267.

Deon

Azt hiszem, a vízcsobogás elferdíti a szavak értelmét. Nem, az nem lehet. Akkor hallucinálok, már hangokat hallok, mint egy eszement? Döbbenten nézek fel Asaméra, de a szája mozog és azokat a szavakat formálja meg, amiket hallok. A WTF?!-élmény ehhez képest tojáshéjas kiscsibe, amit most érzek és valószínűleg az arcomon is láthatóvá válik, mert ezen nem tudok és bassza meg, nem is akarok úrrá lenni. Hogy mégis mi a franc van?! Kerek szemekkel pislogok rá, de a komolysága nem változik, úgyhogy megpróbálok kiszabadulni a karjai fogságából. Ez nem igaz... álmodom... Asame tutira nem mondaná önszántából, hogy elmehetek, hiszen eddig hímes tojásként vigyázott rám. Persze nem akar elengedni, ezért erőszakosan megrándulok. Rögtön elereszt, én pedig egy lépést hátrálok, a hátam a hideg tusfalhoz ér, ami megborzongat, de ennyi nem elég, őt nézve beleharapok a bőrömbe. Nem nagyon, csak annyira, hogy fájjon, azonban továbbra is a zuhany alatt állunk. Akkor nem álmodom és kurva nagy gáz van. Pattannak le rólam a korábban érzett szorongások, hárítom a nyomasztó érzést, dühösen küzdöm le a félelmet és a saját kíváncsiságomat, közben pedig visszalépek Asame elé, még mindig a szemébe mélyedve, és mély lélegzetet veszek.

- Szerinted melyik jár kevesebb kockázattal, lelépni, vagy megjelenni a versenyen? - kérdezem meg tőle komolyan, határozottan. - Lenne hova mennem, és korábban azt mondtad, te is el tudsz rejteni embereket, hogy ne találhassanak rájuk többet, de őszintén nem tudom, mi lenne jobb, mert a kétségek mindig sokkal kínosabbak, mint a biztos szarral tisztában lenni – jelentem ki, közben pedig ismét átfonom testét a karjaimmal. - Miben kellene segítenem? - kérdezem meg.