279.

Deon

Asame pillantása mindent elárul. Tisztában van az Endorfinnel és a mögötte, körülötte lévő mocsokkal is. Nyilván körvonalazza a terveimet, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy csak azért nem ágál ellenük, mert nincs igazán idő, amit húzhat. Muszáj ott kitennie és muszáj záros határidőn belül, különben a Shinji jelentette álca nem fog működni. Kínosan rámosolygok, bár nem remélem, hogy ezzel bármit is elérek nála, eléggé morog ahhoz magában az úti cél miatt. Ha megkérdezné, jártam-e már az Endorfinben, megmondanám, hogy igen, kétszer, de mögötte többször. Nem sokkal, csupán pár alkalommal, de ismerem a járást a hímkurvák viszonylag ismert telephelyén. Ott cserél gazdát a legtöbb drog, néha fegyver, vagy drágakő, és nem valami szívderítő hely, ez azonban most nem számít, ott engem nem hinném, hogy bárki keresne és így már elég közel vagyok Tatsuki kérójához is, hogy meg tudjam közelíteni gyalogosan azt.


Alaposan végiggondolom az út alatt a terveimet, beiszom Asame látványát, majd mikor megérkezünk, igyekszem gyorsan lelépni, mert utálok búcsúzkodni, mert nem akarom, hogy azt lássa, félek, ő mégis visszahúz és megcsókol. Hálás vagyok ezért, fél kézzel gyorsan átölelem és kicsit sem törődve a visszapillantóval, amiben Ryuuichi akár sasolhatna is minket, szenvedélyesen viszonzom Asame csókját. Nem tart sokáig, de erőt önt belém, így mikor az ajkaimra suttogja, hogy vigyázzak magamra, még gyorsan annyit mondok, „Te is!”, aztán kislisszanok a BMW-ből. Vissza sem nézek, a számat pedig úgy törlöm meg, mintha épp csak befejeztem volna a szopást és elindulok az alvilág felé.