A szokásos napi rutint végeztem egész nap, ám estére bezár minden bazár, mert annyira ideges vagyok, hogy nem tudok semmire figyelni. Csak az aggodalom jár a fejemben és a remény, hogy Asame helyesen döntött és cselekedett. Biztosan megnyuvasztom, ha elveszti Deont. Telefonálgatok, végzem a feladataimat, estére leszervezem Anait, aztán nem marad más, csak a fehér kanapén való heverés és az idegesítő várakozás. A gondolatok kergetik egymást a fejemben, még imádkozásig is elmegyek majdnem, annyira azt akarom, hogy a kölyök sértetlenül, rendben átvészelje a versenyt. Már beteges, amit csinálok, mikor megszólal a telefon. Anai az, Kazuki kocsija leállt és megrohamozták, ám nem tudta megakadályozni, hogy Deont elrabolják, jelenleg nyílt lábszártöréssel egy eldugott helyen hever a parkolóházban és a segítségemet kéri. A szívem is megáll, az agyamban azonban felvillan egy kérdés: Mi a fontosabb, a tulajdon őrszem lányom, vagy az utódom? Döntenem kell, és végül úgy határozok, Urukát hívom. Már nem fekszem, valahogy álló helyzetbe keveredem, de hogy hogyan, arról sejtelmem sincs. Az idegesség széttépi az idegeimet, remegek. Elmondom testőrnek, amit Anai helyzetéről tudok, azzal kinyomom, ő ebből már tudni fogja, hogy mi a dolga. Ezután Deon mobilját csörgetem, mert bárki veszi fel, az nekem jó lesz.
Asame szól bele, nekem pedig szakad a cérna, minden haragommal üvöltözök vele. Belezeng a magánrezidenciám, tombolok, ő pedig hanyagul közli, hogy Deon nálam van, majd bontja a vonalat. Döbbenet… A szoba képe összemosódik, a szédülés visszaültet a kanapéra és csak bénultan hull alá telefont tartó kezem. Hogy mi a picsa van…?! Fel kéne fognom, érzem, hogy ezt nagyon meg kéne tudnom érteni, de egyszerűen a sokk, ami ér, nem hagy szabadulni.
- Hogy a jó édes apád szájba baszta volna anyádat, te utolsó rohadt geci! – szalad ki a számon, mikor végre már képes vagyok… Nem, ez nem emberi mód, ahogy működök. Azonnal magamhoz ragadom a telefont, a lakásom kulcsait, meg pár fontos kelléket, majd a hátsó ajtón távozom a szalonból. Beülök fehér terepjárómba és hazamegyek. Persze nem egyenes, tiszta úton.
Asame szól bele, nekem pedig szakad a cérna, minden haragommal üvöltözök vele. Belezeng a magánrezidenciám, tombolok, ő pedig hanyagul közli, hogy Deon nálam van, majd bontja a vonalat. Döbbenet… A szoba képe összemosódik, a szédülés visszaültet a kanapéra és csak bénultan hull alá telefont tartó kezem. Hogy mi a picsa van…?! Fel kéne fognom, érzem, hogy ezt nagyon meg kéne tudnom érteni, de egyszerűen a sokk, ami ér, nem hagy szabadulni.
- Hogy a jó édes apád szájba baszta volna anyádat, te utolsó rohadt geci! – szalad ki a számon, mikor végre már képes vagyok… Nem, ez nem emberi mód, ahogy működök. Azonnal magamhoz ragadom a telefont, a lakásom kulcsait, meg pár fontos kelléket, majd a hátsó ajtón távozom a szalonból. Beülök fehér terepjárómba és hazamegyek. Persze nem egyenes, tiszta úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése