287.

Asame

- Igaza volt Tatsukinak – jelentem ki. - Nem találkozhatsz Luxszal, ha kell, fizetek neki, de nem mehetsz oda és nem lehetsz vele kettesben – szögezem le, jelezve, hogy erről nem leszek hajlandó egy percig se vitát nyitni és ha kell, bizony Tatsukival is hajlandó leszek lepaktálni annak érdekében, hogy ez így is legyen. Bár hangom még mindig gyenge, de érezheti a kölyök, hogy kurvára nem viccelek ezzel kapcsolatban, ám amit Asahitoval kapcsolatban mond, megdöbbent. Indulatosan fújtatok egyet, mert most legszívesebben megkeresném Asahitot és elbeszélgetnék vele, de ez most egyelőre képtelenség. Elgondolkodom.


Kire haragszom jobban? Gőzöm sincs. Én a helyében nem tettem volna ezt meg, azok után meg pláne nem, hogy hogy bántam vele évekig, pedig tényleg nem akart mást, csak azt, hogy elfogadjam őt. Vicces, hogy egy tizenhét éves kölyök ébreszt rá arra, hogy fogadjam el őt testvéremnek, ráadásul egy olyan kölyök, aki maga sem kedveli a testvérét. Bár magam sem tudom megmagyarázni, miért is haragszom Asahitora. Nem tehet arról, ami történt a családban. Erről senki sem tehetett. Semmibe venni persze nem fogom azt, amit tett. Számomra mindig is a legnagyobb tiszteletet vívta ki azzal bárki is, ha életet mentett. Nekem ezek fontosak, a saját értékrendem szerinti dolgok, amiket ha elfelejtenék, akkor simán szembeköpném magam. Yakuza vagyok, de megvannak a magam szemléletei és sok yakuzával ellentétben nekem igenis számítanak az ilyen dolgok.

- Valamit érts meg kettőnkkel kapcsolatban – kérem Deont csendesen. - Azt akarja, hogy elfogadjam, de ezt már akkor megtettem, mikor kihúztam őt a szarból évekkel ezelőtt. Deon, Asahito és én... - próbálom megmagyarázni a dolgokat, de nehezen megy megint a beszéd és érzem, hogy fáradok, de be akarom fejezni, amit elkezdtem. - Nem akarom, hogy közel kerüljön hozzám. Ott, azon a területen biztonságban van, nyugalomban élhet. Igen, csibém, azért lököm el magamtól, hogy védjem... - mondom nehézkesen. - A helyében nem tettem volna meg azt, amit ő megtett, azok után meg pláne nem, ahogy bántam vele évekig. Noha segítettem, mindig igyekeztem őt távol tartani magamtól. Megvolt rá a magam oka, amivel lehet harcba szállni, lehet vitázni, de ez volt abban a helyzetben a legjobb döntés. Tudom, hogy nem érted... amit mondok, de idővel meg fogod, el fogom magyarázni... - mondom csendesen. Annak idején, mikor kiderült, hogy Asahito nem Tatsuya fia, hanem az apám ivadéka, többen is ki akarták nyírni, köztük a saját apánk, mert nem akarta, hogy kiderüljön a dolog. Akkor megvédtem őt apánktól, kértem Tatsuyát, hogy hamisíttasson meg egy DNS-tesztet, ha nem akarja, hogy Asahitot megöljék. Névtelenül tettem keresztbe apámnak akkor. Meg akartam ismerni az öcsémet, kíváncsi voltam rá, de tartanom kellett magam ahhoz az álcához, hogy gyűlölöm őt. Miután apám meghalt, addigra annyira elmérgesedett köztünk a helyzet, hogy mikor az orrom alá dörgölte, hogy a testvére vagyok, egyszerűen körberöhögtem és elutasítottam a közeledését. Habár kilenc év van köztünk és tudom, mi lett belőle, mégis úgy érzem, még mindig védenem kell őt ettől a világtól, amiben ő ugyanúgy válhatna kegyetlenné és hírhedtté, mint amilyenné én váltam. Nem féltékenységből, vagy önzésből nem akarom ezt, nekem ő megmarad az a kistestvér, akit óvni kellett.... és akit óvni is kell.


Végigsimítok Deon arcán.

- Ígérem, elmondok mindent, ha itt lesz az ideje – mondom csendesen. - Ha ideadod a telefonom, felhívom Nishidát és megkérdezem, mi van Kazukival – mosolygok rá szelíden.