Asame megint gyorsan vált, a ravasz mosolytól hamar jutunk el a sérelme metszően komoly felhozásáig és én nem tudom, hogyan mondjam el neki, amit szeretnék. Nem merek szelíden mosolyogni, ahogy szeretnék, mert tartok tőle, hogy félreértené, hogy megbántanám, pedig semmi hasonló szándék nincs bennem. Még mindig őt nézem, bele kék szemeibe és közelebb lépkedek hozzá.
- Nem lényegtelen, különben nem mondanád meg ezt nekem – kezdem csendesen. – Tatsuki nagyot tud harapni, ebben biztos lehetsz, ahogy abban is, hogy sokban hasonlítunk mi hárman. Ő is hord álarcot, ugyanúgy a keménység mögé rejtőzik, ahogy mi is, csak ő nem a ridegséget vagy a flegmaságot veszi fel mellékes megnyilvánulási formának, hanem a pökhendiséget. Nem tudom jobban elmagyarázni – teszem hozzá védekezőn. – Tatsukitól ne várd el, hogy foglalkozik majd a formalitásokkal, ugyanúgy nem hajol meg sosem, ahogy te vagy én sem. Ha bír, heccel, ha nem, hergel. Kicsi a különbség, de érezhető. Amikor elkezd komolyan, tárgyalva beszélni, az a gond, akkor van szarban a haza, addig viszont úgy fest, mintha sosem venne semmit komolyan, de magában nagyon keményen raktározza el az információkat. Lehet, hogy úgy csinál, mintha hülyének nézne, de ha valóban így lenne, nem méltatna szóra sem – magyarázom meg kicsit, miért olyan Tatsuki, amilyen. Gyanítom, hogy ezzel nem mentem meg a helyzetet, de egy próbát mindenképp megért.
Az én Tatsukim… Furcsa ezt hallani Asame szájából. Egyszerre rendelkezik bántó éllel és egyfajta beleegyezéssel, sőt, támogatással, hogy segít a szalonját megszerezni nekem és beépíteni az életembe őt, mint informátort. És ez is egy fura dolog… mintha már közel lennék ahhoz, hogy yakuza legyek, pedig marha távol vagyok igazából tőle.
Shinji kerül terítékre, én pedig hallgatom Asamét és közben pakolom a jelzőket „jó” és „rossz” címszavak alá. A csendes nem jó, én sokat beszélek, sokszor vagyok harsány és meggondolatlan, lobbanékony és esztelen, ráadásul ezen nehéz változtatni, egy alapvetően halkszavú, visszahúzódó ember nem tud varázsütésre megnyílni és ontani magából a dumát. Fordítva könnyebb lenne, de megdolgozom kicsit Shinjit. Ha gyorsan tanul az jó, ahogy a precízség is, mindkettőre szüksége lesz ma. A családi dolgai most mellékesek, az a „lényegtelen” címke alá kerül, ellenben az okosság jó, míg az elképzeléseihez való ragaszkodás most rossz, mert most az én elképzeléseimhez kell majd ragaszkodnia. A remek helyzetfelismerő képesség hasznos, ezért újabb jópontot írok a számlájára és ezzel végleg úgy billen a mérleg, hogy megfelel alapanyagnak.
Rábólintok komolyan arra, hogy Asame ezt a srácot szánja Naoto utódjának és Ryuuichi segítőjének. Nekem rendben van, ha neki is és örülök annak, hogy már most hajlandó volt ilyen elhatározásra jutni. Nem reménykedtem benne, de mindenképpen okos lépésnek találom.
- Parancsra nem, de ha megérti a motivációimat és a mozgatórugóimat, jó eséllyel teheti őket magáévá. Anyától megtanultam, hogy mi jellemez egy jó színészt: megérti, átérzi, megéli és visszaadja a karaktert. Mindegy, hogy mennyire ellentétes a színésszel, ha magáévá tudja tenni az írmagját, van esélye jól eljátszani a szerepet. Nem a nagy dumától és a lázadástól vagyok Deon, még csak nem is a hisztitől – mosolygom most vissza Asaméra -, mert erre mindenki képes, hanem ezek gyökereitől, ami nem más, mint az őszinteség. Nem tetszik, amit csinálsz? – kezdem azonnal megmagyarázni. – Megmondom, ezért tartasz nagypofájúnak. Én nem kussolok és lapítok a fűben, hanem ami a szívemen, az a számon. Van saját véleményem és bele merem tolni az arcodba, ezért látsz lázadónak. Mindenki lázad ellened egy sarkos szempontból, aki nem ért veled egyet, nem? És a hiszti… - Újra elmosolyodom. – Igen, továbbra is felvállalom, hogy mást gondolok, amit te. Ezek a motivációk, a mozgatórugók. Mind az őszinteségig gyökerezik vissza, meg ahhoz, hogy elég bátor vagyok ahhoz, hogy mindig, minden helyzetben őszintén viselkedjek. Megtehetném, hogy fejet hajtok az akaratod előtt, aztán amikor nem figyelsz, mást csinálok. Megtehetném, hogy befogom a szám, aztán a hátad mögött szidlak. Megtehetném azt is, hogy azt mutatom, hogy veled értek egyet, közben meg hülyének tartalak magamban. De minek?! – kérdezek fel határozottan, hangosabban, mint ahogy eddig beszéltem. – Ilyen vagyok, ez vagyok. Mindig, mindenhogy, mindenhol. Erről szól az egész, nem arról, hogy kinek hol tudok keresztbe tenni. Ha ezt Shin megérti, szerintem könnyebben fog tudni alkalmazkodni – zárom ezzel le a témát egyelőre.
Míg Asame visszamerül a gondolataiba, visszahúzom a cuccaimat, a hajamat pedig egy száraz törölközőbe csavarom. Nem akarom megszárítani, mert felesleges, hamarosan úgyis festésre kerül. Utána a dolgozószobába ballagunk, én pedig kézhez kapom leendő hasonmásom aktáját. Átfutom, beraktározok pár infót, majd visszadobom az asztalra.
- Rendben – egyezek bele mindenbe, amit ő már eldöntött, mert megint csak egy nevezőn vagyunk. Felülök az asztalra, én is a helyemre, majd amint a két testőr megérkezik, feléjük fordulok. Sejthettem volna, hogy Ryuuichinek nem fog tetszeni, de egyelőre hallgatok, hagyom, hogy Asame próbálja meggyőzni, addig én leendő hasonmásomat vizsgálgatom. Végül elmosolyodom. – A normális kiszámítható dolog és semmi meglepetésereje nincs, abból pedig tudjuk, hogy kiválóan lehet profitálni – szólalok meg, azzal lepattanok az asztalról, még biccentek Asaménak, azzal Shinjivel közösen elhagyjuk a szobát. A folyosón megállok és szembe fordulok vele. – Kellene nekem olyan ruha, amit te hordasz, mert nekem nincsenek szokványos, egyszerű cuccaim – mondom neki, aztán intek fejemmel, hogy most induljon megkeresni ezeket, és követem, mert minden időt ki akarok használni, hogy beszélgessünk. – A hajad olyan lesz, mint most az enyém, az én szűk, színes ruháim lesznek rajtad, valszeg kapsz pár merészebb darabot, mert sok ember előtt én igencsak kirittyentve szeretek megjelenni, kihúzom a szemed és megpróbálom megértetni veled, én mit képviselek, miért vagyok olyan, amilyen, hogy hiteles helyettesem légy – magyarázok neki máris, komolyan. – Nem kell megijedned, nem leszel nőies, de igaz, férfias sem. Én az androgünt látom tökéletesnek a magam részére, vagyis mindkét nem vonásaiból válogatok. Nem tartom magam sem férfiasnak, sem nőiesnek, halálosan idegesít, ha nőnek titulálnak, de nevetségesnek érzem, ha azt mondják, férfias vagyok. Érted ezt? – kérdezem meg. – A megjelenésed ezt fogja tükrözni, maximalista módon tökéletes leszel azzal, hogy mindenből, mindkét nem tulajdonságaiból használod, amit tudsz, ami megvan benned. Nekem nem erős a testem, nem is akarom, hogy a külsőmből az jöjjön le, hogy el tudok páholni bárkit, de figyelmezetőjeleket viselek, hogy gyenge sem vagyok. Mint egy darázs, ami kicsi, feltűnő és ezért tudod róla, hogy veszélyes is, és ha nem hiszed el, megszúr, méghozzá a darázs többször is képes szúrni, nem úgy, mint a méh. A külcsíny mindig a belbecs tükörképe – teszem hozzá. – A darázs húst is eszik, egyes fajai vadásznak a többi rovarra, míg a méh csak gyűjtöget a mézet és éli az életét. Ezt érted? – kérdezek rá. Fontos, hogy megértse, nagyon fontos. – A külsőről még annyit, hogy az egyetlen ember, aki hozzányúlhat a hajadhoz, amíg engem utánzol, az Asame. Csak ő kapott jogot hozzá, hogy amin én órákig dolgozom, azt elrontsa. Részben neki szól, de nem miatta csinálom, azelőtt is így éltem, így néztem ki, hogy találkoztunk volna és akkor is ilyen lennék, ha neki ez nem tetszene. Az öltözködésem, a viselkedésem, a megjelenésem mindig arról szól, hogy önmagamat képviseljem. Számomra az első mindig az, hogy én mit akarok, én mit gondolok, én mit szeretnék, én hogyan vélekedem. A második Asame – teszem hozzá. – Ezek fontos momentumok, mert gyakorlatilag estére pontosan olyannak kell lenned, mint amilyen én vagyok. Lázadó típus vagyok, de Asaméra azért eléggé hallgatok. Vele nyilvánosan nem viselkedek bizalmasan, de mindig figyelem, hogy amit teszek, ahhoz milyen képet vág. Ha meg akarom tenni, megteszem, hacsak nem látom rajta, hogy tilt, mert bajunk lehet, mert akkor lemondok arról, amit elterveltem. Szóval nyugodtan nézz időnként vissza rá, csekkold a véleményét, ezzel magadnak is segítesz – tanácsolom. - Aki még fontos nekem, az Kazuki, Nishida pártfogoltja, ő lesz a második ember, akivel sok időt kell majd eltöltened a verseny alatt, aki vigyázni fog rád a tervezet szerint. Ő a barátom, az egyetlen, igazi barátom. Mindig csak Kazunak szólítom, lazán, barátságosan viselkedem vele, közvetlenebbül, de nem teljesen közvetlenül, a kocsiját pedig mindig megsimogatom. Ez hosszú sztori, de ne maradjon le, kérlek. Mindig úgy kell viselkedned, mintha lenne egy ember a közeledben, aki ismer engem és el kell vele hitetned, hogy te én vagyok – kérem őt igazán komolyan, burkoltan. – Nishidával tisztelettudó vagyok, de nem alázatos. Alázatot senki felé nem mutatok, mert Asaméval egyenlőnek tekintem magam. Általában egy biccentéssel üdvözlöm. – És meg is mutatom, a fejem előre hajtom, de a szemkontaktust tartom Shinjivel. – Így – teszem is nyilvánvalóvá, hogy most mutattam meg, hogyan köszönjön a yakuzának. – Nem kell vele beszélned, én sem szoktam, általában köszöntöm és már lépek is Kazuhoz. Másokkal nem vagyok beszélőviszonyban, azokkal szóba állok, akik odajönnek hozzám, de zárkózó, közönyös, időnként elutasító vagyok. Azt viszont remélem, nem lesz senkinek alkalma a közeledbe menni, mert akkor bukta van. Azt a feladatot kaptam a versenyre, hogy mindig Kazu és Asame társaságában tartózkodjak, úgyhogy ennek megfelelően neked is ezt kell tenned, ingázni kettejük közt. Bővebb eligazítást a verseny előtt Asamétól és Nishidától fogsz szerintem kapni, én mindig olyan helyre helyezkednék, ha egyikük közelében sem lehetek valamiért, ahol Asahito és Yoru, Nishida, vagy Ryuuichi helyezkedik, esetleg a két testőr, akiknek rám kell vigyáznia. Ha Asahito a közeledbe megy, jobb, ha nem válaszolsz a beszólásaira, de ha meg akarod tenni, mert szerinted én megtenném, akkor visszavágásokkal kell felelned. Rövid, velős mondatokkal, úgy, hogy ne haragítsd meg és lehetőleg elvágd a további kekeckedését. Asahito szerintem tudni fogja előre, hogy mi a pálya, hogy te leszel ott helyettem, de külső szemlélőnek azt kell látnia a viselkedésedből vele, hogy ki mersz állni harcolni vele, nem akarod legyőzni, de nem fogod hagyni azt sem, hogy ő győzelmet arasson feletted. Nagyon remélem, hogy kivételesen kibírja baromkodás nélkül, mert ő könnyen elcseszhet dolgokat, ám jobb' szeretném, ha felkészülnél minden lehetőségre. Minél több infód van rólam amúgy is, annál hitelesebb leszel – magyarázom egy apró mosollyal. – Én feszült lennék ma, szval ha te feszengsz majd, egy kicsit láthatják rajtad. Elég büszke vagyok ahhoz, hogy titkoljam, hogy ideges vagyok, de az érzelmeim szinte mindig látszanak rajtam. Ezért nehéz engem utánozni, mert sokféle érzelmem van és sokszor abnormálisak a reakcióim – árulom el vigyorogva. Szegény Shin jól kifogta. – Mint tapasztalod, sokat beszélek, de csak két emberrel, Kazuval és Asaméval, másokkal tehát nem kell nagy Deoni monológokba bonyolódnod. Igyekszem mindig magabiztosságot sugározni, vidámnak tűnni és ha félek, se mutatni. Félelem… - ragadom ki a következő momentumot, beszélve tovább rendíthetetlenül. - A fegyverropogás nem hoz izgalomba, a haláltól nem ijedek meg, attól viszont rettegek, hogy Asame meghal, engem ellene használnak fel, vagy miattam kerül csávába Kazu, vele együtt Nishida, úgyhogy ha Fei és-vagy az emberei randalíroznak, úgy helyezkedj, hogy ezek az alapelveim – mondom meg nyíltan Shinjinek. – Beszéltem arról, mit képviselek, hogy kivel hogy viselkedek, alapból mi jellemez, … - gondolkodom hangosan. – Kihagytam valamit? – kérdezem meg most őt és ravaszul elmosolyodom.
- Nem lényegtelen, különben nem mondanád meg ezt nekem – kezdem csendesen. – Tatsuki nagyot tud harapni, ebben biztos lehetsz, ahogy abban is, hogy sokban hasonlítunk mi hárman. Ő is hord álarcot, ugyanúgy a keménység mögé rejtőzik, ahogy mi is, csak ő nem a ridegséget vagy a flegmaságot veszi fel mellékes megnyilvánulási formának, hanem a pökhendiséget. Nem tudom jobban elmagyarázni – teszem hozzá védekezőn. – Tatsukitól ne várd el, hogy foglalkozik majd a formalitásokkal, ugyanúgy nem hajol meg sosem, ahogy te vagy én sem. Ha bír, heccel, ha nem, hergel. Kicsi a különbség, de érezhető. Amikor elkezd komolyan, tárgyalva beszélni, az a gond, akkor van szarban a haza, addig viszont úgy fest, mintha sosem venne semmit komolyan, de magában nagyon keményen raktározza el az információkat. Lehet, hogy úgy csinál, mintha hülyének nézne, de ha valóban így lenne, nem méltatna szóra sem – magyarázom meg kicsit, miért olyan Tatsuki, amilyen. Gyanítom, hogy ezzel nem mentem meg a helyzetet, de egy próbát mindenképp megért.
Az én Tatsukim… Furcsa ezt hallani Asame szájából. Egyszerre rendelkezik bántó éllel és egyfajta beleegyezéssel, sőt, támogatással, hogy segít a szalonját megszerezni nekem és beépíteni az életembe őt, mint informátort. És ez is egy fura dolog… mintha már közel lennék ahhoz, hogy yakuza legyek, pedig marha távol vagyok igazából tőle.
Shinji kerül terítékre, én pedig hallgatom Asamét és közben pakolom a jelzőket „jó” és „rossz” címszavak alá. A csendes nem jó, én sokat beszélek, sokszor vagyok harsány és meggondolatlan, lobbanékony és esztelen, ráadásul ezen nehéz változtatni, egy alapvetően halkszavú, visszahúzódó ember nem tud varázsütésre megnyílni és ontani magából a dumát. Fordítva könnyebb lenne, de megdolgozom kicsit Shinjit. Ha gyorsan tanul az jó, ahogy a precízség is, mindkettőre szüksége lesz ma. A családi dolgai most mellékesek, az a „lényegtelen” címke alá kerül, ellenben az okosság jó, míg az elképzeléseihez való ragaszkodás most rossz, mert most az én elképzeléseimhez kell majd ragaszkodnia. A remek helyzetfelismerő képesség hasznos, ezért újabb jópontot írok a számlájára és ezzel végleg úgy billen a mérleg, hogy megfelel alapanyagnak.
Rábólintok komolyan arra, hogy Asame ezt a srácot szánja Naoto utódjának és Ryuuichi segítőjének. Nekem rendben van, ha neki is és örülök annak, hogy már most hajlandó volt ilyen elhatározásra jutni. Nem reménykedtem benne, de mindenképpen okos lépésnek találom.
- Parancsra nem, de ha megérti a motivációimat és a mozgatórugóimat, jó eséllyel teheti őket magáévá. Anyától megtanultam, hogy mi jellemez egy jó színészt: megérti, átérzi, megéli és visszaadja a karaktert. Mindegy, hogy mennyire ellentétes a színésszel, ha magáévá tudja tenni az írmagját, van esélye jól eljátszani a szerepet. Nem a nagy dumától és a lázadástól vagyok Deon, még csak nem is a hisztitől – mosolygom most vissza Asaméra -, mert erre mindenki képes, hanem ezek gyökereitől, ami nem más, mint az őszinteség. Nem tetszik, amit csinálsz? – kezdem azonnal megmagyarázni. – Megmondom, ezért tartasz nagypofájúnak. Én nem kussolok és lapítok a fűben, hanem ami a szívemen, az a számon. Van saját véleményem és bele merem tolni az arcodba, ezért látsz lázadónak. Mindenki lázad ellened egy sarkos szempontból, aki nem ért veled egyet, nem? És a hiszti… - Újra elmosolyodom. – Igen, továbbra is felvállalom, hogy mást gondolok, amit te. Ezek a motivációk, a mozgatórugók. Mind az őszinteségig gyökerezik vissza, meg ahhoz, hogy elég bátor vagyok ahhoz, hogy mindig, minden helyzetben őszintén viselkedjek. Megtehetném, hogy fejet hajtok az akaratod előtt, aztán amikor nem figyelsz, mást csinálok. Megtehetném, hogy befogom a szám, aztán a hátad mögött szidlak. Megtehetném azt is, hogy azt mutatom, hogy veled értek egyet, közben meg hülyének tartalak magamban. De minek?! – kérdezek fel határozottan, hangosabban, mint ahogy eddig beszéltem. – Ilyen vagyok, ez vagyok. Mindig, mindenhogy, mindenhol. Erről szól az egész, nem arról, hogy kinek hol tudok keresztbe tenni. Ha ezt Shin megérti, szerintem könnyebben fog tudni alkalmazkodni – zárom ezzel le a témát egyelőre.
Míg Asame visszamerül a gondolataiba, visszahúzom a cuccaimat, a hajamat pedig egy száraz törölközőbe csavarom. Nem akarom megszárítani, mert felesleges, hamarosan úgyis festésre kerül. Utána a dolgozószobába ballagunk, én pedig kézhez kapom leendő hasonmásom aktáját. Átfutom, beraktározok pár infót, majd visszadobom az asztalra.
- Rendben – egyezek bele mindenbe, amit ő már eldöntött, mert megint csak egy nevezőn vagyunk. Felülök az asztalra, én is a helyemre, majd amint a két testőr megérkezik, feléjük fordulok. Sejthettem volna, hogy Ryuuichinek nem fog tetszeni, de egyelőre hallgatok, hagyom, hogy Asame próbálja meggyőzni, addig én leendő hasonmásomat vizsgálgatom. Végül elmosolyodom. – A normális kiszámítható dolog és semmi meglepetésereje nincs, abból pedig tudjuk, hogy kiválóan lehet profitálni – szólalok meg, azzal lepattanok az asztalról, még biccentek Asaménak, azzal Shinjivel közösen elhagyjuk a szobát. A folyosón megállok és szembe fordulok vele. – Kellene nekem olyan ruha, amit te hordasz, mert nekem nincsenek szokványos, egyszerű cuccaim – mondom neki, aztán intek fejemmel, hogy most induljon megkeresni ezeket, és követem, mert minden időt ki akarok használni, hogy beszélgessünk. – A hajad olyan lesz, mint most az enyém, az én szűk, színes ruháim lesznek rajtad, valszeg kapsz pár merészebb darabot, mert sok ember előtt én igencsak kirittyentve szeretek megjelenni, kihúzom a szemed és megpróbálom megértetni veled, én mit képviselek, miért vagyok olyan, amilyen, hogy hiteles helyettesem légy – magyarázok neki máris, komolyan. – Nem kell megijedned, nem leszel nőies, de igaz, férfias sem. Én az androgünt látom tökéletesnek a magam részére, vagyis mindkét nem vonásaiból válogatok. Nem tartom magam sem férfiasnak, sem nőiesnek, halálosan idegesít, ha nőnek titulálnak, de nevetségesnek érzem, ha azt mondják, férfias vagyok. Érted ezt? – kérdezem meg. – A megjelenésed ezt fogja tükrözni, maximalista módon tökéletes leszel azzal, hogy mindenből, mindkét nem tulajdonságaiból használod, amit tudsz, ami megvan benned. Nekem nem erős a testem, nem is akarom, hogy a külsőmből az jöjjön le, hogy el tudok páholni bárkit, de figyelmezetőjeleket viselek, hogy gyenge sem vagyok. Mint egy darázs, ami kicsi, feltűnő és ezért tudod róla, hogy veszélyes is, és ha nem hiszed el, megszúr, méghozzá a darázs többször is képes szúrni, nem úgy, mint a méh. A külcsíny mindig a belbecs tükörképe – teszem hozzá. – A darázs húst is eszik, egyes fajai vadásznak a többi rovarra, míg a méh csak gyűjtöget a mézet és éli az életét. Ezt érted? – kérdezek rá. Fontos, hogy megértse, nagyon fontos. – A külsőről még annyit, hogy az egyetlen ember, aki hozzányúlhat a hajadhoz, amíg engem utánzol, az Asame. Csak ő kapott jogot hozzá, hogy amin én órákig dolgozom, azt elrontsa. Részben neki szól, de nem miatta csinálom, azelőtt is így éltem, így néztem ki, hogy találkoztunk volna és akkor is ilyen lennék, ha neki ez nem tetszene. Az öltözködésem, a viselkedésem, a megjelenésem mindig arról szól, hogy önmagamat képviseljem. Számomra az első mindig az, hogy én mit akarok, én mit gondolok, én mit szeretnék, én hogyan vélekedem. A második Asame – teszem hozzá. – Ezek fontos momentumok, mert gyakorlatilag estére pontosan olyannak kell lenned, mint amilyen én vagyok. Lázadó típus vagyok, de Asaméra azért eléggé hallgatok. Vele nyilvánosan nem viselkedek bizalmasan, de mindig figyelem, hogy amit teszek, ahhoz milyen képet vág. Ha meg akarom tenni, megteszem, hacsak nem látom rajta, hogy tilt, mert bajunk lehet, mert akkor lemondok arról, amit elterveltem. Szóval nyugodtan nézz időnként vissza rá, csekkold a véleményét, ezzel magadnak is segítesz – tanácsolom. - Aki még fontos nekem, az Kazuki, Nishida pártfogoltja, ő lesz a második ember, akivel sok időt kell majd eltöltened a verseny alatt, aki vigyázni fog rád a tervezet szerint. Ő a barátom, az egyetlen, igazi barátom. Mindig csak Kazunak szólítom, lazán, barátságosan viselkedem vele, közvetlenebbül, de nem teljesen közvetlenül, a kocsiját pedig mindig megsimogatom. Ez hosszú sztori, de ne maradjon le, kérlek. Mindig úgy kell viselkedned, mintha lenne egy ember a közeledben, aki ismer engem és el kell vele hitetned, hogy te én vagyok – kérem őt igazán komolyan, burkoltan. – Nishidával tisztelettudó vagyok, de nem alázatos. Alázatot senki felé nem mutatok, mert Asaméval egyenlőnek tekintem magam. Általában egy biccentéssel üdvözlöm. – És meg is mutatom, a fejem előre hajtom, de a szemkontaktust tartom Shinjivel. – Így – teszem is nyilvánvalóvá, hogy most mutattam meg, hogyan köszönjön a yakuzának. – Nem kell vele beszélned, én sem szoktam, általában köszöntöm és már lépek is Kazuhoz. Másokkal nem vagyok beszélőviszonyban, azokkal szóba állok, akik odajönnek hozzám, de zárkózó, közönyös, időnként elutasító vagyok. Azt viszont remélem, nem lesz senkinek alkalma a közeledbe menni, mert akkor bukta van. Azt a feladatot kaptam a versenyre, hogy mindig Kazu és Asame társaságában tartózkodjak, úgyhogy ennek megfelelően neked is ezt kell tenned, ingázni kettejük közt. Bővebb eligazítást a verseny előtt Asamétól és Nishidától fogsz szerintem kapni, én mindig olyan helyre helyezkednék, ha egyikük közelében sem lehetek valamiért, ahol Asahito és Yoru, Nishida, vagy Ryuuichi helyezkedik, esetleg a két testőr, akiknek rám kell vigyáznia. Ha Asahito a közeledbe megy, jobb, ha nem válaszolsz a beszólásaira, de ha meg akarod tenni, mert szerinted én megtenném, akkor visszavágásokkal kell felelned. Rövid, velős mondatokkal, úgy, hogy ne haragítsd meg és lehetőleg elvágd a további kekeckedését. Asahito szerintem tudni fogja előre, hogy mi a pálya, hogy te leszel ott helyettem, de külső szemlélőnek azt kell látnia a viselkedésedből vele, hogy ki mersz állni harcolni vele, nem akarod legyőzni, de nem fogod hagyni azt sem, hogy ő győzelmet arasson feletted. Nagyon remélem, hogy kivételesen kibírja baromkodás nélkül, mert ő könnyen elcseszhet dolgokat, ám jobb' szeretném, ha felkészülnél minden lehetőségre. Minél több infód van rólam amúgy is, annál hitelesebb leszel – magyarázom egy apró mosollyal. – Én feszült lennék ma, szval ha te feszengsz majd, egy kicsit láthatják rajtad. Elég büszke vagyok ahhoz, hogy titkoljam, hogy ideges vagyok, de az érzelmeim szinte mindig látszanak rajtam. Ezért nehéz engem utánozni, mert sokféle érzelmem van és sokszor abnormálisak a reakcióim – árulom el vigyorogva. Szegény Shin jól kifogta. – Mint tapasztalod, sokat beszélek, de csak két emberrel, Kazuval és Asaméval, másokkal tehát nem kell nagy Deoni monológokba bonyolódnod. Igyekszem mindig magabiztosságot sugározni, vidámnak tűnni és ha félek, se mutatni. Félelem… - ragadom ki a következő momentumot, beszélve tovább rendíthetetlenül. - A fegyverropogás nem hoz izgalomba, a haláltól nem ijedek meg, attól viszont rettegek, hogy Asame meghal, engem ellene használnak fel, vagy miattam kerül csávába Kazu, vele együtt Nishida, úgyhogy ha Fei és-vagy az emberei randalíroznak, úgy helyezkedj, hogy ezek az alapelveim – mondom meg nyíltan Shinjinek. – Beszéltem arról, mit képviselek, hogy kivel hogy viselkedek, alapból mi jellemez, … - gondolkodom hangosan. – Kihagytam valamit? – kérdezem meg most őt és ravaszul elmosolyodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése