Asame egyetért Tatsukival, ráadásul hajlandó fizetni Luxnak, nekem pedig megtiltja, hogy elmenjek hozzá és kettesben maradjak vele? Ez nagyon fura... Gyanakvó pillantásokkal nézek az ágyon fekvőre, méregetem az arcát, próbálom szemein át kiolvasni a fejéből, mi ez a heves kiállás így hirtelen, de nem jövök rá.
- Szeretném tudni, miért tilt mindkettőtök Luxtól – jelentem ki csendesen, de a hangom erőssége cseppet sem befolyásolja, hogy komolyan gondolom, amire kérem burkoltan. Tudom, hogy Asame sem viccel, hangja kevés, de határozottan szögezte le nekem, hogy nem találkozhatok Luxszal. Ez nem jelenti azonban azt, hogy így is lesz. Az egyetlen adu a kezében az indok lehet, ami miatt távol próbál tartani egykori mentoromtól, ha azonban nem akarja megmondani, most belecsaltam a málnásba rendesen.
Asame indulatos lesz attól, amit elmondok neki, ezért fölé hajolok és ijedten megsimogatom a karjait. Nem akartam felbosszantani, nem akarok ártani neki. A homlokom az övének nyomom és reménykedem benne, hogy ennyi megnyugtatja. Nem tenne most jót neki a stressz, ezért inkább nem kérdezem meg tőle, miért izzott fel a szeme a dühtől annak hallatán, hogy Asahito megmentette az életét. Hagyta volna meghalni?! Nem is értem, hogy nem gondol erre... Kicsit elhúzódom tőle, mikor arra kér, valamit értsek meg, hogy belenézhessek a szemeibe. Lassan körvonalazódik előttem, mi is áll az ő „gyűlöletük” hátterében és igazán letaglóz. Asame védi valamitől az öccsét, ugyanúgy, ahogy én védtem anyát és magamat attól, hogy az apám felhasználja a kettőnk közti köteléket ellenem. A dolog roppant a tartásomon egyet és nekem elerednek a könnyeim, mégis őt vigasztalom.
- Megnyúztam volna, ha nem teszi meg – közlöm őszintén. A könnyeim kövér cseppekben potyognak, de elszánt maradok. Nekem Asame élete az első, azt akarom, hogy éljen, úgyhogy ha Asahito nem lett volna hajlandó vért adni neki, én bizony kiütöttem volna, odaszíjaztatom az ágyhoz és kötelezem Takashit, hogy elvégezze a transzfúziót. - Mindenki kussol, aki tudja, hogy mi történt, de ez nem sok ember és olyanok, akik eddig is tartották a szájukat – mondom, hogy megnyugtassam. Asame egyre gyengül, nem tesz neki jó a beszéd, ezért beletúrok a hajába. - Rendben, majd elmondod, van időnk – magyarázom neki csupa aggodalommal és próbálom abbahagyni a bőgést is. Pislogok és megtörlöm a szemeimet, ő pedig megsimogatja az arcomat. Kicsit bújok az érintéséhez, aztán visszahúzódom tőle és határozottá válok újra. - Nem, most én intézkedem, te pihensz – mondom meg Asaménak a frankót, ezzel visszautasítva, hogy odaadjam neki a telefonját. - Fel tudom hívni Nishidát... - A mondatomat félbeszakítja a Nokiám csilingelése, és most előveszem, hogy kinyomjam. - De most anyával kell törődnöm – fejezem be így a mondatot, majd lehajolok egy csókra még. - Majd visszajövök, te aludj – kérem Asamét csendesen, azzal magamhoz veszem a mobilját és magára hagyom. Tatsuki felpattan a székről, amit az ajtó mellé húzott magának, de csak összenézünk. Kapocsról hívom fel Ryuuichit, hogy megkérjem pár dologra. - Megkérhetlek, hogy felügyelj Asaméra? Nem képes leállítani nagyon magát, de Takashi lassú kínhalálban részesít minket, ha nem kényszerítjük pihenésre – teszem is hozzá, aztán bontom a vonalat. Megvárom, míg megérkezik, aztán komolyan belenézek a szemeibe. - Anya még most is hívogat, úgyhogy elugrom hozzá, mert kétlem, hogy egy telefon megnyugtatná – jelentem be neki. - Ja és diktálj Asaméba pár korty vizet, kérlek – teszem hozzá, azzal megindulok a saját szobám felé. Már döntöttem, mit csinálok és most sem kérek engedélyt arra, hogy megtehessem.
A tetoválómester persze követ, kérdőn pillant rám, de egyelőre nem akarok neki semmit mondani. A szobámba érve felhívom anyát, kihangosítom a Nokiát és ruhákat kezdek előrángatni a szekrényemből.
- Letartóztatták az apádat! - szól bele megtört, rémült hangon anya azonnal.
- Igen, tudom, meglátogatlak – válaszolom neki nyugodt hangon. - Megbeszéljük, ha megérkeztem, rendben? - Nem kérdésnek szánom, hanem kérésnek, a hangsúlyból ez egyértelműen kiderül.
- Rendben – sóhajtja fásultan anya, majd elköszönünk egymástól és bontja a vonalat. Közben én levetkőzöm alsónadrágra és egy fehér-piros kockás szövetnadrágba bújok, hozzá fekete pólót veszek és egy fehér, kapucnis pulcsit.
- Mit akarsz neki mondani? - kérdezi meg tőlem Tatsuki mély hangon, lazán az asztalomnak támaszkodva, karba font kezekkel, engem figyelve öltözködés közben.
- Az igazat. Szerinted apa tudta, mivel kereskedik Kínával?
- Tudta, de ha ezt anyádnak megmondod, idegösszeomlást kap.
- Nem fog, anya erős nő. – Ezzel lezárom a témát, átpakolom a zsebeimbe a kellő cuccokat, majd felnézek Tatsukira. - Elviszel?
- Kénytelen vagyok – válaszol fanyar mosollyal. Ezután Nishidát tárcsázom Asame telefonjáról, remélve, hogy nem ébresztem fel és a fejem is a nyakamon marad.
- Szeretném tudni, miért tilt mindkettőtök Luxtól – jelentem ki csendesen, de a hangom erőssége cseppet sem befolyásolja, hogy komolyan gondolom, amire kérem burkoltan. Tudom, hogy Asame sem viccel, hangja kevés, de határozottan szögezte le nekem, hogy nem találkozhatok Luxszal. Ez nem jelenti azonban azt, hogy így is lesz. Az egyetlen adu a kezében az indok lehet, ami miatt távol próbál tartani egykori mentoromtól, ha azonban nem akarja megmondani, most belecsaltam a málnásba rendesen.
Asame indulatos lesz attól, amit elmondok neki, ezért fölé hajolok és ijedten megsimogatom a karjait. Nem akartam felbosszantani, nem akarok ártani neki. A homlokom az övének nyomom és reménykedem benne, hogy ennyi megnyugtatja. Nem tenne most jót neki a stressz, ezért inkább nem kérdezem meg tőle, miért izzott fel a szeme a dühtől annak hallatán, hogy Asahito megmentette az életét. Hagyta volna meghalni?! Nem is értem, hogy nem gondol erre... Kicsit elhúzódom tőle, mikor arra kér, valamit értsek meg, hogy belenézhessek a szemeibe. Lassan körvonalazódik előttem, mi is áll az ő „gyűlöletük” hátterében és igazán letaglóz. Asame védi valamitől az öccsét, ugyanúgy, ahogy én védtem anyát és magamat attól, hogy az apám felhasználja a kettőnk közti köteléket ellenem. A dolog roppant a tartásomon egyet és nekem elerednek a könnyeim, mégis őt vigasztalom.
- Megnyúztam volna, ha nem teszi meg – közlöm őszintén. A könnyeim kövér cseppekben potyognak, de elszánt maradok. Nekem Asame élete az első, azt akarom, hogy éljen, úgyhogy ha Asahito nem lett volna hajlandó vért adni neki, én bizony kiütöttem volna, odaszíjaztatom az ágyhoz és kötelezem Takashit, hogy elvégezze a transzfúziót. - Mindenki kussol, aki tudja, hogy mi történt, de ez nem sok ember és olyanok, akik eddig is tartották a szájukat – mondom, hogy megnyugtassam. Asame egyre gyengül, nem tesz neki jó a beszéd, ezért beletúrok a hajába. - Rendben, majd elmondod, van időnk – magyarázom neki csupa aggodalommal és próbálom abbahagyni a bőgést is. Pislogok és megtörlöm a szemeimet, ő pedig megsimogatja az arcomat. Kicsit bújok az érintéséhez, aztán visszahúzódom tőle és határozottá válok újra. - Nem, most én intézkedem, te pihensz – mondom meg Asaménak a frankót, ezzel visszautasítva, hogy odaadjam neki a telefonját. - Fel tudom hívni Nishidát... - A mondatomat félbeszakítja a Nokiám csilingelése, és most előveszem, hogy kinyomjam. - De most anyával kell törődnöm – fejezem be így a mondatot, majd lehajolok egy csókra még. - Majd visszajövök, te aludj – kérem Asamét csendesen, azzal magamhoz veszem a mobilját és magára hagyom. Tatsuki felpattan a székről, amit az ajtó mellé húzott magának, de csak összenézünk. Kapocsról hívom fel Ryuuichit, hogy megkérjem pár dologra. - Megkérhetlek, hogy felügyelj Asaméra? Nem képes leállítani nagyon magát, de Takashi lassú kínhalálban részesít minket, ha nem kényszerítjük pihenésre – teszem is hozzá, aztán bontom a vonalat. Megvárom, míg megérkezik, aztán komolyan belenézek a szemeibe. - Anya még most is hívogat, úgyhogy elugrom hozzá, mert kétlem, hogy egy telefon megnyugtatná – jelentem be neki. - Ja és diktálj Asaméba pár korty vizet, kérlek – teszem hozzá, azzal megindulok a saját szobám felé. Már döntöttem, mit csinálok és most sem kérek engedélyt arra, hogy megtehessem.
A tetoválómester persze követ, kérdőn pillant rám, de egyelőre nem akarok neki semmit mondani. A szobámba érve felhívom anyát, kihangosítom a Nokiát és ruhákat kezdek előrángatni a szekrényemből.
- Letartóztatták az apádat! - szól bele megtört, rémült hangon anya azonnal.
- Igen, tudom, meglátogatlak – válaszolom neki nyugodt hangon. - Megbeszéljük, ha megérkeztem, rendben? - Nem kérdésnek szánom, hanem kérésnek, a hangsúlyból ez egyértelműen kiderül.
- Rendben – sóhajtja fásultan anya, majd elköszönünk egymástól és bontja a vonalat. Közben én levetkőzöm alsónadrágra és egy fehér-piros kockás szövetnadrágba bújok, hozzá fekete pólót veszek és egy fehér, kapucnis pulcsit.
- Mit akarsz neki mondani? - kérdezi meg tőlem Tatsuki mély hangon, lazán az asztalomnak támaszkodva, karba font kezekkel, engem figyelve öltözködés közben.
- Az igazat. Szerinted apa tudta, mivel kereskedik Kínával?
- Tudta, de ha ezt anyádnak megmondod, idegösszeomlást kap.
- Nem fog, anya erős nő. – Ezzel lezárom a témát, átpakolom a zsebeimbe a kellő cuccokat, majd felnézek Tatsukira. - Elviszel?
- Kénytelen vagyok – válaszol fanyar mosollyal. Ezután Nishidát tárcsázom Asame telefonjáról, remélve, hogy nem ébresztem fel és a fejem is a nyakamon marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése