289.

Ryuuichi

Asame teljesen meglepett azzal, amit Asahitoról mondott, ezt nem tagadhatom. Évekig figyeltem a kettejük kapcsolatát, de ez most nekem is új volt, a főnök végre azonban elalszik, szerencsére minden komolyabb harc nélkül, ami most kivételesen megnyugtat. Megírom a kölyöknek, hogy tudja, aztán kimegyek a szobából. Már nem lesz gond, remélhetőleg Asame sem ébred fel hamar, nekem viszont csinálnom kell a saját dolgaimat is, bármennyire tetszik vagy nem tetszik ez bárkinek is. Persze nem hagyom sokáig magára Asamét sem, összeszedek néhány aktát és papírt, s mielőtt visszamennék a szobájába, még terítek egy takarót Shinjire. Nem lesz gond vele. Hosszan beszélgettünk arról, ami ma este történt és úgy tűnt, megértette mindazt, amit elmondtam neki. Okos fiú, nem lesz vele gondunk, ebben biztos vagyok.


Visszafele menet összefutok a folyosón Yoruval. Fáradt, de a gondterheltség ugyanúgy kint ül az arcán. Aggódva pillantok rá, reménykedve abban, hogy nem Asahito-samának van valami baja a transzfúzió után. Ha most még miatta is aggódnunk kell és ő is kiesik közülünk, kurvára szarban leszünk. A Triádokkal folytatott harcunknak még nincs vége ennyivel, de addig nem tehetünk semmit, míg Asame tárgyalóképes állapotban nem lesz, az pedig hosszú napokat jelent. Lassan odalépek hozzá, mire rám emeli tekintetét.

- Valami baj van? - kérdezem komolyan. - Asahito-sama rosszul van netán? - faggatom tovább, hogy megtudjam végre, mi a gond, de a srác most legalább olyan hallgatag, mint Shinji volt, mikor idekerült. - Kávé?

- Az jólesne – mondja komolyan. Bekísérem a konyhába és készíttetek magunknak egy kávét. Cigarettát vesz elő, majd rágyújt. - Mondja csak – szólal meg végül -, Asame-sama is olyan makacs, mint az öccse? - néz rám.

- Maradjunk a tegezésnél – ajánlom fel neki ezt a lehetőséget -, és megnyugtatlak, sokkal rosszabb, mint az öccse. Az aggaszt, hogy ennyire ellökik egymást? - kérdezem, mire aprót bólint. - Asame említett valamit, ami talán magyarázatot adhat. Legalábbis a főnök viselkedésére mindenképpen. Mellesleg a kölyök elfecsegte Asamenak, hogy Asahito-samától kapott vért, úgyhogy már várom, mikor robban valamelyikük – mosolyodom el, mire ő is ezt teszi. - A lényeg az, hogy Asame távol akarja tudni magától valamiért Asahitot – mondom csendesen, mire elgondolkodik.

- Találtam valamit, ami nem tudom, számíthat, de... Kutakodtam Asahito dolgozószobájában, nem is tudom, mit kerestem, de találtam egy rekeszt a fiókban. Tele volt néhány papírral. Orvosi jelentések, DNS tesztek... Nem bonyolódtam bele túlságosan, csak bele-bele olvasgattam, de azokon a papírokon az állt, hogy Asahito Tatsuya fia... semmi köze nincs a Seichirou családhoz – magyarázza. - Ezért nem értem ezt az egészet. Asahito azt mondta, hogy a halálos ágyán Tatsuya bevallotta neki, hogy nem ő az apja, de akkor nem lenne értelme ezeknek a papíroknak – mondja csendesen. - Kezdek belekavarodni ebbe, ráadásul rohadtul bosszant, hogy az a barom ennyire ragaszkodna Asame közelségéhez, ahhoz, hogy elfogadja, ugyanakkor ő maga is rásegít arra, hogy egyre rosszabb legyen a viszonyuk.

- Asahito tud azokról a papírokról?

- Az hiányzik nekem, hogy megtudja – ered meg a nyelve, ahogy kezd kicsit feloldódni. - Azt a seggbe rúgást, amit kapnék érte, nem tenném zsebre egykönnyen és akkor még finoman fogalmaztam – húzza ravasz mosolyra száját, én pedig rohadtul nem akarom most érteni, miről van szó. - Viszont valami kibaszottul nem kerek ebben a sztoriban és abban, ahogy ezek egymással viselkednek. Addig barátok, meg elviselik egymást, míg külön tányérba kapják a kaját, de amint az ember otthagyja őket, vagy egy edénybe pakol csak enni, egymásnak ugranak. Fárasztóak... Asahito meg pláne – vallja be. - De nem tudok mit tenni vele, egy makacs fasz - jelenti ki végül.

- Ezt neki is a tudtára adtad? - kérdezem meglepetten.

- De hányszor... - vigyorogja és látom rajta, hogy nem blöfföl. Kettejük kapcsolata tényleg érdekes, bármikor egymásnak esnek, ha a becsületükről van szó, ölni képesek a másikért, de ugyanakkor elküldik egymást melegebb éghajlatra is minden szívfájdalom nélkül, ha ez kell.

- El tudod juttatni hozzám a papírokat? - kérdezem komolyan, mire bólint. - Azt hiszem, ideje nekünk lépnünk, mert Asame sem most fog mindent bevallani, amit tud, ebben biztos vagyok, te pedig jobb, ha visszamész, mielőtt Asahito feltúrja miattad az egész házat – mondom elmosolyodva, mire újabb hatalmas vigyor terül el arcán, de megköszöni a kávét és távozik. Visszamegyek én is Asaméhoz, aki jelenleg még mindig alszik. Szerencséje, különben tényleg leütném én magam.


Az asztalhoz ülve végül nekilátok dolgozni, időnként felállva és ellenőrizve Asame állapotát. Nem lázasodott be, ami jelenleg nagy előny és reménykedem benne, hogy ez így is marad. Nem azért, mert nem tudnám ellátni, de jobb' szeretném, ha ezt most anélkül vészelnénk át, hogy lázat kelljen nála csillapítani, mert az nem egyszerű feladat. Bár a jelenlegi helyzetben gondolkodás nélkül vágnám bele egy kád hideg vízbe, nem törődve azzal, miket vág a fejemhez.


Ismét belemerülök a munkába, ám nem tudok sokat haladni vele, mert Asame Deont szólítja. Sajnálom, főnök, a kölyök épp yakuzásdit játszik, úgyhogy egyelőre érd be velem.

- Mi lenne, ha pihennél még? - lépek az ágyhoz és szájához emelve a poharat kényszerítek bele pár korty vizet.

- Mi lenne, ha nem akarnál mindig atyáskodni felettem? - kérdez vissza erőtlenül. Remek, kezdődik a szokásos játék: kioktat, kioktatom, harap, visszaharapok. Ennél még a saját gyerekeim is könnyebben kezelhetőek. Felsóhajtok és megdörzsölöm tarkómat. Most komolyan kezdjek el veszekedni vele? Megteszem, és ezzel ő is rohadtul tisztában van, mégis mindig kiharcolja, hogy üvöltözzek vele...

- Akkor már rég nem téged szolgálnálak, ugyanis a halottakat már nem kell védeni – jelentem ki komolyan és leülök a székre. - Miért kell neked mindig játszani a neveletlen, hisztis kölyköt? - kérdezek vissza, ám mielőtt megszólalhatna, a szavába vágok, ezzel is hallgatásra ítélve. - Tudod, hogy engem nem érdekel, mennyire morogsz velem, de ha az kell, kiütlek két napra, annyi nyugtatót nyomok beléd és nem fog érdekelni semmi - mondom komolyan. Tényleg felbassza az agyam a makacsságával. -, úgyhogy, ha nem pihensz még legalább két órát és nem ülsz meg a seggeden, én magam fogok gondoskodni arról, hogy Takashi leszedáljon annyira, hogy ne tudj még magadról sem - fenyegetem meg.

- Ryuu! - szól szigorú hangon. Leszarom. - Nem végeztünk még a Triádok-mizériával, ezt te is jól tudod. – Tudom. De nem érdekel. Maradjon akkor is a seggén! Pont, mondat vége. Ezen nincs mit túlragozni.

- És neked még mindig játszanod kell a fasza yakuzát, akit nem állít meg egy golyó. Meg a nagy büdös francokat, azt! – morgok vele most már. Tudja, hogy ha én így beszélek, akkor akár meg is feszülhet, az lesz, amit mondok. - Nem érdekel jelen pillanatban, hogy mennyire kell vagy muszáj megcsinálnod valamit, két napot kibírnak a dolgaid és amúgy sem vagyunk elkésve semmivel, én nem fogok Deonnal harcolni azért, mert te egy makacs fasz vagy! És most egy hangot sem akarok tőled hallani, hacsak nem pisilned kell vagy szomjas vagy! - jelentem ki és otthagyom, hogy visszaülve az asztalhoz újra nekilássak a munkának. Azért figyelem még őt egy darabig, de úgy tűnik, sikerül mégis csak elaludnia, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok. Utálom fenyegetni, utálok vele durván bánni, de megteszem, ha erre kényszerít, akármennyire is a főnököm.