Kulcscsörömpölést hallok. Sok óra telt el, még egy filmet néztem végig, degeszre ettem és ittam magam, amitől fáj a hasam, de legalább nem vagyok egyedül végre. Az idegesség tönkretett, már túlvagyok két dührohamon is, így amikor beengedem Tatsukit, még be se csukja az ajtót, mikor a nyakába borulok és sírni kezdek. Fél kézzel átfog, halk, macskadorombolásszerű hangot hallat, amivel nyugtatni szeretne, másik kezével bezárja az ajtót, aztán lerúgja a cipőjét, a karjába vesz és becipel a lakásba. A kanapéra ül, engem az ölébe vesz, finoman ringatni kezd, folytatja a „dorombolást” és simogatja a hátam. Nagyon sok időbe telik megnyugtatnia, kikérdez közben, beszéltet, elmesélteti velem, hogy csináltam meg az új séróm, meg mindent. Szeretné elterelni a figyelmem, de nem tudja, ki vagyok borulva és féltem Asamét. Azt kívánom hangosan, bárcsak ott lehetnék, mire keserűen felnevet és azt mondja, örül, hogy nem vagyok ott. Ez az utolsó dolog, amit hallok, aztán elsötétül minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése