284.

Asame

- Hogy érzed magad? - kérdezi tőlem Takashi. Mint akit meglőttek, hogy érezném? Egy pár percig nem felelek neki, igyekszem teljesen észhez térni, miközben megfogom Deon kezét. Most pont leszarom, kell a kölyök és az, hogy tudjam, semmi baja.

- Mint akin átment fél Tokió – mondom csendesen. - Kicsit kábán – válaszolok végül normálisan neki. Nem szeretem, ha ennyit ugrál körülöttem, de most nincs erőm megakadályozni a sürgésben. Megnézi a pulzusom, vérnyomást mér, majd megkönnyebbülten felsóhajt. Tehát megmaradok, ez merőben megnyugtató.

- A fiúnak már elmondtam, de elmondom neked is. Nem mozdulsz az ágyból! - jelenti ki határozottan. - Ha bármi van, hívjatok! - kéri csendesen a kölyköt. Nincs erőm vitatkozni vele. Majd később, most nem. Megvárom, míg távozik a szobából és erőtlenül megemelve kezem simítok végig Deon arcán.

- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezem csendesen, aggodalmasan. Jó látni őt, megnyugtat a tudat, hogy megint itt van mellettem. Most már nem engedem el őt.