakat alatt tartja. Azt tudom, hogy Fei nem bízik benne, hiszen mégiscsak egy yakuza szukája volt, nincs is vele túlzottan megelégedve, mert nem bírja betörni, vagyis a kölyök sokat szop képletesen és valós értelemben is. - Ettől kiráz a hideg. Ahogy a borzongás végigfut a testemen, fájdalmasan belenyögök a telefonba, mire Tatsuki aprót fúj, amihez minden bizonnyal mosolyog is. - Még mindig ennyire zárkózó vagy a témát illetően?
- Erről nem beszélni kell – verem vissza őt, mintha támadott volna engem.
- Óóó! - És egy pár pillanatig reakciót vár, de néma maradok, nem akarok teret adni neki arra, hogy szívathasson, amiért nem vagyok hajlandó a szexről társalogni. - A beszéd fontos, de ezt hadd ne neked magyarázzam.
- Jó. Hagyjuk is. Luxról derítettél ki valamit? - kérdezem azonnal, mire újra nevet egyet a tetoválóművész.
- Ügyes – dicsér kurtán, elégedetten. - Nem. Nincs nála semmi gyanús, elvan a kúriájában, kurvákat rendel, italozgat, társaságokba, gyógyfürdőkbe, masszázsra, bárokba és kaszinókba, kirándulgatni jár, összejöveteleket szervez, szóval élvezi az életét és a szabadságát. Egyelőre fogalmam sincs, miért van itt, köze van-e a Triádokhoz, mert a bankszámla tranzakcióihoz például nem férek hozzá és cseszettül idegesít, hogy apáddal angolul beszél telefonon.
- Ha eljuttatod hozzám a beszélgetést, lefordítom neked – ajánlkozom.
- Azt nem lehet, de egyébként annyit már sikerült kihámoznom, hogy üzlettel kapcsolatosak a beszélgetéseik. Karattyol valamit arról, hogy sok pénzt ölt a karrieredbe, szóval szerintem vissza akarja kapni a pénzét, de könnyebben menne a fordítás, ha nem csörögne félpercenként ez a kibaszott telefon – mérgelődik nekem.
- A fontos ember.
- Cseszd meg, ez most kurvára nem vicces! - mordul rám komolyan, mire lehervad a kárörvendő kis mosoly az arcomról. Tatsuki ritkán mérges, de akkor jobb nem heccelni sem, mert bedurran az agya és agresszív lesz. - Nem tehetem meg, hogy elküldök mindenkit a halál faszára, ahogy azt sem, hogy átpasszolom másnak a fordítást, hiszen bizalmasan kell kezelnem, hogy közöm van a pártfogódhoz. Kétszer komolyabb intézkedéseket kell eszközölnöm, óvatosabbnak kell lennem és apróbb lépésekben haladhatok csak, mert vannak olyan emberek, akiknek a pártfogód ugyanúgy a túl nagy hal kategóriát ütik, vagy olyan érdekeket akarnának érvényesíteni, amelyeket nem állna módomban teljesíteni, akkor meg baszhatom a pártatlanságomat. Ne idegelj ki, kölyök, inkább mondd, mi van még! - kér ingerülten. Azt hiszem, nem aludt az éjjel, elszívott két doboz cigit és mozgósított egy csomó erőt, hogy célt érjen.
- Haladtál valamit apám cégével kapcsolatban?
- Csak annyit, hogy Lux tárgyal apáddal, a másik két jómadár most leszarja őt.
- Ez is valami.
- Nem, ez kibaszottul semmi, de köszi. - Ahogy ezt mondja, az idegesség egy kicsit kiveszik a hangjából, próbál hálás lenni, hiszen sejti, hogy szerettem volna könnyíteni a lelkén egy kicsit, de túl sok gondot okoz neki per pill az élete, amit utál. Amit mániákusan és hosszadalmasan képes csinálni, az a rajzolás, tervezés és tetoválás, hiszen művész. Elpepecsel a részletekkel, de amikor keményen kell dolgoznia, ingerült. - A szombattal kapcsolatban annyit tudtam meg, hogy hívott még pár embert az országba, hiszen a pártfogód leszedetett egynéhányat bosszúból, de ezek csak szombatra jönnek, úgyhogy előzetes infóm nem lesz róluk valszeg. Az informátora hogy van?
- Szarul, de örülhetünk, hogy már most magához tért.
- Akkor nem tudjátok, miért hagyták helyben?
- Nem.
- Zsír. Figyu – hívja fel valamire a figyelmem, mire kérdőn belehümmögök a Nokiába. - A mai versenyre küldök valakit, hogy figyeljen rád, de nem kell róla szólnod senkinek, oké?
- Ne rám! - kérem azonnal.
- Hanem? - nyögi meglepetten a telefonba.
- Asame azt tervezi, hogy ő és Nishida pártfogoltja, Kazuki vigyáz rám, de nekem rohadtul nincs kedvem őket is belerántani.
- Cseszd meg, kölyök, nem lehetsz ilyen hülye! - kezd mindjárt veszekedni velem, ám ahogy tőlem megszokhatta, nem hagyom magam könnyen lebeszélni arról, amit akarok.
- Kazu a barátom és jóval előrébb tart nálam, évek óta Nishida mellett van.
- Leszarom, te két ember pártfogásában is állsz. Egyébként is. Szerinted Fei meg meri kockáztatni, hogy még egy yakuzát magára haragít?
- Lényegében mindegy, Nishida sokat segít Asaménak.
- Tedd már félre ezt a kibaszott „miattam másnak ne legyen szar” hozzáállást! Az önfeláldozásod dicsérendő, elismerésre méltó és tökéletesen nevetséges egy olyan világban, amiben vagy! Magaddal kell foglalkoznod, meg a céljaiddal...
- Nekem az a célom, hogy Kazuki kimaradjon a buliból! - vágok közbe határozottan. Tatsuki hosszan hallgat, kihallom, hogy fújtat és a furcsa hangból arra következtetek, hogy levágta magát a fehér kanapéra.
- Hülye vagy.
- Akkor belemész?
- Még szép, hogy nem. Kazuki védelméről gondoskodjon a yakuzája, vagy kerüljétek el a tűzfészket, én egy olyan kölyökért, aki nekem nem oszt, nem szoroz, nem teszem kockára pár kapcsolatomat.
- Akkor értem se.
- Elmész te vissza anyádba, Deon!
- Ne mondj nekem ilyet! - mordulok rá dühösen, mert ha valamit, akkor azt kicsit se bírom, ha anyámat emlegetik ilyen szövegkörnyezetben.
- Nehogy azt hidd, hogy mert téged akarlak a szalonom tulajdonosának, pofázhatsz nekem! Egy tizenhét éves takony vagy és az sem érdekel, ha ezen megsértődsz, vagy a pártfogóddal dobálózol! Nincs apelláta, nem alkuszom, ma este egy emberem tíztől rajtad tartja a szemét és ha bosszúból megpróbálod ignorálni, megnézheted magad! - dühöng velem. Nagyon sikerült kihúznunk egymásnál a gyufát, mindketten szuszogunk az indulatoktól és vicsorogva ugatunk a másiknak.
- Az embered figyeljen a verseny zavartalanságára, mert Kazu és Asame is autóba ül tudtommal! - parancsolok rá.
- Nagyszerű! Nagyobb baromságot nem tudott kitalálni a pártfogód?!
- Ne félts már ilyen betegesen, a rohadt életbe! - kiabálok vele. - Mindig ez a hülye idegeskedés! Elhányom magam ettől! - És tényleg erősen kell koncentrálnom, hogy a reggelim a gyomromban maradjon. - A múlt nélkül nincsen jövő, mert a jelenben nem történnek meg azok a dolgok, amikre a jövőnek szüksége van! Vigyázz Asaméra, ő úgyis annyi védelmet állít rám, amin csak egy tank tör át, én pedig tőle akarom megtanulni a yakuzalét minden fortélyát! És vigyázz Kazura, mert a barátom! Ő nem egy veszett kutya, amelyik ösztönösen tudja, mit csináljon rázós helyzetekben! Őt tanítják és a megtanított protokoll mindig csak az ösztönös tudást segíti, de nem pótolja azt! Vigyázz a verseny zavartalanságára, mert valszeg Hiroto is versenyezni fog, aki informálja Nishidát és rajta keresztül minket Fei várható lépéseiről, és vigyázz arra a rohadt versenyre, mert nem véletlenül ezt választotta a szombat előtti ütközőpontnak Fei, ebben biztos vagyok! Ha machinál mondjuk a kocsikkal, sok embernek fájhat a feje és nagy pusztítást vihet véghez, úgyhogy ez legyen a dolgod, Tatsuki! - Kiabálva, kiakadva, de parancsolok neki, ő pedig ismét hosszan hallgat. Percek telnek el, nekem az idegességtől könnyek peregnek végig az arcomon, pirszingesem meg csak felsóhajt.
- Meggyőztél.
- Köszönöm.
- Ne köszönd, mert nincs mit köszönnöd.
- De van – vetek ellent rekedtes hangon. - Asame szerezhet másik utódot magának. Tény, hogy az kurva szar lesz neki, de ő is tudja, hogy nem él végtelen ideig és szüksége lesz valakire, aki megörökli a tulajdonait, aki továbbviszi azt, amit ő képvisel, és azt is tudja, hogy egy utcáról behozott kölyköt tanítani kell. Nem fog találni még egy olyan srácot, mint én, ezt megbeszéltük, de sosem győztök meg még ketten együtt sem arról, hogy az a nagyobb baj, ha nekem végem. Én értem őt, a legmaximálisabban tudni akarom, amit ő, de lássuk be, ha Asame a héten meghalna, a jövő héten lesöpörne engem is Fei a játéktérről és akkor vége, betelepszik a yakuzák közé, Japánba, hatalmas területet szerez magának és már hozza is a Triádokat. Nem tudnám átvenni Asame helyét, még magamat sem tudom rendesen megvédeni, a többi yakuza meg azzal kellene, hogy foglalkozzon, hogy Feit likvidálja. Nem értek a fegyverekhez, nem tudok harcolni, ráadásul a tudásom erről a világról egy bazi nagy nulla.
- Én tudlak segíteni – szól közbe csendesen Tatsuki.
- Persze, mint abban a két hétben. Már annyitól összeomlott pár hálózatod...
- Leszarom a hálózatokat, újra lehet építeni őket, én három és fél éve választottalak magamnak utódként, csak elkövettem azt a hibát, hogy hagytalak úszni az árral, míg érsz egy kicsit, mert lelkileg nem voltál alkalmas a feladatokra, de kicsúsztál a kezemből és Asame is kiszúrt. A szerencséje csak az, hogy nem ágybetétet faragott belőled, hanem visszaadta, ami kiveszett belőled.
- Fejezzük ezt be – kérem közbeszólva. Nem akarok ezekről beszélgetni vele, tudni se, hallani se akarom. - Azt sem tudom, hogy kell megszerezni egy területet, úgyhogy ha azt akarod, hogy én legyek a szalonod tulajdonosa, ugyancsak vigyázz Asaméra, mert Hiroto nem fogja a két szép szememért odaadni nekem, és Nishidának sok lesz három kölyköt tanítani az üzletvezetésre.
- Mindig lenyűgöz, ahogy érvelsz – közli, azzal bontja a vonalat. Meglepetten pislogok a Nokiára, mert nem gondoltam volna, hogy így lepasszol, de asszem, most nekem is sikerült kiakasztanom Tatsukit, nem csak neki engem, ezért igyekszem megértő lenni vele. Érdekes lesz, ha kettőnkké lesz a tetoválószalon, ezt már most tudom, ahogy azt is, hogy Asame rengetegszer fogja majd a fejét, mert képtelenek vagyunk veszekedés és szívózás nélkül meglenni a pirszingesemmel. Kicsit megnyugszom, aztán felhívom anyát is.
- Nincs baj – válaszolom halkan. - A gyógyszerem nagy része drog, ami felturbózza mindenfajta érzékelésemet. Azt a példát hozom, amit nekem is mondott Tatsuki, mikor nem értettem, miért lettem az ébresztőmtől... más. Hasonlíts össze egy maroknyi partyfényképezőt és egy objektívvel, meg mindennel felszerelt profi masinát. A képeik minősége alapból nem igazán különbözik egymástól, ám a profi géppel addig nagyíthatsz mondjuk egy profilképet, míg a bőrön lévő apró hibák, egyenetlenségek is láthatóvá válnak. Így kell értelmezni, hogy többet fogok fel abból, ami körülvesz és mivel élénkít is az anyag, impulzívabb, érzékenyebb vagyok – magyarázom el Asaménak, hogy értse. - Gyorsabban is működöm, de több minden hat rám, mert ami felett más elsiklik, azt én látom, hallom, érzem – folytatom. - Ezen okból sokkal labilisabbak az állapotaim, gyorsan gurulok be, sértődöm meg, vagy túláradó érzelemhullámokat zúdítok másokra. Viszont van egy másik hatása is annak, amivel egyelőre együtt élek, amiről már beszéltem neked korábban – kezdek bele újabb dolog kifejtésébe, hogy mire eljutok az igazi válaszig, ne kelljen már magyarázkodnom. - Hogy változtatni kell az összetételen, különben bajok lesznek. Ha a szer mellett el tudok aludni, akár csak pár percre is, rosszul leszek. Egyszerű, hogy miért. Stabilizálva van, hogy egyszer kelljen csak bevennem, de egész nap kitartson, kivéve, ha durva napom van, mert akkor estére gyakorlatilag felélem, ám ha elalszom, attól még kapom tovább a szert, így mikor megébredek, hirtelen sok lesz, a szervezetem meg kilöki. Ez van; ha hozzászokom, el tudok mellette aludni – teszem hozzá könnyedén. Nekem ezek normális, megszokott dolgok, már elég ideje élek így, hogy ne akadjak fenn rajta és azt sem szeretném, ha Asame emiatt túlaggódná magát. Majd változik szépen minden, csak sajnos nem lehet siettetni. - És mivel mégis csak drog, felhozza a tudatos rész alá nyomott dolgokat, jót és rosszat. Eredetileg a tudatmódosítókat egyébként is sámánikus szertartásokhoz használták, a tudat lebontására, hogy a sámán be tudja fogadni az istenek üzenetét és át tudja azt adni a népének. Ez a hatás mindig megmarad, egyesek pont azért szeretnek drogozni, mert a láthatatlan láthatóvá, az érezhetetlen érezhetővé, a hallhatatlan hallhatóvá válik. Általában örömöt szabadít fel az emberben, kicsit valótlanná válik a valóság, vagy teljesen megszakad vele a kapcsolat, de egyes drogok hatása hosszú, vagy nagymértékű fogyasztás esetén, hogy a képzeteik már nem örömöt, hanem félelmet kezdenek kelteni. Az LSD tipikus példa, mindig több kell, de mindig egyre rémesebb dolgokat hallucinál tőle az ember, míg végül inkább megöli magát, mert letenni nem bírja, leállni nem tud, de kínozzák a saját képzetei, félelmei, őrülete – magyarázom komolyan. - Nálam érvényesül mindkét rossz mellékhatás, ha lelkileg nem vagyok rendben; jönnek a rémisztő képzetek és a tudatalattimból is bugyborékolnak fel azok, amiket oda szépen lenyomok – árulom el. - Ez egy kezelhetetlen helyzetet teremt, mert a külső behatásokra abnormális reakciókat adok, irányítani meg nem tudom a folyamatot. Tisztában vagyok vele egy ideig, hogy hamis az egész, de annyira intenzív, hogy magába von, és végül csak a kiszakadáskor lesz vége. Ezért sem akarom, hogy bárki lássa – jelentem ki őszintén. - Ez nem olyasmi, mint egy súlyos sérülés, amit kénytelen vagy engedni, hogy segítsenek kezelni, például összevarrják, aztán kiájulsz tőle, hanem ez már a lázálom kategória, amikor az elfojtott, elrejtett dolgok jönnek fel, és társulnak hozzá a szerek alapvető mellékhatásai – mondom meg nyíltan. - A lázálmot elnyomhatod nyugtatóval, ezt, ha kezelni akarod, rontasz a helyzeten. Alig van olyan gyógyszer, amit szedhetek, fájdalomcsillapítók például abszolút kilőve, szóval békén kell hagyni, amikor kínlódom. Ha nem húsz perc, akkor egy óra múlva vége lesz, visszanyerem az öntudatom, lecsillapodom és megy minden tovább a normális kerékvágásban. Szóval... ez nálam nem a baj kategória... Baj akkor van, amikor gyógyszer mellett hosszan tartóan alszom, vagy másfél óra múlva sem térek magamhoz – zárom ezzel le a monológomat.
Nem volt könnyű beszélni ezekről Asaménak, és nyilván nem könnyítettem meg egy kicsit sem a lelkét, de ha nem akarom, hogy egész nap azt lesse, mi bajom van, próbálja kitalálni, ha már én nem beszélek róla, akkor meg kellett magyaráznom, mi van velem. Újra hozzábújok, arcomat a vállának dörgölöm, noha nem eresztettem el, nem akartam a szemébe nézni, míg beszéltem, nem akartam, hogy lássa az arcomat, mert nem tudtam volna a kínos zavartól végigmondani, márpedig nekem fontos volt, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Belátom, hogy Asaménak tudnia kell ezekről a dolgokról, hogy időben és megfelelően tudjon reagálni, ha gond adódna, mert nem akarjuk egymást elveszíteni.
„Szeretem” és „dög”, ráadásul egy mondatban. A számra vigyor kúszik a vallomást hallva, még kuncogok is hozzá, a nyakamra intézett csóktól pedig izgatottan fészkelődöm. Felizgat, ha a fülembe suttognak, tetszik, hogy megtalálta a második becenevem, vagy megnevezésem, ráadásul olyan közel vagyunk egymáshoz... Telefonálgatás? Kit érdekel az most?! Én pont leszarom az egészet. Na jó, nem, de azért mégis. Beleegyezem, hogy a hívogatások után megjelenek a dolgozószobájában és szeretném valahogy még elnyújtani ezt a percet, hogy csak még egy kicsit maradhassunk így. Nem számít, hogy elzsibbadtak a lábaim, nem hal senki bele abba sem, hogy pár perccel később lesz felhívva, én viszont komolyan nyafis leszek, ha most kidob az öléből, mint egy elunt macskát. De Asame nem teszi, engem az ölén tartva emelkedik fel a fotelből, én pedig szorosan átfogom nyakát és derekát, jelezve, hogy nem akarok leszállni és hogy segítsek neki tartani engem. Nem vagyok egy sózsák, de azért na.
Probléma? El kéne engednem? Nem akaroooooooom!
Végül elkuncogom magam, hogy megint mennyire egy nevezőn vagyunk, mennyire megint egyet akarunk, s mikor az asztalra tesz és megcsókol, forrón, szerelmesen viszonzom azt. Kellett neki felhúznia... Ha lenne elég bátorságom és nem a mai napról lenne szó, szorosan megtartanám lábaim béklyójában a derekát, kezeim becsúsztatnám a ruhája alá és addig csókolnám őt, míg elfelejtené, hogy dolga van. De nem merek ilyeneket csinálni, ez túlságosan kurvás, én pedig nem akarok ilyen lenni, ezért amint szabadulni akar tőlem, eleresztem Asamét.
Én is szeretlek, te... te... téged.
Percekig ücsörgök még az asztalon, mert le kéne hűlnöm ahhoz, hogy telefonálgassak, hiszen Tatsuki a hangomból sok mindent megmond, anyáról nem beszélve. Mikor leszállok onnan, először is a reggeli teendőimet folytatom, pisilek, kezet és arcot mosok, ujjaimmal átboronálom a hajam, mert elfeküdtem és még Asame is összekócolt, aztán úgy döntök, visszatelepszem az ágyra és onnan bonyolítom a beszélgetéseimet.
- Csőváz.
- Bicikli – válaszolok így Tatsuki köszönésére, ezzel mindjárt mosolyt csalva az arcára és a sajátomra is.
- Na mi kéne? - kérdezi vidáman, játékosan. - Csak nem sürgetni akartok?
- Azt nem, arra mindenki harap, csupán afelől érdeklődnék, hogy eddig mire jutottál – mondom neki, mire hirtelen megszívja a fogait.
- Sokba fog ez nektek kerülni... - figyelmeztet heccelve engem, ezt azonban már ismerem, úgyhogy nem parázom túlságosan.
- Akkor? - kérdezem meg vigyorogva.
- Nem szolgálhatok túl sok hírrel – felel őszintén. - Az emberem még mindig nem tudja, mi fogant meg annak a baromnak a fejében, szóval nem derítettem ki, ma este kire óhajt vadászni, én azonban nem feltétlen értek egyet a pártfogóddal, miszerint őt esélytelen, hogy megtámadja. Vagy hogy is mondta... nem kockáztat meg egy újabb kudarcot?
- Igen – válaszolok azonnal Tatsukinak.
- Tény, hogy a legutóbbi esetkor Fei mellett ott volt Hitsuji, de nem tűnik úgy, hogy most kevésbé lesz merész. Ugyanúgy csinálni fogja a feszkót, bontani fogja a rendet, úgyhogy igyekezz a ténykedései mögé látni, arra figyelj, mit akar elfedni.
- Alap. Asame éttermében randalírozott nemrég, arról tudsz valamit?
- Bocs, kisfiú, de nekem is csak két fülem és két szemem van. - Tehát nem. Akkor ezt buktam.
- Oké. És Hirotoról mit tudsz? - teszem fel neki a következő eszembe jutó kérdést, mire felnevet.
- Róla végképp semmit, mert ha kapcsolatba kerül az emberemmel, hideg, mint a jég és csúszik, mint egy angolna, tehát megfoghatatlan, egyébként meg a kínai lakat alatt tartja. Azt tudom, hogy Fei nem bízik benne, hiszen mégiscsak egy yakuza szukája volt, nincs is vele túlzottan megelégedve, mert nem bírja betörni, vagyis a kölyök sokat szop képletesen és valós értelemben is. - Ettől kiráz a hideg. Ahogy a borzongás végigfut a testemen, fájdalmasan belenyögök a telefonba, mire Tatsuki aprót fúj, amihez minden bizonnyal mosolyog is. - Még mindig ennyire zárkózó vagy a témát illetően?
- Erről nem beszélni kell – verem vissza őt, mintha támadott volna engem.
- Óóó! - És egy pár pillanatig reakciót vár, de néma maradok, nem akarok teret adni neki arra, hogy szívathasson, amiért nem vagyok hajlandó a szexről társalogni. - A beszéd fontos, de ezt hadd ne neked magyarázzam.
- Jó. Hagyjuk is. Luxról derítettél ki valamit? - kérdezem azonnal, mire újra nevet egyet a tetoválóművész.
- Ügyes – dicsér kurtán, elégedetten. - Nem. Nincs nála semmi gyanús, elvan a kúriájában, kurvákat rendel, italozgat, társaságokba, gyógyfürdőkbe, masszázsra, bárokba és kaszinókba, kirándulgatni jár, összejöveteleket szervez, szóval élvezi az életét és a szabadságát. Egyelőre fogalmam sincs, miért van itt, köze van-e a Triádokhoz, mert a bankszámla tranzakcióihoz például nem férek hozzá és cseszettül idegesít, hogy apáddal angolul beszél telefonon.
- Ha eljuttatod hozzám a beszélgetést, lefordítom neked – ajánlkozom.
- Azt nem lehet, de egyébként annyit már sikerült kihámoznom, hogy üzlettel kapcsolatosak a beszélgetéseik. Karattyol valamit arról, hogy sok pénzt ölt a karrieredbe, szóval szerintem vissza akarja kapni a pénzét, de könnyebben menne a fordítás, ha nem csörögne félpercenként ez a kibaszott telefon – mérgelődik nekem.
- A fontos ember.
- Cseszd meg, ez most kurvára nem vicces! - mordul rám komolyan, mire lehervad a kárörvendő kis mosoly az arcomról. Tatsuki ritkán mérges, de akkor jobb nem heccelni sem, mert bedurran az agya és agresszív lesz. - Nem tehetem meg, hogy elküldök mindenkit a halál faszára, ahogy azt sem, hogy átpasszolom másnak a fordítást, hiszen bizalmasan kell kezelnem, hogy közöm van a pártfogódhoz. Kétszer komolyabb intézkedéseket kell eszközölnöm, óvatosabbnak kell lennem és apróbb lépésekben haladhatok csak, mert vannak olyan emberek, akiknek a pártfogód ugyanúgy a túl nagy hal kategóriát ütik, vagy olyan érdekeket akarnának érvényesíteni, amelyeket nem állna módomban teljesíteni, akkor meg baszhatom a pártatlanságomat. Ne idegelj ki, kölyök, inkább mondd, mi van még! - kér ingerülten. Azt hiszem, nem aludt az éjjel, elszívott két doboz cigit és mozgósított egy csomó erőt, hogy célt érjen.
- Haladtál valamit apám cégével kapcsolatban?
- Csak annyit, hogy Lux tárgyal apáddal, a másik két jómadár most leszarja őt.
- Ez is valami.
- Nem, ez kibaszottul semmi, de köszi. - Ahogy ezt mondja, az idegesség egy kicsit kiveszik a hangjából, próbál hálás lenni, hiszen sejti, hogy szerettem volna könnyíteni a lelkén egy kicsit, de túl sok gondot okoz neki per pill az élete, amit utál. Amit mániákusan és hosszadalmasan képes csinálni, az a rajzolás, tervezés és tetoválás, hiszen művész. Elpepecsel a részletekkel, de amikor keményen kell dolgoznia, ingerült. - A szombattal kapcsolatban annyit tudtam meg, hogy hívott még pár embert az országba, hiszen a pártfogód leszedetett egynéhányat bosszúból, de ezek csak szombatra jönnek, úgyhogy előzetes infóm nem lesz róluk valszeg. Az informátora hogy van?
- Szarul, de örülhetünk, hogy már most magához tért.
- Akkor nem tudjátok, miért hagyták helyben?
- Nem.
- Zsír. Figyu – hívja fel valamire a figyelmem, mire kérdőn belehümmögök a Nokiába. - A mai versenyre küldök valakit, hogy figyeljen rád, de nem kell róla szólnod senkinek, oké?
- Ne rám! - kérem azonnal.
- Hanem? - nyögi meglepetten a telefonba.
- Asame azt tervezi, hogy ő és Nishida pártfogoltja, Kazuki vigyáz rám, de nekem rohadtul nincs kedvem őket is belerántani.
- Cseszd meg, kölyök, nem lehetsz ilyen hülye! - kezd mindjárt veszekedni velem, ám ahogy tőlem megszokhatta, nem hagyom magam könnyen lebeszélni arról, amit akarok.
- Kazu a barátom és jóval előrébb tart nálam, évek óta Nishida mellett van.
- Leszarom, te két ember pártfogásában is állsz. Egyébként is. Szerinted Fei meg meri kockáztatni, hogy még egy yakuzát magára haragít?
- Lényegében mindegy, Nishida sokat segít Asaménak.
- Tedd már félre ezt a kibaszott „miattam másnak ne legyen szar” hozzáállást! Az önfeláldozásod dicsérendő, elismerésre méltó és tökéletesen nevetséges egy olyan világban, amiben vagy! Magaddal kell foglalkoznod, meg a céljaiddal...
- Nekem az a célom, hogy Kazuki kimaradjon a buliból! - vágok közbe határozottan. Tatsuki hosszan hallgat, kihallom, hogy fújtat és a furcsa hangból arra következtetek, hogy levágta magát a fehér kanapéra.
- Hülye vagy.
- Akkor belemész?
- Még szép, hogy nem. Kazuki védelméről gondoskodjon a yakuzája, vagy kerüljétek el a tűzfészket, én egy olyan kölyökért, aki nekem nem oszt, nem szoroz, nem teszem kockára pár kapcsolatomat.
- Akkor értem se.
- Elmész te vissza anyádba, Deon!
- Ne mondj nekem ilyet! - mordulok rá dühösen, mert ha valamit, akkor azt kicsit se bírom, ha anyámat emlegetik ilyen szövegkörnyezetben.
- Nehogy azt hidd, hogy mert téged akarlak a szalonom tulajdonosának, pofázhatsz nekem! Egy tizenhét éves takony vagy és az sem érdekel, ha ezen megsértődsz, vagy a pártfogóddal dobálózol! Nincs apelláta, nem alkuszom, ma este egy emberem tíztől rajtad tartja a szemét és ha bosszúból megpróbálod ignorálni, megnézheted magad! - dühöng velem. Nagyon sikerült kihúznunk egymásnál a gyufát, mindketten szuszogunk az indulatoktól és vicsorogva ugatunk a másiknak.
- Az embered figyeljen a verseny zavartalanságára, mert Kazu és Asame is autóba ül tudtommal! - parancsolok rá.
- Nagyszerű! Nagyobb baromságot nem tudott kitalálni a pártfogód?!
- Ne félts már ilyen betegesen, a rohadt életbe! - kiabálok vele. - Mindig ez a hülye idegeskedés! Elhányom magam ettől! - És tényleg erősen kell koncentrálnom, hogy a reggelim a gyomromban maradjon. - A múlt nélkül nincsen jövő, mert a jelenben nem történnek meg azok a dolgok, amikre a jövőnek szüksége van! Vigyázz Asaméra, ő úgyis annyi védelmet állít rám, amin csak egy tank tör át, én pedig tőle akarom megtanulni a yakuzalét minden fortélyát! És vigyázz Kazura, mert a barátom! Ő nem egy veszett kutya, amelyik ösztönösen tudja, mit csináljon rázós helyzetekben! Őt tanítják és a megtanított protokoll mindig csak az ösztönös tudást segíti, de nem pótolja azt! Vigyázz a verseny zavartalanságára, mert valszeg Hiroto is versenyezni fog, aki informálja Nishidát és rajta keresztül minket Fei várható lépéseiről, és vigyázz arra a rohadt versenyre, mert nem véletlenül ezt választotta a szombat előtti ütközőpontnak Fei, ebben biztos vagyok! Ha machinál mondjuk a kocsikkal, sok embernek fájhat a feje és nagy pusztítást vihet véghez, úgyhogy ez legyen a dolgod, Tatsuki! - Kiabálva, kiakadva, de parancsolok neki, ő pedig ismét hosszan hallgat. Percek telnek el, nekem az idegességtől könnyek peregnek végig az arcomon, pirszingesem meg csak felsóhajt.
- Meggyőztél.
- Köszönöm.
- Ne köszönd, mert nincs mit köszönnöd.
- De van – vetek ellent rekedtes hangon. - Asame szerezhet másik utódot magának. Tény, hogy az kurva szar lesz neki, de ő is tudja, hogy nem él végtelen ideig és szüksége lesz valakire, aki megörökli a tulajdonait, aki továbbviszi azt, amit ő képvisel, és azt is tudja, hogy egy utcáról behozott kölyköt tanítani kell. Nem fog találni még egy olyan srácot, mint én, ezt megbeszéltük, de sosem győztök meg még ketten együtt sem arról, hogy az a nagyobb baj, ha nekem végem. Én értem őt, a legmaximálisabban tudni akarom, amit ő, de lássuk be, ha Asame a héten meghalna, a jövő héten lesöpörne engem is Fei a játéktérről és akkor vége, betelepszik a yakuzák közé, Japánba, hatalmas területet szerez magának és már hozza is a Triádokat. Nem tudnám átvenni Asame helyét, még magamat sem tudom rendesen megvédeni, a többi yakuza meg azzal kellene, hogy foglalkozzon, hogy Feit likvidálja. Nem értek a fegyverekhez, nem tudok harcolni, ráadásul a tudásom erről a világról egy bazi nagy nulla.
- Én tudlak segíteni – szól közbe csendesen Tatsuki.
- Persze, mint abban a két hétben. Már annyitól összeomlott pár hálózatod...
- Leszarom a hálózatokat, újra lehet építeni őket, én három és fél éve választottalak magamnak utódként, csak elkövettem azt a hibát, hogy hagytalak úszni az árral, míg érsz egy kicsit, mert lelkileg nem voltál alkalmas a feladatokra, de kicsúsztál a kezemből és Asame is kiszúrt. A szerencséje csak az, hogy nem ágybetétet faragott belőled, hanem visszaadta, ami kiveszett belőled.
- Fejezzük ezt be – kérem közbeszólva. Nem akarok ezekről beszélgetni vele, tudni se, hallani se akarom. - Azt sem tudom, hogy kell megszerezni egy területet, úgyhogy ha azt akarod, hogy én legyek a szalonod tulajdonosa, ugyancsak vigyázz Asaméra, mert Hiroto nem fogja a két szép szememért odaadni nekem, és Nishidának sok lesz három kölyköt tanítani az üzletvezetésre.
- Mindig lenyűgöz, ahogy érvelsz – közli, azzal bontja a vonalat. Meglepetten pislogok a Nokiára, mert nem gondoltam volna, hogy így lepasszol, de asszem, most nekem is sikerült kiakasztanom Tatsukit, nem csak neki engem, ezért igyekszem megértő lenni vele. Érdekes lesz, ha kettőnkké lesz a tetoválószalon, ezt már most tudom, ahogy azt is, hogy Asame rengetegszer fogja majd a fejét, mert képtelenek vagyunk veszekedés és szívózás nélkül meglenni a pirszingesemmel. Kicsit megnyugszom, aztán felhívom anyát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése