288.

Asame

Deon kíváncsi, miért is tiltjuk őt annyira, de sem kedvem, sem erőm nincs ahhoz, hogy ezt most elmagyarázzam neki és még mindig tartom magam ahhoz az ígéretemhez, hogy nem fogja megtudni a kölyök, miről üzletelt Lux és az apja. Majd kitalálok neki valami kegyes hazugságot, de egyelőre nem és nem is akarok ezen agyalni. Fáradt vagyok, nem tudok mit tenni ez ellen most. Letörlöm arcáról a könnyeket, hagyom, hogy nyeregben érezze magát. Lenne mit még mondanunk egymásnak, de így legalább nem kell magyarázatot adnom, egyelőre nem. Lehunyom szemem, megvárom, míg kimegy, az ajtó azonban hamarosan nyílik megint és felnézek újra. Ryuuichi az. Legalább most tudok vele beszélni kicsit négyszemközt. Mikor az ágyhoz ér, megáll és egy széket húzva magának leül mellém.

- Tudni akarok egy-két dolgot – mondom alig hangon, megküzdve a szavakkal egyre jobban, mire a mellettem ülő csak felsóhajt. Vitázna, tudom, de még mindig vagyok olyan makacs, hogy addig nem kényszeríthet pihenésre, míg nem válaszol nekem. Csendben kérem, hogy segítsen kicsit, mert már kezd elegem lenni ebből a teljes vízszintességből. Kelletlenül, de beleegyezik, így végre félig ülő pozícióba kerülök. Sokkal jobb a vállamnak is így. Legalábbis ezt érzem. Persze a valamit valamiért elv Ryuunál is működik és addig nem hajlandó egy fél mondatot sem elejteni, míg nem iszok. Megteszem, pár kortyot csak, de megteszem.

- Mit akarsz megtudni? - ül vissza a székre és kérdezi meg csendesen.

- Többek közt azt, hogy mi van Kazukival. Illetve ezt a Lux-Fei mizériát is jó lenne kicsit tisztábban látni. A kölyök elég jól eldarált dolgokat, de kellenek a részletek – mondom komolyan, elszántan.

- Kazuki jól van. Szerzett magának egy enyhe agyrázkódást, de semmi komolyabb baja nem lett. Nishida elintézett mindent, ami Kobayashit és Deon apját illeti. Gondolom, a kölyök elmondta, hogy felhívatta velem a rendőrfőkapitányt, hogy Deon anyját hagyják ki az egészből. Őszintén, nem tudom betartja-e a kérésünk, de megfenyegettem veled, hogy súlyos következményei lesznek, ha nem így tesz. Luxról én is annyit tudok, amennyit Tatsuki elmondott a kölyöknek. Az embereink a nyomát vesztették, de szerencsére ő tudott információkkal szolgálni. Nem akar minket megtámadni, ami nekünk jó, viszont nem tett le arról, hogy megszerzi Deont és kiviszi Kínába – mondja csendesen.

- Nem fogja – jelentem ki elszántan. - Még nem tudom, hogyan, de nem fogom hagyni. Azt hiszem, ideje lesz lassan kapcsolatba lépni vele és nyílt lapokkal játszani. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy Deon nem tudhatja meg, mit akar Lux. Nagyon ügyesen próbálkozik kiszedni belőlem is, de nem fogja - jelentem ki és ismét lehunyom a szemem.

- Most inkább pihenj – kér csendesen. - Majd megbeszélünk mindent később – mondja határozottan, mire nemlegesen megrázom a fejem. - Asame, ne kényszeríts arra, hogy benyugtatózzalak! Tudod, hogy megteszem, és Deon is meg fogja tenni, ebben biztos lehetsz – mordul rám. - A kölyök mellesleg van olyan kegyetlen, mint te vagy, főleg, ha rólad van szó – jelenik meg egy halvány félmosoly ajkain. Én is elmosolyodom.

- Egy valamire válaszolj még és utána pihenek – ígérem meg neki. - Asahito... mit...? Mindegy... Hogy van? - kérdezem meg komolyan, mire elsőre egy döbbent arckifejezés jelenik meg rajta, én pedig nem értem a dolgot. - Rendben, akkor meséld el azt is, miért okozott ez a kérdés meglepetést.

- Asahito-sama jól van – mondja komolyan. - Azért lepődtem meg, mert arra kért, ne mondjam el neked, hogy ő segített, de, Asame, őszintén, miért nem fogadod el őt, hogy van, létezik és a testvéred? - kérdezi őszinte kíváncsisággal.

- Ha nem fogadnám el, hogy van, nem segítenék neki. Távol akarom tartani magamtól és erre megvan minden okom, amit majd idővel megtudsz te is. – Igen, Ryuuichi sem tudja, mi történt annak idején, őket sem vonta bele apám a dologba, mert egyedül akarta elrendezni ezt, csak túl jól nevelte a fiát, aki minden kertelés nélkül húzta keresztbe a számításait. Mellékes, hogy megkaptam érte a büntetésem, de legalább az orra alá dörgölhettem ezt is, mint mindent.

- Rendben, nem faggatlak, de most már tényleg pihenj – kér csendesen és feljebb húzza rajtam a takarót. Úgy teszek, ahogy kéri, lehunyom szemem és hamar el is nyel a sötétség.