Kis mosoly fut át az arcomon a vallomására, majd fenekemmel félretolva az ott lévő cuccokat felülök az asztalra. Belehamuzok a hamutálba, amely szinte mindig ott trónol, mikor épp nem hurcolom máshova, vagy elfelejti az, aki takarít és rendezget nálam, visszapakolni ide.
- Örülök, bár vicces lesz holnap... - jegyzem meg játékosan. - Még nem tudom, mikor jövök haza, meg neked mennyire jön be a feeling, de ha vége ennek a Fei-ügynek, nem szeretném, hogy a hasonmásom légy – osztom meg Shinjivel őszintén. - Nem mindig, mert ha úgy fest, hogy nem lehet pikpak elpáholni, békén hagyják az embert – vetem oda könnyedén, de most nem nézek beszélgetőtársamra, hanem az ágyam bámulom, meg rajta a halomnyi ruhát. A lábaim kereszteztem, a testemet bal kezemmel átfogtam és jobban így képzett asztalon könyökölök, könnyedén a számhoz közel tartva a cigarettámat. Eszembe jut az az időszak, amiről beszélgetünk, ám van egy olyan érzetem, mintha az nem is én lettem volna, hanem csak álmodtam. Hogy mi álom és valóság, nem igazán tudom mindig elválasztani, azt viszont tudom, hogy Asame mellett elért végre az ébredés és bármennyire is rosszul viselem, nem cserélném el.
A vallomása visszacsalja a tekintetemet rá, mélyet slukkolok a cigimből, majd megnyalom picit szám és lassan fújom ki a füstöt.
- Nincs könnyű dolgod és örülök, hogy beszélgetni próbálsz. Korábban hallgatag voltam, kevés emberrel álltam szóba, kerültem az embereket és tőmondatokban beszéltem, ha meg valakihez mégis intéztem egy hosszú monológot, lelőni se lehetett volna, szóval nem lesz gáz, ha nem beszélsz folyamatosan – mondom neki. - Az a mákunk, hogy nem vagyok túl régóta a yakuzavilág tagja és jó ideig a létezésemről sem tudott senki – teszem hozzá biztató gesztussal, azzal elnyomom a sikket a hamutálban. Lecsúszom az asztalról és nyújtózom egyet. Lassan kimoshatom a hajamból a cuccot, kíváncsi vagyok, mit tudott kezdeni a kopott fekete festéssel. - Itt is lenne káosz, ha csak rajtam múlna, mert semmi időm a rendrakásra – ismerem be egy félmosollyal. Az összetettségemre vonatkozó megjegyzését dicséretnek veszem, de nem mondok rá semmit, inkább a fürdőbe megyek, rászárítom a festést még a kimosás előtt a hajamra, majd kimosom belőle a festéket és megnézem az eredményt. Röhögni kezdek, mert a hajam inkább narancsos sárga, mintsem szőke. - Fain lesz... - mondom vigyorogva és kilépkedek Shinjihez. - Kicsit távol áll attól, amit akartam, de még nem adtam fel, viszont a te fejedről is le kell mosni a maszatot – árulom el neki, s mikor feláll a székről, én helyezkedek oda, majd a szőke festéket kezdem felpakolni. Mázli, hogy Ryuuichinek eszébe jutott, hogy festékmarós szőkítőt vegyen, ne simát, mert akkor narancssárga lenne a fejem. Meglepő látványt nyújtana, de nem nevezném szépnek vagy esztétikusnak. A félkész munka nem munka.
Félbehagyom a szőke festék felpakolását, mert bal oldalra egy vastag pink tincset akarok. Remélem, hogy elfedi ezt a félszőkét, de max Tatsukinál még csinálunk valamit a hajammal, vagy holnap folyt köv. Élénk és sarkalatos színeket akarok a fejemre, mert hiába álcáznom kéne magam, megtagadni a stílusom nem fogom. Sietek a festékek felvitelével, aztán rávigyorgom Shinjire, mikor előkerül immár feketén.
- Jól áll – mondom meg neki őszintén. - Még megvágom, aztán szárítás és kész, jöhetnek a ruháim – árulom el a tervem hatalmas vigyorral a képemen.
- Örülök, bár vicces lesz holnap... - jegyzem meg játékosan. - Még nem tudom, mikor jövök haza, meg neked mennyire jön be a feeling, de ha vége ennek a Fei-ügynek, nem szeretném, hogy a hasonmásom légy – osztom meg Shinjivel őszintén. - Nem mindig, mert ha úgy fest, hogy nem lehet pikpak elpáholni, békén hagyják az embert – vetem oda könnyedén, de most nem nézek beszélgetőtársamra, hanem az ágyam bámulom, meg rajta a halomnyi ruhát. A lábaim kereszteztem, a testemet bal kezemmel átfogtam és jobban így képzett asztalon könyökölök, könnyedén a számhoz közel tartva a cigarettámat. Eszembe jut az az időszak, amiről beszélgetünk, ám van egy olyan érzetem, mintha az nem is én lettem volna, hanem csak álmodtam. Hogy mi álom és valóság, nem igazán tudom mindig elválasztani, azt viszont tudom, hogy Asame mellett elért végre az ébredés és bármennyire is rosszul viselem, nem cserélném el.
A vallomása visszacsalja a tekintetemet rá, mélyet slukkolok a cigimből, majd megnyalom picit szám és lassan fújom ki a füstöt.
- Nincs könnyű dolgod és örülök, hogy beszélgetni próbálsz. Korábban hallgatag voltam, kevés emberrel álltam szóba, kerültem az embereket és tőmondatokban beszéltem, ha meg valakihez mégis intéztem egy hosszú monológot, lelőni se lehetett volna, szóval nem lesz gáz, ha nem beszélsz folyamatosan – mondom neki. - Az a mákunk, hogy nem vagyok túl régóta a yakuzavilág tagja és jó ideig a létezésemről sem tudott senki – teszem hozzá biztató gesztussal, azzal elnyomom a sikket a hamutálban. Lecsúszom az asztalról és nyújtózom egyet. Lassan kimoshatom a hajamból a cuccot, kíváncsi vagyok, mit tudott kezdeni a kopott fekete festéssel. - Itt is lenne káosz, ha csak rajtam múlna, mert semmi időm a rendrakásra – ismerem be egy félmosollyal. Az összetettségemre vonatkozó megjegyzését dicséretnek veszem, de nem mondok rá semmit, inkább a fürdőbe megyek, rászárítom a festést még a kimosás előtt a hajamra, majd kimosom belőle a festéket és megnézem az eredményt. Röhögni kezdek, mert a hajam inkább narancsos sárga, mintsem szőke. - Fain lesz... - mondom vigyorogva és kilépkedek Shinjihez. - Kicsit távol áll attól, amit akartam, de még nem adtam fel, viszont a te fejedről is le kell mosni a maszatot – árulom el neki, s mikor feláll a székről, én helyezkedek oda, majd a szőke festéket kezdem felpakolni. Mázli, hogy Ryuuichinek eszébe jutott, hogy festékmarós szőkítőt vegyen, ne simát, mert akkor narancssárga lenne a fejem. Meglepő látványt nyújtana, de nem nevezném szépnek vagy esztétikusnak. A félkész munka nem munka.
Félbehagyom a szőke festék felpakolását, mert bal oldalra egy vastag pink tincset akarok. Remélem, hogy elfedi ezt a félszőkét, de max Tatsukinál még csinálunk valamit a hajammal, vagy holnap folyt köv. Élénk és sarkalatos színeket akarok a fejemre, mert hiába álcáznom kéne magam, megtagadni a stílusom nem fogom. Sietek a festékek felvitelével, aztán rávigyorgom Shinjire, mikor előkerül immár feketén.
- Jól áll – mondom meg neki őszintén. - Még megvágom, aztán szárítás és kész, jöhetnek a ruháim – árulom el a tervem hatalmas vigyorral a képemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése