Ahogy egyre beljebb hatolok, egyre durvább dolgok jönnek szembe. Távolodom az Endorfintól, elmegyek a testüket áruló, nálam alig valamivel idősebb srácok mellett, nem veszek tudomást az egy-egy beugróban már bőszen orális örömöket nyújtókról, elosonok néhány alkudozó mellett, majd miután anélkül haladok el két baszó pár között, hogy rájuk néznék… na jó, a gyomrom azért összeszorul, a félelem görcsbe rántja a szívem és nem csak azért nem akarom jobban felfogni a körülöttem zajló szex- és árucsereügyleteket, mert különben kapásból hánynék, hanem mert pontosan tudtam, hova készülök. Ez az alvilág egy mélyebb pontja, amin át kell haladnom és nem megy zavartalanul. Az utam állja egy két méteres ember, akinek az arca ragyás, izmaira azonban feszesen tapad egy vékony póló, ám valamilyen furcsa oknál fogva még csak libabőr sem látszik a karjain. Belenézek a szemébe. Tágak a pupillái, vagyis fogyaszthatott valamilyen kábszert. Első pillantásra talán beszámíthatónak tűnik, de ahogy kinyúl felém, a mozdulata lassú, mintha keményen meg kellene küzdenie a térrel, hogy engem elérjen. Mátrixosan kifordulok a keze elől, majd elsiklom mellette, az odalépő, hasonló kaliberű társát is egy elsiklással, némán kerülöm ki, aztán ugyanolyan nyugodt léptekkel folytatom tovább az utam, immár kifele a pokolból. Itt az a szabály, hogy aki menekül, aki fut, arra a halál vár. Lássanak nyugodtnak, ne szarj be semmitől, akkor talán túléled. Így utólag baromság volt kés, tőr, vagy bármilyen kicsi fegyver nélkül eljönni, ráadásul, mint azt korábban tudatosítottam magamban, nem lesz esélyem sem felhívni Tatsukit, hogy benne ragadtam a szarban, ezért megacélozom magam. Mikor végül, már a másik szélén ennek a területnek, átfog egy erős kéz és a testéhez ránt, már olyan képet vágok, mintha oda tartoznék. A feeling rám ragadt, ezért undorral húzódom el a férfitől és mikor nem ereszt, szembe köpöm. A pimaszság jó taktika, meglepődik, mivel kétszer akkora, mint én és ahogy vicsorgom, meglátja bennem az állatot. Hogy próbálkozik-e megtorolni, amit tettem? Persze. Lép felém, én pedig támadok. Gyorsabb vagyok nála, hátralépek és felrúgom az állát. Ebben az egyben majdnem verhetetlen vagyok és mivel megvan a megfelelő bátorságom, még ezután is a szemébe merek nézni, ráadásul visszanyugszom szerzetesi nyugalom szintjére, miután megtántorodik, már nem próbál meg újra hozzám érni. Itt ez a kulcs, a nyugalom. Nekem nincs mitől félnem, vagy legalábbis ezt látják rajtam. Ezen a környéken csak az nem fél, akinek olyan a gazdája, hogy egy pillanat alatt ott van és a leszámolás, amit rendez érted, az kegyetlenebb, mint a legszörnyűbb rémálom. Itt nincsenek álmok, még a rémségek is kerülik az embert, mert aki itt van, az már belül üres. Muszáj volt eldobnia a tudatát, elpusztítania az agyát, mert egyébként képtelenség kibírni ezt a mocskot. A bűz elviselhetetlen, én is csak ritkán veszek levegőt és most, hogy megnyílt előttem az út a szabadság felé, még egy utolsó gyilkos pillantást küldök a meláknak, aztán nagy léptekkel elhagyom a környéket.
Ezután, mintha elvágták volna, szó szerint úgy lesz tiszta minden. Olyan odabent, mintha folyamatosan kábulatban lennél, mintha semmi más nem lenne, csak illúzió, de ha belegondolok, olyan durva piaszag és néhol kábszerporos a levegő, hogy simán belefér, hogy mire bejutsz a közepébe, már nem vagy józan. Ez rám nem úgy hat, mint a többiekre, nem leszek zombi, nem vesztem el a tudatom, mert nekem mindennapos ez az állapot. Megszédít, de igenis félek annyira és meg akarok menekülni annyira, hogy kihasználom, hogy ilyenkor szinte tudom, mi vár rám, merre kell mennem, hogy ne botoljak bele a komoly ellenfelekbe. Azokba, akik ha meglátnak, kimetszik a beleimet, aztán megerőszakolják a hullámat. Mert az Endorfintől negyven percre ebben a fertőben már ilyen is van. Tatsuki felvilágosított róla, sőt, mentünk be azokra a helyekre, amiket el kell kerülni, ha élve akar kijutni az ember. Tesztelt és megtanította, hogy lassan kell mozogni, mert akkor beleolvadsz a környezetbe, maguk közé tartozónak tűnsz, és nem akarnak tőled sokat. Max szexet, de kellő magabiztossággal elutasíthatod a kissé erőszakos ajánlatot. Mindig az erősebb kutya dug, hát légy erősebb, vagy legalább gyorsabb. Utóbbi nálam megy, ebben a lelassult világban pedig végképp olyan vagyok, mint egy villámcsapás. Még fel sem fogja az ellenfél, de már kifeküdt.
Megyek tovább, átvágok a kavargó utcákon, átmegyek a felüljárón, végigballagok a sétálóutcán, ráfordulok a piactérre, majd bemegyek a szabóüzletbe és rögtön az eladóhoz lépek. Azt mondom, szükségem lenne ünnepi öltözékre, ami tökéletesen illik hozzám, méghozzá a lehető leggyorsabban, így rögtön hátravisz oda, ahol megmérik az embert. Szerencsémre senki sincs bent, ezért nem kell folytatnom a közjátékot, csak előhúzom a zsebemből a kulcsokat és az idős úr már tudja, hogy én bizony nem ruháért jöttem, hanem az átjárón keresztül akarok elhaladni innen. A személyzeti szobába kísér, elhúzza a szekrényt, ami mögött egy ajtó rejlik, én pedig távozom az üzletből. A föld alatt elég tíz perc séta és új helyszínen vagyok, egy parkolóházban. Innen már könnyedén feljutok Tatsuki lakására, az autók közt áthaladok, beszállok a liftbe, felmegyek a harmadikra és a 307-es lakás ajtaja mögött eltűnök. Mindössze két órámba telt eljutni ide, de ment volna fele ennyi felhasználásával is, ha nem a mocskon át jöttem volna. Ott viszont, ha valaki követet is, tuti lepergett rólam.
Duplára zárom az ajtót és a kulcsot is elfordítva hagyom benne a zárban, leveszem a cipőm, lerúgom a zoknim, majd dörzsölgetve a karjaimat hatolok be a kecóba. A mélyhűtőből azonnal előkotrok egy pizzát, mert éhes leszek és más kaja itt nincs, bedobom a sütőbe, s míg az elkészül, fűtést kapcsolok és előkotrom a hűtő mellől a kólát. Iszom belőle valamennyit, s annak társaságában, idegesen, aggódva várom meg, míg elkészül a pizza és kellemes hőmérsékletűre melegszik a lakás. Nem állok neki azonnal enni, kiteszem az asztalra a megsült ételt, otthagyom mellette a kólát, aztán a hatalmas képernyőjű tévéhez lépkedek, keresek a mellette lévő állványon valami értelmes filmet, ami a már rongyosra nézett Repoman, belököm a dvd lejátszóba, majd visszatérek a konyhába. A pizzavágóval felszelem a korongot, elveszek két szeletet, a többit hagyom ott, bekészítem a terebélyes, kényelmes kanapé mellett álló kisasztalra, odarakom a kólát és a félig teli poharamat, elveszem a tévé elől a távkapcsolót, végül elhelyezkedve elindítom a filmet és kajálva nézem azt. Nincs étvágyam és a mozi is csak részben köt le, de kell valami, különben fel-alá járkálnék, mint egy félőrült. Persze kell egy második film is, ami a Riddick. Ezt nem láttam, csak kétszer, de elég jó még harmadszorra is, új részleteket fedezek fel benne, ezért jobban lefoglal, mint az előző.
Ezután, mintha elvágták volna, szó szerint úgy lesz tiszta minden. Olyan odabent, mintha folyamatosan kábulatban lennél, mintha semmi más nem lenne, csak illúzió, de ha belegondolok, olyan durva piaszag és néhol kábszerporos a levegő, hogy simán belefér, hogy mire bejutsz a közepébe, már nem vagy józan. Ez rám nem úgy hat, mint a többiekre, nem leszek zombi, nem vesztem el a tudatom, mert nekem mindennapos ez az állapot. Megszédít, de igenis félek annyira és meg akarok menekülni annyira, hogy kihasználom, hogy ilyenkor szinte tudom, mi vár rám, merre kell mennem, hogy ne botoljak bele a komoly ellenfelekbe. Azokba, akik ha meglátnak, kimetszik a beleimet, aztán megerőszakolják a hullámat. Mert az Endorfintől negyven percre ebben a fertőben már ilyen is van. Tatsuki felvilágosított róla, sőt, mentünk be azokra a helyekre, amiket el kell kerülni, ha élve akar kijutni az ember. Tesztelt és megtanította, hogy lassan kell mozogni, mert akkor beleolvadsz a környezetbe, maguk közé tartozónak tűnsz, és nem akarnak tőled sokat. Max szexet, de kellő magabiztossággal elutasíthatod a kissé erőszakos ajánlatot. Mindig az erősebb kutya dug, hát légy erősebb, vagy legalább gyorsabb. Utóbbi nálam megy, ebben a lelassult világban pedig végképp olyan vagyok, mint egy villámcsapás. Még fel sem fogja az ellenfél, de már kifeküdt.
Megyek tovább, átvágok a kavargó utcákon, átmegyek a felüljárón, végigballagok a sétálóutcán, ráfordulok a piactérre, majd bemegyek a szabóüzletbe és rögtön az eladóhoz lépek. Azt mondom, szükségem lenne ünnepi öltözékre, ami tökéletesen illik hozzám, méghozzá a lehető leggyorsabban, így rögtön hátravisz oda, ahol megmérik az embert. Szerencsémre senki sincs bent, ezért nem kell folytatnom a közjátékot, csak előhúzom a zsebemből a kulcsokat és az idős úr már tudja, hogy én bizony nem ruháért jöttem, hanem az átjárón keresztül akarok elhaladni innen. A személyzeti szobába kísér, elhúzza a szekrényt, ami mögött egy ajtó rejlik, én pedig távozom az üzletből. A föld alatt elég tíz perc séta és új helyszínen vagyok, egy parkolóházban. Innen már könnyedén feljutok Tatsuki lakására, az autók közt áthaladok, beszállok a liftbe, felmegyek a harmadikra és a 307-es lakás ajtaja mögött eltűnök. Mindössze két órámba telt eljutni ide, de ment volna fele ennyi felhasználásával is, ha nem a mocskon át jöttem volna. Ott viszont, ha valaki követet is, tuti lepergett rólam.
Duplára zárom az ajtót és a kulcsot is elfordítva hagyom benne a zárban, leveszem a cipőm, lerúgom a zoknim, majd dörzsölgetve a karjaimat hatolok be a kecóba. A mélyhűtőből azonnal előkotrok egy pizzát, mert éhes leszek és más kaja itt nincs, bedobom a sütőbe, s míg az elkészül, fűtést kapcsolok és előkotrom a hűtő mellől a kólát. Iszom belőle valamennyit, s annak társaságában, idegesen, aggódva várom meg, míg elkészül a pizza és kellemes hőmérsékletűre melegszik a lakás. Nem állok neki azonnal enni, kiteszem az asztalra a megsült ételt, otthagyom mellette a kólát, aztán a hatalmas képernyőjű tévéhez lépkedek, keresek a mellette lévő állványon valami értelmes filmet, ami a már rongyosra nézett Repoman, belököm a dvd lejátszóba, majd visszatérek a konyhába. A pizzavágóval felszelem a korongot, elveszek két szeletet, a többit hagyom ott, bekészítem a terebélyes, kényelmes kanapé mellett álló kisasztalra, odarakom a kólát és a félig teli poharamat, elveszem a tévé elől a távkapcsolót, végül elhelyezkedve elindítom a filmet és kajálva nézem azt. Nincs étvágyam és a mozi is csak részben köt le, de kell valami, különben fel-alá járkálnék, mint egy félőrült. Persze kell egy második film is, ami a Riddick. Ezt nem láttam, csak kétszer, de elég jó még harmadszorra is, új részleteket fedezek fel benne, ezért jobban lefoglal, mint az előző.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése