Igen, jogos a kérdés, hogy érzi magát, de túl egyértelmű, hogy nekem eszembe jusson, másfelől én sem biztos, hogy szeretnék rá őszintén válaszolni Asame helyében. Persze ő némi gondolkodás és a kezem megkeresése után megteszi, én pedig kuncogok rajta. Ha humorizálni van ereje, azért annyira vészes már nem lehet a helyzet, de nem hagyom figyelmen kívül, hogy most tényleg volt egy köre a halállal és a mázlifaktora miatt van csak velem.
- A nevem Deon – közlöm határozottan az orvossal, hogy tudja, ha esetleg fel kell hívnom, vagy keresnie kell, ne csak „fiúnak”nevezhessen, aki Asamét akarta ápolni zsenge kora és kevéske tudása ellenére is. – Ha gond van, hívjuk – ígérem az orvosnak tömören, de rá sem pillantok, a tekintetemet vonzza Asame arcának látványa. Végre ébren van…! Finoman morzsolom a kezemben lévő ujjakat, míg Takashi lelép, aztán engedem, hogy megsimogassák az arcomat. Kicsit előre is hajolok, immár beletúrhatok Asame hajába is, majd kérdésére először csókkal felelek, amit szájára intézek, aztán csupán annyira húzódom vissza, hogy újabbat ne kaphasson, ha én nem akarok neki adni. – Úgy volt, hogy vigyázunk magunkra, nem? – kérdezem tőle csendesen. Nem marad el a megrovása, bármennyire örülök a felébredésének. – Én betartottam, te viszont nagyon nem és ezért meglehetősen neheztelek rád. Mindkét vérebed magát okolja, mert megsérültél, még az új is, de már megpróbáltam helyre tenni az agyukat – mesélem el Asaménak. - Utállak – közlöm vele, majd újra beletúrok a hajába. Megszólal a zsebemben a Nokia, szegény anya még most sem bír aludni, én azonban csak az anyagon át csendre intem a készüléket. Majd visszahívom, ha itt végeztem.
- A nevem Deon – közlöm határozottan az orvossal, hogy tudja, ha esetleg fel kell hívnom, vagy keresnie kell, ne csak „fiúnak”nevezhessen, aki Asamét akarta ápolni zsenge kora és kevéske tudása ellenére is. – Ha gond van, hívjuk – ígérem az orvosnak tömören, de rá sem pillantok, a tekintetemet vonzza Asame arcának látványa. Végre ébren van…! Finoman morzsolom a kezemben lévő ujjakat, míg Takashi lelép, aztán engedem, hogy megsimogassák az arcomat. Kicsit előre is hajolok, immár beletúrhatok Asame hajába is, majd kérdésére először csókkal felelek, amit szájára intézek, aztán csupán annyira húzódom vissza, hogy újabbat ne kaphasson, ha én nem akarok neki adni. – Úgy volt, hogy vigyázunk magunkra, nem? – kérdezem tőle csendesen. Nem marad el a megrovása, bármennyire örülök a felébredésének. – Én betartottam, te viszont nagyon nem és ezért meglehetősen neheztelek rád. Mindkét vérebed magát okolja, mert megsérültél, még az új is, de már megpróbáltam helyre tenni az agyukat – mesélem el Asaménak. - Utállak – közlöm vele, majd újra beletúrok a hajába. Megszólal a zsebemben a Nokia, szegény anya még most sem bír aludni, én azonban csak az anyagon át csendre intem a készüléket. Majd visszahívom, ha itt végeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése