Sokáig csak próbálok közelebb és közelebb férkőzni Asaméhoz, mintha valamiféle falat kéne átbontanom, hogy hozzáérhessek. Zavarnak a ruhái, a sajátjaim, a nyomasztó érzés, hogy hamarosan hosszú időre semmilyen kapcsolatom nem lesz vele, csak várhatom a hívását és nem tudhatom, valóban felhív-e, mert lesz-e olyan állapotban, hogy meg bírja tenni. Ideges vagyok és nem akarom elengedni, ő meg csak nyugtat és ahogy kértem, bár kicsit durván, nem ígér semmit. Tudom, hogy vigyázni fog magára, mert utál gyenge lenni, előttem meg főleg, hiszen ez kölcsönös, tehát jól megértem, mégis így, simogatva a hátam, szavak nélkül ígéri meg. Én legalábbis úgy veszem, hogy megteszi. Végül csak meg kell neki mondanom valamit.
- Jó úgy, ha te hívod fel a Nokiámról Tatsukit, hogy a lakásán leszek, de felhívhatom én is, ha úgy akarod – mormolom a ruhájába. - Komolyan akarom a szalont, amiben dolgozik és azt is, hogy később majd informátorom, segítőm legyen, de ehhez az kell, hogy ne tépjétek szét egymást – magyarázom csendesen el neki. - Én nem akarok sem villámhárító, sem pedig ütközéscsillapító lenni hármunk között, úgyhogy gondold meg, mennyire akarod beszívatni és ezt az ő képébe is bele fogom tolni, hogy vagy alkalmazkodik, vagy a jövőben nem fog működni azt, amit akarok, akkor meg mindhárman elégedetlenek leszünk – fejtem ki bővebben, aztán elhallgatok. Szinte fekszem Asame ölelésében, arcom a vállán nyugtatom, karjaimmal, amennyire csak tudom, átfogom erős testét és szelíden mosolygok, mikor velem együtt emelkedik meg, hogy előkotorja zenélő telefonját.
Nyerünk még pár percet, de ezek tényleg mostanra szinte az utolsók. Az idilli nyugalom, amit éreztem, szertefoszlik, a gyomromba görcs áll és ha tehetném, kapaszkodnék bele, mint egy gyerek, amelyik nem akar ott maradni az óvodában, de nem tehetem, ezért csak nézek én is Asame szemeibe, kérem némán, szépen és szívből, hogy vigyázzon magára, jöjjön vissza épségben, és ha lehet, Ryuut és Shint is hozza vissza olyan testi állapotban, amiben most vannak. Aztán, fogadva a kéréseit, mert ő is azt szeretné, ha ép maradnék, meg minden, szelíden rámosolygom. Nem lesz bajom – üzenem neki, majd szerelmes, lassú csókkal válaszolok gyengéd közeledésére. Annyira szeretem ezt... És azt, ahogy felemel és leereszt testéről. Annyira...
Igen... Hagyjuk.
A kocsiban maradok, a kapucni már a fejemen, noha a sötétített üvegen át nem látható, de azért fő a biztonság. Figyelem, amint egyeztet Asame az ál-Deonnal, majd elvigyorodom azon a hajborzoláson. Shinji, igazítsd meg a fejeden a kócolást! - suttogom magamban, és számat beharapva várom, hogy megtegye. De az sem baj, hogy lemarad, vagy csak az üzletben csinálja meg, mert asszem, én sem mindig igazítom helyre Asame vandálkodását a fejemen. Furcsállja talán a vidámságomat egy ilyen helyzetben, ám túl büszke vagyok a művemre és arra, hogy most engem játszik el valaki. Ez valahol tök megtisztelő. Persze nem tart megint sokáig az öröm, mert befut hozzám a kérdés, ami fennakadásokat szülhet, ha ismeri a helyet.
- Egy Endorfin nevű szórakozóhely mögött kéne kitenni – mondom meg, s várom, Asame reakcióját, miszerint ismeri-e, szóval tudja-e, hol van, milyen klub, mi van mögötte, vagy nekem kell megmondani, hol van és elmarad az egyébként logikus kérdés: Te honnan ismersz egy ilyen helyet? Azt hiszem, megint esett Tatsuki indexe Asame szemében, de mindegy.
- Jó úgy, ha te hívod fel a Nokiámról Tatsukit, hogy a lakásán leszek, de felhívhatom én is, ha úgy akarod – mormolom a ruhájába. - Komolyan akarom a szalont, amiben dolgozik és azt is, hogy később majd informátorom, segítőm legyen, de ehhez az kell, hogy ne tépjétek szét egymást – magyarázom csendesen el neki. - Én nem akarok sem villámhárító, sem pedig ütközéscsillapító lenni hármunk között, úgyhogy gondold meg, mennyire akarod beszívatni és ezt az ő képébe is bele fogom tolni, hogy vagy alkalmazkodik, vagy a jövőben nem fog működni azt, amit akarok, akkor meg mindhárman elégedetlenek leszünk – fejtem ki bővebben, aztán elhallgatok. Szinte fekszem Asame ölelésében, arcom a vállán nyugtatom, karjaimmal, amennyire csak tudom, átfogom erős testét és szelíden mosolygok, mikor velem együtt emelkedik meg, hogy előkotorja zenélő telefonját.
Nyerünk még pár percet, de ezek tényleg mostanra szinte az utolsók. Az idilli nyugalom, amit éreztem, szertefoszlik, a gyomromba görcs áll és ha tehetném, kapaszkodnék bele, mint egy gyerek, amelyik nem akar ott maradni az óvodában, de nem tehetem, ezért csak nézek én is Asame szemeibe, kérem némán, szépen és szívből, hogy vigyázzon magára, jöjjön vissza épségben, és ha lehet, Ryuut és Shint is hozza vissza olyan testi állapotban, amiben most vannak. Aztán, fogadva a kéréseit, mert ő is azt szeretné, ha ép maradnék, meg minden, szelíden rámosolygom. Nem lesz bajom – üzenem neki, majd szerelmes, lassú csókkal válaszolok gyengéd közeledésére. Annyira szeretem ezt... És azt, ahogy felemel és leereszt testéről. Annyira...
Igen... Hagyjuk.
A kocsiban maradok, a kapucni már a fejemen, noha a sötétített üvegen át nem látható, de azért fő a biztonság. Figyelem, amint egyeztet Asame az ál-Deonnal, majd elvigyorodom azon a hajborzoláson. Shinji, igazítsd meg a fejeden a kócolást! - suttogom magamban, és számat beharapva várom, hogy megtegye. De az sem baj, hogy lemarad, vagy csak az üzletben csinálja meg, mert asszem, én sem mindig igazítom helyre Asame vandálkodását a fejemen. Furcsállja talán a vidámságomat egy ilyen helyzetben, ám túl büszke vagyok a művemre és arra, hogy most engem játszik el valaki. Ez valahol tök megtisztelő. Persze nem tart megint sokáig az öröm, mert befut hozzám a kérdés, ami fennakadásokat szülhet, ha ismeri a helyet.
- Egy Endorfin nevű szórakozóhely mögött kéne kitenni – mondom meg, s várom, Asame reakcióját, miszerint ismeri-e, szóval tudja-e, hol van, milyen klub, mi van mögötte, vagy nekem kell megmondani, hol van és elmarad az egyébként logikus kérdés: Te honnan ismersz egy ilyen helyet? Azt hiszem, megint esett Tatsuki indexe Asame szemében, de mindegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése