- Tudod, attól, mert velem pörölsz, nem lesz jobb a szitu, oké? – kérdezem meg flegmán Asamét, csak hogy kicsit képben legyen, hogy nem mindig vagyok hajlandó a bokszzsákot játszani, akkor meg tényleg ne számítson ilyesmire, mikor egy nekem is értékes emberről van szó. – Megjelenünk a versenyen, ezt már rég eldöntöttük – jelentem ki komolyan. – És én nem tudom, mit vársz, nem tudom, mihez vagy hozzászokva, de nézd meg a kurva órádat, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy beszéltünk Tatsukival telefonon, aztán ne veszekedj velem tovább, mert téged is elküldelek a halál faszára nyaralni! – dühöngök vele, majd megállok, mikor jelez, hogy várjam meg, ő még ellép talán a dolgozószobájába. – Nem vagyok villámhárító! – kiabálok utána, s míg távol van, nagyokat fújtatva igyekszem megnyugodni. Ha mi is egymás torkának ugrunk, nem tudom, mi lesz estére, úgyhogy higgadtan kell kezelnem a dolgokat. Ez persze szép és jó lenne, de mindjárt az első hozzám vágott mondattal megint felbassza az agyam. – Mert pont arra van időd, hogy telefonbeszélgetéseket hallgass… - morgom, miközben lépést tartok Asaméval. – Igen, erre én is rájöttem, de Ayako kicsit sem alkalmas a cégvezetésre. – Sikerül emberibb hangszínt megütni, és ezt szeretném tartani. – Milliókkal, de bővebbet nem tudok – válaszolom őszintén. – Lux állta a külföldi útjaimat a repülővel, a nívós szállással, az ottani edzésekkel, a bemutatásaimmal, ő szolgáltatta a költőpénzem, amit persze nem én költöttem el, hanem az, aki elkísért, szóval az ő bére is a volt mentorom vállát nyomta, és valahogy elérte, hogy a külföldi oktatók is fel akarják mérni a tudásomat, úgyhogy semmit sem bízott a véletlenre. Halván sejtelmem sincs, hogy ezek mennyibe kerülhetnek – teszem nyilvánvalóvá az igazságot. – De akkor engem miért akar látni? – kérdezem meg egyenesen. – Ha megkapja Ayakot, mint segítséget és a pénze is szép lassan majd visszafolyik a zsebébe, miért kell, hogy lásson engem? – ezután bólintok párat. – Tutira elmondta neki apám, mert amivel nem ért egyet, ahhoz támogatót keres, hogy segítsen megoldani a helyzetet. Ha Lux megint mentorolni akarna, simán képen röhögöm, hogy mégis miben akar támogatni, mert a suliba nem megyek vissza, a kínai cseppet sem érdekel, az úszás bukta, szóval nem vágom… - mondom flegmán, aztán bepattanok az autóba.
Az út alatt kombinálom ezeket a dolgokat és felettébb idegesít minden. Úgy érzem, nem csináltam meg jól a rám bízott feladatot, ami felettébb ingerel és bánt. Majd megejtek egy telefont Tatsukinak, hogy igenis vágjon meg azzal a kurva beszélgetéssel, amin nem igazodik el, ha nem akarja, hogy látogatást tegyek nála, aztán lesz, ami lesz alapon megjátszom a ruletten a szerencseszámom. A tököm kivan ezzel az egész Fei-mizériával és szeretném már hullazsákban viszontlátni őt, Lux meg jobban teszi, ha nem csesztet, mert azt a maradék tíz-húsz, esetleg harminc évét tolószékben tölti, arról gondoskodom.
Túl gyorsan megyünk és Kazuki is fegyvert visel, a két yakuza meg rideg és feszült, ez pedig engem is megerősít. Talán furcsa, de ezek elérik, amit kigondoltam magamnak, hogy megedzem a lelkem, megacélozom a belső békém védelmét, ám amit hallok, mégis valahogy… megüt. Hányinger lesz úrrá rajtam, a hideg fut végig a testemen és mielőtt kidobnám a taccsot, elhagyom a szobát. Az, amit Hirotoval tett, sokkol, de nem állhatok meg, elszántabbnak kell lennem és ki kell javítanom a hibámat is, ezért előhúzom a telefonomat és felhívom Tatsukit.
- Deon, ha te is…
- Sss! – sistergek indulatosan rá, mielőtt még nagyon beleéli magát, hogy lecseszhet. – Tedd számunkra is elérhetővé a beszélgetéseket, Tatsuki! – Nem kérem, parancsoló hangon utasítom őt, de a hangom most nem olyan kemény.
- Mi történt? – kérdezi csillapodottabban.
- Visszakaptuk Hirotot.
- Él?
- Egyelőre, de nincsenek jó kilátásai.
- Fasza. Add oda a telefont a pártfogódnak!
- Én is hallani akarom!
- Nem ez a megfelelő alkalom, hogy alkudozzunk, úgyhogy légy szíves, tedd, amit mondtam! – kér határozottan, és mivel ismerem annyira, hogy amikor így beszél, nem fogok tudni alkudozni vele, visszatérek a szobába és átnyújtom Asaménak a Nokiámat.
- Tatsuki és nekem nem hajlandó beszélni – közlöm vele mérgesen.
Az út alatt kombinálom ezeket a dolgokat és felettébb idegesít minden. Úgy érzem, nem csináltam meg jól a rám bízott feladatot, ami felettébb ingerel és bánt. Majd megejtek egy telefont Tatsukinak, hogy igenis vágjon meg azzal a kurva beszélgetéssel, amin nem igazodik el, ha nem akarja, hogy látogatást tegyek nála, aztán lesz, ami lesz alapon megjátszom a ruletten a szerencseszámom. A tököm kivan ezzel az egész Fei-mizériával és szeretném már hullazsákban viszontlátni őt, Lux meg jobban teszi, ha nem csesztet, mert azt a maradék tíz-húsz, esetleg harminc évét tolószékben tölti, arról gondoskodom.
Túl gyorsan megyünk és Kazuki is fegyvert visel, a két yakuza meg rideg és feszült, ez pedig engem is megerősít. Talán furcsa, de ezek elérik, amit kigondoltam magamnak, hogy megedzem a lelkem, megacélozom a belső békém védelmét, ám amit hallok, mégis valahogy… megüt. Hányinger lesz úrrá rajtam, a hideg fut végig a testemen és mielőtt kidobnám a taccsot, elhagyom a szobát. Az, amit Hirotoval tett, sokkol, de nem állhatok meg, elszántabbnak kell lennem és ki kell javítanom a hibámat is, ezért előhúzom a telefonomat és felhívom Tatsukit.
- Deon, ha te is…
- Sss! – sistergek indulatosan rá, mielőtt még nagyon beleéli magát, hogy lecseszhet. – Tedd számunkra is elérhetővé a beszélgetéseket, Tatsuki! – Nem kérem, parancsoló hangon utasítom őt, de a hangom most nem olyan kemény.
- Mi történt? – kérdezi csillapodottabban.
- Visszakaptuk Hirotot.
- Él?
- Egyelőre, de nincsenek jó kilátásai.
- Fasza. Add oda a telefont a pártfogódnak!
- Én is hallani akarom!
- Nem ez a megfelelő alkalom, hogy alkudozzunk, úgyhogy légy szíves, tedd, amit mondtam! – kér határozottan, és mivel ismerem annyira, hogy amikor így beszél, nem fogok tudni alkudozni vele, visszatérek a szobába és átnyújtom Asaménak a Nokiámat.
- Tatsuki és nekem nem hajlandó beszélni – közlöm vele mérgesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése