288.

Deon

A telefon csak csöng, anélkül, hogy felvennék vagy kinyomnák. Nem adom fel könnyen, míg a vonal magától nem bomlik fel, addig tartom a fülemhez a készüléket, ám miután süket fülekre talál a hívásom, elsüllyesztem Asame telefonját is a zsebemben. Aztán rájövök, hogy marha kényelmetlen így, úgyhogy mindhárom mobilt Tatsuki terepjárójának a kesztyűtartójára teszem. Már úton vagyunk, épp csak magamra kaptam az új kabátomat, amit Shinji választott és meglehetősen jól eltalált, aztán rohamléptekben elhagytuk ketten a házat. A fehér autó magabiztosan szeli a hideg, éjszakai levegőt, a szívem hevesen ver, ideges vagyok, mert fogalmam sincs, mit mondhatnék anyának. Tatsukinak abban igaza volt, hogy nem kellene őt beavatnom, de jól ismerem az anyámat, tudom, hogy mondvacsinált, egyszerű magyarázatokkal nem fogja beérni. Kénytelen leszek komolyan beszélni vele és ez zavar, mert nem tudom, hogyan reagál majd. Eszembe jut valami és a sofőrömre nézek.

- Elintézhető, hogy az újságok békén hagyják anyát? - kérdezem meg nyíltan Tatsukit. Apró mosolyba vonja szája szegletét egy pillanatra, de rám sem néz, csak az utat bámulja. - Nem akarom, hogy azzal cikkezzenek, hogy egy rohadék felesége, hogy lehúzzák és tönkre tegyék a karrierjét.

- Valamennyit fognak róla írni, Deon, ezt nem tudod megakadályozni, de amennyire lehet, távol fogom tartani a háztól a zsarukat és a firkászokat – válaszol nekem komolyan. - És a húgoddal mi lesz?

- Attól függ... - sóhajtom. - Ha apa pártján áll, leveszem róla a kezem, szarok bele, mi lesz vele, de ha hajlandó közös nevező felé indulni velem, egyezkedhetünk – vallom be őszintén. Gondoltam erre, mert remélem, Ayako végre megzuhan és észhez tér a pofontól, amit most zsebelt be.

- Elég jól helytállsz – dicsér pár perc hallgatás után Tatsuki. - Meglepődtem – árulja el büszke mosollyal.

- Kurva szarul érzem magam – mondom neki őszintén, az előttünk lévő utat fixírozva. Most nem számít, hogy mennyivel hajtunk, már mindenki az ágyában durmol, még a zsernyákoknak sem hiszem, hogy kedve lenne felverni az igazak álmából az embereket, míg rájönnek, hogy Tatsukival nem érdemes szórakozni. - Asame majdnem meghalt, és nem értem a mizériát, ami körülötte van, nem beszélve arról, hogy kivételesen pontosan egyetért veled, méghozzá abban, hogy nem találkozhatok Luxszal.

- Ez a te érdeked.

- Miért nem mondjátok el, hogy mi van? Azt hiszem, jogom van tudni – követelőzöm, mire pirszingesem csak elkuncogja magát.

- Lenne, ez igaz, azonban nem akarjuk, hogy még több súly nyomja a vállad. Lux vissza lesz küldve Kínába, ezt megoldjuk, neked nem kell vele törődnöd – mondja lazán, de csak feldühít.

- Megoldjuk? Kivel?! Asame nagyon megjárja, ha még az ágyból is parancsokat oszt, üzletel, meg faszomsetudja, mit csinál! - morgom indulatosan Tatsukinak. - Nem tudom, mi az, ami végre ráveszi, hogy felelősségteljesebb legyen a testi épsége szempontjából, de már közöltem vele az előzőnél is, hogy nem szerződtem ápolónak, nincs idegzetem ott rinyálni mellette az életéért aggódva és egyébként sem vagyok mazochista, hogy ezeket csináljam! - kezdek most már kiabálni. Megremegek és megint potyogni kezdenek a könnyeim, mire a terepjáró lassul valamennyit. - Nem kell lelassítanod, jól vagyok!

- Persze, a felszínen, kívül – ellenkezik velem csendesen, szelíd hangon. - Jól ismerlek, mert sokat figyeltelek téged, Deon. Én tudom, hogy minden pirszinged egy túlélt küldetés emléke, és hogy ha ezen is túlvagy, ugyanúgy nálam kötsz ki, hogy újabb emléket szerezve kisírd magadból a maradékát is a megélt kínoknak. Ezzel nem dicsekszel, mi? - kérdez rá, én pedig hallgatok, makacsul a szélvédőn át közeledő és hozzánk sosem el nem érő utat nézem. Tatsukinak igaza van, minden pirszingem azután lövettem, hogy valamit megtettem, amihez nagy erő kellett, jócskán kaptam érte, de túltettem magam rajta. Kivéve az elsőt, mert az amolyan bátorságpróba volt, meg merem-e valósítani önmagam. Mertem és ezzel megkezdődtek a próbatételeim. Mélyen megbántottam anyát, durván visszapofáztam apámnak, amiért alaposan megkaptam a magamét, persze csak szóban, mert amint megemelte a kezét, villantak a szemeim és apám tudta, ha csak hozzám ér, áttolom a konyhaajtónk üvegén és az udvaron kitaposom belőle a szuszt is. Győztem, de fájdalmasabb vereségnek bizonyult, mintha elkalapált volna az apám. Hallgatnom kellett, ezért is jó volt a nyelvpirszing, egy hétig nem bírtam tőle túlságosan beszélni. Ezekről tényleg nem beszélek, és azt sem gondoltam, hogy Tatsuki tudja.

- Lux miattam van itt, nem?

- Akarod kerülgetni a forró kását?

- Akarom – válaszolom magabiztosan.

- Miattad van itt, igen. Találkozni akar veled és valószínűleg azt akarja, hogy vele tarts Kínába. Mondd, akarsz egy vén perverz szajhája lenni? - kérdezi meg nyíltan, felém fordítva a fejét és belenézve a szemeimbe. Megrázom a fejem. - Akkor ezt megbeszéltük, ugye? - Várja a válaszom, én pedig némi vacillálás után bólintok párat. - Nagyon helyes.

- Miért gondolod, hogy ezért akar látni? - kérdezem mégis, mert nem hagy nyugodni a dolog.

- Miért is? Lux mindigis túl kedves, közvetlen és gyengéd volt veled, te magad mesélted el, ahogy azt is, hogy anyád féltett tőle. Tapadt rád, mint kutyaszar a cipőtalpra, óvatosan nyomult, próbált a bizalmadba férkőzni és magához édesgetni téged. Miből gondolod, hogy most, tizenhét éves, helyes, tüzes és kívánatos kamaszként nem ugyanazt akarja tőled, mint hajdanán, hogy rábukj a farkára?

- Undorító vagy – vetem oda fintorogva, mire Tatsuki beletapos a fékbe. Előre lendülök, de a biztonsági öv megfog, aztán döbbenten meredek rá, miután visszacsapódom az ülésbe.

- Miért vagyok undorító? - kérdezi úgy, hogy csak válaszolni lehessen erre a kérdésre, kitérni előle nem. Bizonytalanul nyelek egyet.

- Nem úgy értettem... - kezdek makogni - csak... mindig olyan... nyersen és egyszerűen beszélsz a szexről...

- Lux miatt vagy ilyen zárkózó ezzel az egésszel szemben. Deon, te vagy az, aki abnormálisan kezeli a szexet, aki nem tud feloldódni, aki kerüli a témát is, aki visszahúzódik az érintéstől – közli velem tényként a véleményét. - Ha az a perverz kujon nem bolygatott volna meg, nem lennél ilyen beszari. Láttalak táncolni és láttam azt is, mit művelsz magaddal a zuhany alatt, és nagyon nem hasonlítottál ahhoz, amilyen általában vagy. – Ahogy ezt kimondja, leesik az állam, majd kicsatolom egy pillanat alatt a biztonsági övem és kiugranék a kocsiból, hogy megmeneküljek a szégyentől, de Tatsuki megragadja a csuklóm és visszahúz. Átnyúl felettem, hogy visszacsukja az ajtót, majd lezárja a terepjárót, hogy ne legyen második lehetőségem elhúzni a kínos téma elől a csíkot. Aljas... és okos. Nem tudok a szemébe nézni, égek és halálosan ideges vagyok. Kellett nekem feszegetni a Lux-témát... Bassza meg, hogy nem gondolkodtam előre! Most mi a faszt csináljak?! - Deon... - Tatsuki azzal a hangsúllyal ejti ki a nevem, amivel mindig próbál megnyugtatni, a pánik azonban tovább fokozódik bennem. Hátat fordítok neki, mire kezei átfonnak, a kulcscsontjaim és csípőm magasságában átkarol, állát pedig a vállamra teszi. - Nem kell félned, nem bántalak. Bízhatsz bennem – mondja szelíd, halk hangon. - Ezeket nem azért mondom, hogy felzaklassalak, hanem meg akarlak győzni arról, hogy nem lenne neked sem jó viszontlátni azt a faszt.

- Meggyőztél! - hadarom.

- Jó, most nyugodj meg – kér szépen és azt a dorombolásszerű hangot hallatja, mint korábban, mikor a nyakába vetettem magam sírva a lakásán. Kifújom tüdőmből a levegőt, szemeimet lehunyom és próbálom elhinni, amit mondott, hogy nem kell félnem, nem fog bántani. - A szex természetes dolog, akkor is, ha férfivel csinálod – kezd bele.

- Nem kértem kiselőadást! - pirítok oda neki, mert rohadtul nincs kedvem felvilágosítást hallgatni. Amúgy is már túlestem a tűzkeresztségen és véleményem szerint egyre jobban kezelem Asame közeledését.

- Teljesen mindegy, milyen pózban, hol, hogyan, ha jó, akkor nincs mit szégyellni rajta, ha meg rossz, változtatni kell valamin, hogy jó legyen – folytatja rendíthetetlenül Tatsuki.

- Jó, de ezt akkor sem akarom hallgatni! - mordulok rá vörösen, azzal homlokára tapasztom a tenyerem és visszatolom az ülésébe. - Szexeltem már, oké?! Haladjunk! - intek idegesen az út felé. A férfi csak néz rám, várva, hátha kimentem a helyzetet, csak nekem fingom sincs, hogy kéne, ezért őszintén felröhög. Pulcsimat felhúzom az orromig és elkerülöm a tekintetét. - Hülye fasz vagy. Menjünk már!

- Kösd be magad! – kér, majd saját övét visszacsúsztatja a helyére, s mikor kattan a biztonsági övem, elindul a járgány. - Ne nevezz többet undorítónak – kér meg komolyan. Félénken rápillantok, de újra csak az utat nézi, vagyis minden bizonnyal megbántottam.

- Ne haragudj.

- Nem haragszom, de nem fogok kevésbé nyíltan és egyszerűen beszélni valamiről, amit szeretek csinálni.

- Figy, ne menjünk bele újra! – kérem most én őt, mire fásult mosollyal rám néz és megmasszírozza kicsit a vállam. - Nem szeretem az ilyesmit hallgatni, frusztrál. Marha kényelmetlenül érzem magam tőle, ilyenkor mindig legszívesebben elásnám magam jó mélyre. Asame is olyan halál lazán beszél arról, hogy valakinek kettékúrják a seggét... - mormolom felháborodottan. - Hagyjatok ezzel békén, nem akarom tudni! Azt hiszitek, marha vicces pornót adni a kezembe, vagy rám vigyorogni egy szexjelenet közben? Utálom. Ha égetni akartok, rakjatok máglyát.

- Ezeket ne vedd ennyire véresen komolyan, Deon.

- De nekem ezek komoly dolgok.

- Akkor kéne róla komolyan beszélgetned valakivel.

- Nem akarok – jelentem ki, ezzel pedig lezártnak tekinthetjük végre a témát. Lassan nyugszom csak meg és néha Tatsukira pillantok, de semleges képet vág. Néha felém fordul, jelezve, hogy kérdezhetek, ha akarok, nekem azonban eszemben sincs. Nem akarom feszegetni a témát, még csak említeni sem, ahogy anyámról, Asaméról, vagy másról sincs most már kedvem beszélni. Szerencsére békén hagy, nem akar teljesen kiakasztani.