277.

Asame

A várt hatása annak, hogy elkérem a Nokiát, nem marad el. Valahol számítottam erre és arra is, hogy nem lesz egy egyszerű menet a dolog. Főleg, hogy kiérzi belőle, hogy valahol meg akarom szívatni Tatsukit. Szinte lecsapja a telefont az asztalra, majd kiviharzik a dolgozószobából. Eloltom cigarettámat és kezembe véve a Nokiát indulok el kifelé. Két testőröm csak pislog nagyokat, mi a fene van, de elintézem őket annyival, hogy folytassák tovább az előkészületeket. A Deon-féle hurrikán bemutatkozott. Ilyenkor utálom, hogy ekkora ez a ház, nem is szarozok sokat, hanem a kölyköt hívom.

- Hol vagy? - kérdezek rá egyből a lényegre, ám ahelyett, hogy válaszolna, megint előjön belőle a „kedvesség” és lazán közli velem, hogy „kapjam be magamnak”. Jó, bekapom, de most kurvára nem érdekel a hiszti. - Beszélni akarok veled, nem telefonon üvöltözni! Megmondtam, hogy semmire nem mész azzal, ha cifrábbnál cifrább anyázásokat vágsz a fejemhez - mondom komolyan, mire végre elárulja, hogy a szobájában tartózkodik. Kinyomom a telefont és utána megyek. Belépve az ajtón kertelés nélkül az ágyra dobom a Nokiát, mire kérdőn pillant rám. Nem, csibe, nem kapod vissza, amit elterveztem, úgy is marad. Hajlandó vagyok kompromisszumokra, de nem többre. - Mentsd ki azokat a számokat, amik kellenek, a többit töröld ki, egyedül Tatsukiét hagyd benne! – kérem őt komolyan. - Értesíteni fogom őt időben, hogy nála vagy – mondom komolyan. - Megvan a magam oka rá, miért nem akarom, hogy tudjon arról, hogy ott tartózkodsz. Ha Fei mégis olyan embereket küld a versenyre, akik már láttak, tudni fogják, hogy nem te vagy. Nem csak Tatsukinak és nekem van itt jól kiépített informátorhálózatom, Hitsujinak is volt... Elég, ha valaki olyan vesz észre még így is, aki ismer csak egy hangyafasznyit és kurvára mindegy lesz az is, ha hirtelen ötlettől vezérelve elásod magad valahol, mert megtalálnak. Lehet itt bárki bármekkora profi, ha Tatsukit is figyelik, bebuktad az álcát... Talán meg tud védeni, ha veled van, talán nem, ezt nem fogom megkockáztatni. Ha nem történik este semmi, értesítem róla, hogy ott vagy, ha történik, akkor is – jelentem ki végül. - Annyit kérek, hogy közöld vele, nálam van a Nokia – lépek hozzá közelebb, hogy a karjaimba vonhassam őt. - Sokkal jobban érezném magam, ha nem kéne ez az egész szarság, és meg tudnám neked ígérni, hogy nem lesz gond este, de nem tudom, ezt még én sem... Ne keress telefonon, ha vége az egésznek, hívlak - nyomok csókot fejére. Órákig játszhatjuk még azt, amit szoktunk, hogy érvelünk és ellenérvelünk, de kevés az időnk. - Fél óra és indulunk – mondom csendesen, még mindig nem eresztve őt.


Többet nem szólok, inkább kihasználom ezt a maradék fél órát, hogy vele lehessek. Az egyik fotelbe ülök magammal húzva őt is, egészen az ölembe. Nem könnyű ez neki, és ami azt illeti, nekem sem. „A szerelem sebezhetővé tesz, de ugyanakkor erőssé is” - jut eszembe, amit pár napja mondtam neki. Rajta keresztül sebezhető vagyok, de ő általa erős is...