Rám villog egy rendőrautó, mikor jóval a sebességkorlát felett elszáguldok mellette, de hamar lehagyom, ami a terepjáró gyorsaságának és a rendszámom ismerősségének egyaránt köszönhető. Ritkán van dolgom a zsarukkal, de azokból az esetekből tudják, hogy velem nem jó szórakozni, egy kurva gyorshajtásért nem érdemes az életüket kockáztatniuk. Mennék én kevesebbel, ha Deon nem lenne a padlón és nem tartanék attól, hogy ha lassítok, hisztériás rohamot kapok, amiből köszönöm, nem kérek. Elég volt mára a durva szitukból, kifacsart a sírógörcs, amivel rám akaszkodott, aztán a hányás, nem beszélve arról a velejét rázó félszről, hogy Fei megszerezte magának őt. A srác lelkileg már sérült súlyosan, nem kellene hagyni, hogy újra megtörténjen, mert a következő esetben komoly kattant válhat belőle. Nyilván nem mesélte el Asaménak, milyen megaláztatás közepette zúzták szét a csontjait, nem ecsetelte, hogy mennyire megzuhant az apjával való csalódás következtében, és azt is kétlem, hogy elárulta volna, milyen érzés, mikor az első komoly ügyleted úgy indul, hogy felmutatják a rád vigyázó egyén levágott fejét és meg akarnak ölni. Persze Deon penge túlélésből, valahogy mindenen túltette magát, amennyire ő azt megteheti, de a nyomok ott vannak a lelkében, a sérülések időnként felfájdulnak neki és ezért nem engedhetjük meg, hogy újabbakat szerezzen. Ha még egyszer megalázzák, könnyen elveszítheti mindenki felette a kontrollt, még ő saját maga felett is. Nekem is évekbe került, mire igazából közel kerültem hozzá és ehhez esélyem sem lett volna, ha nem nyit felém. Tudtam, hogy gebasz van a gyereknél, mert amelyik annyira jól alkudozik, félelem nélkül tárgyal, viszonylag okosan érvel és a kiállása is megvan hozzá, az vagy az utcán nevelkedett, vagy elveszítette a gyermeki báj jelentette ártatlanságot, amelytől az élet csak fokozatosan fosztja meg az embert. Deon hirtelen felnőtt, amikor beletunkolták abba a sloziba, megtanulta, hogy a hajthatatlansága miatt erősnek kell lennie, és már nem engedi, hogy gyengévé tegyék. Inkább meghal, mintsem elveszítse a méltóságát.
Lassan felemelkedik a tenyereiből. Az arca vörös, a szemei még csillognak, de képzi azt az érzelemmentes, magabiztos maszkot, amivel engem is mindig meggyőzött. Elszántnak tűnik, a szemmozgásából ítélve tervezi el, mit csinál, ha hazaér, mint egy vérbeli yakuza, amelyik nem engedheti meg magának, hogy összeroskadjon a veszteségeket siratva, mert dolga van. Nem temeti Asamét, de most a helyébe akar lépni, hozzá méltó akar lenni, ahogy ismerem és ez bámulatos a kölyökben. Mosolyt csal az arcomra, őszinte elégedettséget érzek, de csak pár pillanatig, hiszen Deon, bármennyire is fantasztikus jelenség, mégiscsak egy gyerek. Álarc mindig az, amit most is felvesz, de élővé teszi az elszántságával. Olyan, mintha skizoid lenne a srác, belül menedéket keresve sír, kívül azonban rendíthetetlenül menetel tovább. Aggódom érte, szinte félek attól, hogy tényleg meghasad a személyisége.
Nem szeretem csak úgy otthagyni valahol a kocsim, mert jó kis gép, ragaszkodom hozzá, Deon azonban olyan sebességgel ugrik ki a tereptaposóból, hogy nekem már csak arra van időm, hogy leállítsam a motort, kipattanjak, lezárjam az autót, aztán utána loholjak. Gyorsan változtatok a tartásomon, mert nem valami pincsi vagyok, hanem jelenleg a testőre elsősorban. Egy kölyök jelenik meg előttünk, a haja fekete és szőke, a ruhái szakasztott olyanok, mint amilyeneket Deon hordana, szóval ő lehet a hasonmása. A srác remek munkát végzett, külsőre nagyon hasonlít hozzá ez a siheder és kap is érte egy elismerő pillantást, amit nem túlzottan értékel. Alaposan megnézem magamnak az ál-Deont, látom, hogy elverték, ezért örülök, hogy az igazi a lakásomon dekkolt, azonban továbbra is tartom, hogy Asame megérdemli, hogy kiosszam. Majd… lesz még időm rá, legalábbis nagyon remélem. Ha feldobná a pacskert, nagy szarban lennénk.
Követem Deont, ám egy ajtóhoz érve, amely bizonyosan a yakuza szobájáé lehet, megtorpan, szembe fordul velem és a mellkasomnál fogva eltolt. Nem akarja, hogy bemenjek vele. Az érve tökéletes, elárulja, hogy magához képest túl racionálisan gondolkodik, ami a helyzetet nézve jó, a lelkiállapotára tekintve azonban rossz. Kénytelen vagyok engedni neki, hiszen csak kiborul, ha hátráltatom, ezért visszalépek, az aggodalom azonban egyre csak nő bennem. Járok egy kört, míg bent van, aztán amint visszatér, már ott is vagyok, hogy a karjaimba zárjam. Szüksége van most valakire, akiben megkapaszkodhat, aki előtt nem gáz, ha sírni kezd, de magabiztosan eltolja a karjaimat. Meglepődöm. Arra számítottam, hogy kibukva jelenik meg, ám sugárzik belőle az elszántság még most is. Hát az se veri agyon, hogy fél lábbal a sírjában látja Asamét? Le a kalappal, Deon!
Kávét…? Mi vagyok én, csicska?! Hajszál híja, hogy leugassam a fejét, ám a testőrre pillantva, akit kihívott maga után, ráeszmélek, hogy a srác nem csak tartja magát, de komolyan átveszi a yakuzája helyét. Otthagyom őket, megkeresem a konyhát és néha el-elmosolyodom. Lenyűgöz, mint mindig. Magához képest is remekel, ezért megérdemel egy kávét. Meg is küzdök a megszerzéséért, mert mire megtalálom a konyhát… Na ezért nem élek én egy hodályban!
Visszafele egy olyan mondat üti meg a fülemet, amin kiakadok. Lux mi a picsáért húzna el Japánból?! Nem tagja a Triádoknak, távoli kapcsolatban ugyan áll velük, de elsősorban Deonért van itt és addig nem is hiszem, hogy elmegy, amíg meg nem kapja, ám úgy fest, erről ez a véreb mit sem tud. Jó, akkor higgadt leszek. Átadom Deonnak a kávéját, közben meg beközlöm, hogy kétlem azt a Lux visszamenekült Kínába dolgot és rögtön meg is indokolom, hogy megelőzzem a kérdéseket ezzel kihagyva ezt a kört, majd előveszem a telefonom, hogy infót gyűjtsek Luxról.
Ahogy sejtettem. A kínai egy kisebb menedékre váltott gyorsan, magához szólította az ebeit és azt az üzenetet adta át az egyik emberemnek, hogy nem támad, nekünk sincs rá okunk, mert nem tagja a Triádoknak, ellenben nem megy el addig, amíg Deont magával nem tudja vinni. Fasza. Kénytelenek leszünk megölni? Az már komoly fejfájást okozhat, mert Lux népszerű a hazájában, az adományaival belopta magát a köz szívébe. Erről feltétlen kell majd beszélnem Asaméval, de hogy mikor… Kurvára ajánlom neki, hogy jövő hét hétfő előtt tárgyalóképes állapotba kerüljön, mert Deon kitérő válasza nagyon rossz sejtelmet idézett elő bennem. Dühít, hogy felszolgálónak titulál egy suhanc, kijárna neki egy nagy maflás, de nem játszanám be azt a jelenlegi helyzetben, ezért elcsörtetek, mielőtt túlságosan felhúz. Nem megyek vissza a konyhára, az első kanyarban megállok és hallgatom a beszélgetést, egyelőre Deon bögréjével a kezemben. Ahogy sejtettem, nem olyan nagyfiú még, mint amennyire annak tudja magát mutatni.
Lassan felemelkedik a tenyereiből. Az arca vörös, a szemei még csillognak, de képzi azt az érzelemmentes, magabiztos maszkot, amivel engem is mindig meggyőzött. Elszántnak tűnik, a szemmozgásából ítélve tervezi el, mit csinál, ha hazaér, mint egy vérbeli yakuza, amelyik nem engedheti meg magának, hogy összeroskadjon a veszteségeket siratva, mert dolga van. Nem temeti Asamét, de most a helyébe akar lépni, hozzá méltó akar lenni, ahogy ismerem és ez bámulatos a kölyökben. Mosolyt csal az arcomra, őszinte elégedettséget érzek, de csak pár pillanatig, hiszen Deon, bármennyire is fantasztikus jelenség, mégiscsak egy gyerek. Álarc mindig az, amit most is felvesz, de élővé teszi az elszántságával. Olyan, mintha skizoid lenne a srác, belül menedéket keresve sír, kívül azonban rendíthetetlenül menetel tovább. Aggódom érte, szinte félek attól, hogy tényleg meghasad a személyisége.
Nem szeretem csak úgy otthagyni valahol a kocsim, mert jó kis gép, ragaszkodom hozzá, Deon azonban olyan sebességgel ugrik ki a tereptaposóból, hogy nekem már csak arra van időm, hogy leállítsam a motort, kipattanjak, lezárjam az autót, aztán utána loholjak. Gyorsan változtatok a tartásomon, mert nem valami pincsi vagyok, hanem jelenleg a testőre elsősorban. Egy kölyök jelenik meg előttünk, a haja fekete és szőke, a ruhái szakasztott olyanok, mint amilyeneket Deon hordana, szóval ő lehet a hasonmása. A srác remek munkát végzett, külsőre nagyon hasonlít hozzá ez a siheder és kap is érte egy elismerő pillantást, amit nem túlzottan értékel. Alaposan megnézem magamnak az ál-Deont, látom, hogy elverték, ezért örülök, hogy az igazi a lakásomon dekkolt, azonban továbbra is tartom, hogy Asame megérdemli, hogy kiosszam. Majd… lesz még időm rá, legalábbis nagyon remélem. Ha feldobná a pacskert, nagy szarban lennénk.
Követem Deont, ám egy ajtóhoz érve, amely bizonyosan a yakuza szobájáé lehet, megtorpan, szembe fordul velem és a mellkasomnál fogva eltolt. Nem akarja, hogy bemenjek vele. Az érve tökéletes, elárulja, hogy magához képest túl racionálisan gondolkodik, ami a helyzetet nézve jó, a lelkiállapotára tekintve azonban rossz. Kénytelen vagyok engedni neki, hiszen csak kiborul, ha hátráltatom, ezért visszalépek, az aggodalom azonban egyre csak nő bennem. Járok egy kört, míg bent van, aztán amint visszatér, már ott is vagyok, hogy a karjaimba zárjam. Szüksége van most valakire, akiben megkapaszkodhat, aki előtt nem gáz, ha sírni kezd, de magabiztosan eltolja a karjaimat. Meglepődöm. Arra számítottam, hogy kibukva jelenik meg, ám sugárzik belőle az elszántság még most is. Hát az se veri agyon, hogy fél lábbal a sírjában látja Asamét? Le a kalappal, Deon!
Kávét…? Mi vagyok én, csicska?! Hajszál híja, hogy leugassam a fejét, ám a testőrre pillantva, akit kihívott maga után, ráeszmélek, hogy a srác nem csak tartja magát, de komolyan átveszi a yakuzája helyét. Otthagyom őket, megkeresem a konyhát és néha el-elmosolyodom. Lenyűgöz, mint mindig. Magához képest is remekel, ezért megérdemel egy kávét. Meg is küzdök a megszerzéséért, mert mire megtalálom a konyhát… Na ezért nem élek én egy hodályban!
Visszafele egy olyan mondat üti meg a fülemet, amin kiakadok. Lux mi a picsáért húzna el Japánból?! Nem tagja a Triádoknak, távoli kapcsolatban ugyan áll velük, de elsősorban Deonért van itt és addig nem is hiszem, hogy elmegy, amíg meg nem kapja, ám úgy fest, erről ez a véreb mit sem tud. Jó, akkor higgadt leszek. Átadom Deonnak a kávéját, közben meg beközlöm, hogy kétlem azt a Lux visszamenekült Kínába dolgot és rögtön meg is indokolom, hogy megelőzzem a kérdéseket ezzel kihagyva ezt a kört, majd előveszem a telefonom, hogy infót gyűjtsek Luxról.
Ahogy sejtettem. A kínai egy kisebb menedékre váltott gyorsan, magához szólította az ebeit és azt az üzenetet adta át az egyik emberemnek, hogy nem támad, nekünk sincs rá okunk, mert nem tagja a Triádoknak, ellenben nem megy el addig, amíg Deont magával nem tudja vinni. Fasza. Kénytelenek leszünk megölni? Az már komoly fejfájást okozhat, mert Lux népszerű a hazájában, az adományaival belopta magát a köz szívébe. Erről feltétlen kell majd beszélnem Asaméval, de hogy mikor… Kurvára ajánlom neki, hogy jövő hét hétfő előtt tárgyalóképes állapotba kerüljön, mert Deon kitérő válasza nagyon rossz sejtelmet idézett elő bennem. Dühít, hogy felszolgálónak titulál egy suhanc, kijárna neki egy nagy maflás, de nem játszanám be azt a jelenlegi helyzetben, ezért elcsörtetek, mielőtt túlságosan felhúz. Nem megyek vissza a konyhára, az első kanyarban megállok és hallgatom a beszélgetést, egyelőre Deon bögréjével a kezemben. Ahogy sejtettem, nem olyan nagyfiú még, mint amennyire annak tudja magát mutatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése