Asame
A kocsiban ülve Deon hozzám bújik, én pedig átkarolva őt pillantok rá. Látom, hogy kérdezne, hogy tudni akarja, mi van, de nem kérdez, belenyugszik valahol, hogy most erre nem fog választ kapni. Illetve egyfajtát. Állánál fogva húzom el fejét nyakamtól és csókolom meg őt gyengéden, hogy utána hagyjam visszabújni. A mostani csend, ami a BMW-t uralja, nyomasztó, de most nem tudnék semmi olyat mondani, amitől jobb lehetne, ami megtörné ezt a hangulatot, így hallgatok. Végül megérkezünk a házhoz, én pedig kiszállva az autóból megvárom, míg Deon is ezt teszi és együtt indulunk el a dolgozószobám felé. Beszélni akarok Ryuuval, anélkül, hogy ott lenne, így megállva az ajtóba vonom őt közelebb magamhoz és szemeiben nézve elmosolyodom.
- Vegyél egy forrófürdőt – kérem őt csendesen, de komolyan. - Nem sokára utánad megyek – teszem hozzá, jelezve ezzel is, hogy most szeretném, ha nem a saját szobájában ejtené ezt meg. Aprót bólint, mire összeborzolom haját, oldva valamelyest ezzel is a feszültséget és csókot nyomok ajkaira. Megvárom, míg elindul, majd belépve a dolgozószobába telefonomat elővéve hívom Ryuut. - Gyere a dolgozószobámba, beszélni akarok veled! - mondom komolyan. - Hozd Shinjit is! - teszem még hozzá. Egy rövid, gyors, de határozott igennel felel, majd bontja a vonalat. Whiskyt töltök magamnak és rágyújtok. Nem telik bele pár perc, kopogást hallok, majd belép Ryuu és Shinji az ajtón, s becsukva azt maguk után lépnek hozzám közelebb. - Állítsd készenlétbe a testőröket estére! – mondom szigorúan. - Minden bizonnyal Deon lesz a célpont, így őrá kell figyelnünk. Ha csak egy pillanatra is szem elől tévesztjük, azzal egy kurva nagy esélyt kap Fei arra, hogy megszerezze – jelentem ki. Egyelőre elég ezt tudniuk. Most nincs kedvem arról beszélni, hogy mit tervelt ki Lux és Deon apja, majd később. - Tatsuki átküldött pár oldalt.
- Megkaptuk őket – nyúl öltönye belső zsebébe és elém rakja azokat. Felveszem a papírhalmazt az asztalról.
- Fei embereinek listája, gondolom a fontosabbaké, akikkel a piszkos munkát végezteti az a kutya – mutatok a fénykép nélküli dokumentációkra. - Ő pedig Tatsuki embere. Segíteni fog nekünk ma este, ha Fei is úgy akarja és nem küldi máshova. Az a feladata, hogy kiszűrje a kínai embereit és azonnal jelezzen. Fei nem fog eljönni, vagy ha igen, amint megkaparintja magának Deont, lelécel. Küldjetek ki pár embert és folyamatosan nézzék a menekülési útvonalakat, ahol távozhatnak a helyszínről, valamint páran járkáljanak a városban és ellenőrizzék Hitsuji területeit! – kérem komolyan két testőrömet. - Luxot, Deon volt mentorát is figyeltessétek továbbra is! Sem ő, sem Fei nem hagyhatja el az országot, ha esetlegesen megkaparintaná ma este Deont az a görény.
- Azonnal intézkedünk! - jelenti ki határozottan Ryuu, majd mindketten meghajolva távozni készülnek. Még megállítom Ryuut épp csak egy pillanatra és komolyan ránézek.
- Te mit tennél a helyemben? - kérdezem tőle őszintén, mire meglepetten néz rám. Nem magyarázom meg azonnal, hogy mire gondoltam, így csak előre küldi Shinjit, majd bezárja utána az ajtót. - Nathan Elerden eladta a saját fiát, méghozzá a volt mentorának – közlöm vele tárgyilagosan. - Feinek kell leszállítania a kölyköt... - gyújtok rá megint. - Tatsuki felajánlotta, hogy elrejti őt - teszem még hozzá.
- Nem akarod kiengedni őt a kezeid közül – jelenti ki tárgyilagosan. - Deon nem tudja, igaz? - kérdezi őszintén, mire nemlegesen megrázom fejem. - Meg tudjuk őt védeni, ezt te is tudod, de jobb lenne, ha nem menne ma a versenyre...
- Ha megtiltom neki, kérdezősködni fog, ha nem kap választ, akkor megoldja, hogy elérje, amit akar. Ezt azt hiszem, te tudod a legjobban... Viszont nem tudhat arról, hogy milyen információkat kaptam Tatsukitól. A kör bezárult... Nincs tökéletes megoldás... Megoldások vannak, de egyik sem tökéletes... Mindegy, intézkedj az estével kapcsolatban! Értesíts Nishidát is, hogy álljanak készen az emberei, én pedig beszélek Asahitoval – oltom el cigarettámat, s miután Ryuu távozik, már hívom is őt. Megint nincs vele könnyű dolgom, de amint meghallja a morgásom, visszavesz a pofájából és mindenre rábólint, amit kérek tőle. A dolgot hamar elintézettnek veszem, majd végül tényleg elindulok Deon után. Mikor belépek a szobámba, hallom, hogy csobog a víz még, így ledobálva magamról ruháimat megyek be utána a fürdőbe és lépek be mellé a zuhany alá.
Nem szólok semmit, egyszerűen csak magamhoz ölelem őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése