A motorzúgásos csendet az egyik telefon felcsendülése zavarja meg. Magamhoz veszem Kapcsot, megnézem az üzenetet, majd választ írok Ryuuichinek, miszerint holnap szeretnék beszélni Asahitoval, úgyhogy mielőtt lelépne tőlünk Yoruval, lehetőleg hozzuk össze a találkozót a házban. Tatsuki rám pillant, de megrázom a fejem, jelezve, hogy nem olyasmi, ami számára is fontos, aztán szép csendben megérkezünk a szüleim házához. Nehéz szívvel szállok ki a kocsiból, majd lépek be a házba. Levetem cipőm és anya már borul is a nyakamba. Sír, a kimonója ujja tocsog a könnyektől, az egyik kezében zsebkendőt láttam, a szemei kivörösödtek és megdagadtak, nekem pedig összeszorul a szívem. Mérhetetlenül gyűlölöm az apám, mert ezt tette vele. Ayako bizonytalanul ácsorog tőlünk pár lépésre. Úgy látom, ő is sírt, lehet, hogy csak miattam hagyta abba és most nem tudja, mihez kezdjen magával. Most végre korához illően viselkedik, tanácstalan, zavarodottan egyik lábáról a másikra áll, kezeivel feszülten gyűrögeti a pulcsiját. Még el sem kezdtek alváshoz készülni, pedig a hajnalhasadás már nincs is olyan messzire. Anya kényelmesen befér az állam alá, magához képest erősen ölel körbe apró kezeivel és arcát a pulóverembe fúrja. Átfogom és simogatni kezdem a hátát, de nem tudok megszólalni. Talán tévedtem, talán Tatsukinak van igaza, anya nem elég erős, hogy ezt kibírja, hogy szembesüljön vele, hogy a férfi, akiért mindent feláldozott, elárult minket.
A mögöttem álló férfi a vállaimra teszi a kezét, finoman beljebb terel, hogy be tudja csukni maga mögött az ajtót, majd leveszi cipőjét. A húgom meredten őt figyeli, rémülten, mint egy kisgyerek, aki egy betörővel néz farkasszemet.
- Ő Asame-san? - kérdezi meg erőtlen, majdnem suttogó hangon.
- Nem, Asame nem tudott eljönni – válaszolom csendesen. - Az ő neve Tatsuki, jelenleg a testőröm és sofőröm elsősorban – jelentem be, mire Ayako arcán még több ijedelem látszik.
- Nem harapok – jelenti ki elmosolyodva, de ismerve a húgomat ez a gesztus cseppet sem teszi őt barátságosabbá a szemében. Anya összeszedi kicsit magát, megtörli kimonója ujjában a szemeit, majd illőn meghajol, üdvözölve minket.
- Hagyd, anya, nem érdekes – kérem, de ő csak makacsul kihúzza magát. Olyan, mint egy megtépázott virág, mégis még rendíthetetlenül pompázni próbál. A maga nemében így is gyönyörű, ezért végigsimítok arcán.
- Teát? Nemrég főztem...
- Elfogadjuk. Ugye, Tatsuki? - kérdezem meg őt, s bólint. Nem nyomatékosítom benne, hogy ez anyának fontos lenne, ő is látja, hogy katasztrofális a helyzet. Beljebb haladunk a házban, a pirszingesem kíváncsian fürkészi egykori otthonomat, míg húgom őt bámulja továbbra is. Nem szólunk addig semmit, míg mind asztalhoz nem ülünk és elénk nem kerül a gőzölgő zöld tea. Anya ezt szereti és nem veszi jó néven, ha tetemes mennyiségű mézet csorgatok bele, de már megszokta, hogy „elrontom”. Ezzel szemben Tatsuki úgy fogadja el a nedűt, ahogy megkapta és tisztelettel iszik belőle. Nézem őt, nézem azt, amit még sosem láttam belőle, a műveltséget. Mert az ő mozdulataiban is van valami, mint Asamééban.
- Ayako, neked le kellene feküdnöd – próbálja anya finoman elküldeni a húgomat, de az makacsul inkább leteszi a csészét, jelezve, hogy amíg nem fogyasztja el, nem állhat fel az asztaltól, csakhogy maradhasson. Okos lépés.
- Nem kell, joga van tudni – jelentem ki őszintén.
- Mit tudsz apád ügyéről? - kérdez rá anya. Kezdi összeszedni magát. Megigazítja a haját, megkomolyodik az arckifejezése, szívja tele magát erővel, mert érzi, hogy szüksége lesz rá.
- A kérdés inkább az elsősorban, hogy te mit tudsz – passzolom vissza neki a labdát hidegen. Leszegi fejét, én pedig kinyúlok a kezéért és finoman megszorítom. - A magam szakállára vagyok itt, nem beszéltem meg Asaméval ezt az utat. Sok minden van, amit el tudnék mondani, de jobb, ha a kelleténél többet nem tudsz. Igyekszünk gondoskodni arról, hogy a rendőrség és a média békén hagyjon téged, a színházban pedig biztosan meglesz a helyed, hiszen a tulajdonos Asame szövetségese – magyarázom el neki a helyzetet szelídebb hangon.
- Mindez nem érdekel, Deon. Az apád... Nathan valami olyasmibe keveredett... - De nem tudja befejezni a mondatot, túlságosan zaklatott hozzá.
- Mondd tovább! – kérem őt és eleresztem a kezét, hogy visszahúzódhassak a teámhoz. Már eléggé meghűlt ahhoz, hogy iható legyen a számomra, s míg kortyolok belőle, váltok egy pillantást Tatsukival. Elismerem, hogy igaza volt, ez azonban nem tántorít el attól, amit elterveztem.
- Nem, Deon, mondd el az igazat! A tévé hazudhat, te nem fogsz, nem igaz?
- Ügyes – mondom anyának. - Nem, anya, tényleg nem. Apa nagyon jól tudta, mit csinál. Illegális kereskedelmet folytatott, amiért felelnie kell.
- És mi lesz velünk, Ayakoval és velem?
- Mi lenne?
- Például Wong-sannal kapcsolatban...
- Lux le van ejtve, megbeszéltük Asaméval, hogy inkább fizet neki, aztán heló, mehet vissza Kínába – jelentem ki, mire anyának elkerekednek a szemei.
- De hát az rengeteg pénz...
- Ezzel ne törődj, nem maradunk adósa Luxnak, a többi nem fontos. Nem paktálunk kínaiakkal. – Ez a végszó, anya kénytelen elfogadni a döntésünket, ezért még emésztgeti egy kicsit, közben kortyol rá teát, aztán újra rám néz.
- És apád...? Nem tudsz...
- Eszemben sincs – szakítom félbe anyát. - Apa elárult minket, mindhármunkat. – És most Ayakora nézek, hogy osztja-e a véleményemet. Abból, hogy elfordítja a tekintetét és szemei vészesen csillogni kezdenek, egyértelmű, hogy ugyanazt érzi, mint évekkel ezelőtt én. - Még az elsőt sem bocsátottam meg neki, anya, de akkor leginkább én húztam rövidet, most azonban, ha tehetnék is érte valamit, akkor sem tennék.
- Ő az apád...
- Igen, akinek köszönhetek egy sejtet, meg pár hazug évet, egy pedofil mentort, rengeteg fájdalmat, bosszúságot és tömérdek szégyent. A sikereimből hasznot akart húzni, ahogy a cégéből is...
- Nem ítélheted el! - száll velem szembe anya.
- De, megtehetem.
- Persze, hogy hasznot akart húzni, hogy nekünk jobb életet biztosíthasson!
- Ringasd csak magad ebbe a hitbe, anya, ha akarod, én láttam az elmúlt két éve kimutatását és hidd el, ha csak a felét hazaadta volna annak a pénznek, amit az illegális kereskedelemből megszerzett, kiskirályként élhettünk volna.
- Az nem volt az ő pénze, ő csak eszköz volt!
- Elmúlt húsz, vagy mondjam úgy, hogy huszonegy? Teljesen mindegy, felelősségteljes felnőttnek tűnt és a saját céljait mindig előbbre tartotta a család érdekeinél.
- Ez nem igaz! - kiabál velem anya, mire Ayako felemelkedik.
- Apa nemrég tanítani kezdett az üzleti életre – kezdi nekem intézve a szavait. - Egészen a mai napig azt hittem, végre törődik velem, nem csak nyomorog azon, hogy elszalasztotta a nagy lehetőségeit, amihez te juttattad volna hozzá, de most már látom, hogy ő mindig csak saját magával törődik – jelenti ki, majd visszaül az asztalhoz. Anya összeroppantva ül, látszik rajta, hogy nagyon megviselte mindaz, amit hallott. Immár mindkét gyereke gyűlöli Nathan Elerdent, már csak ő ragaszkodik hozzá.
- Csak azért tartasz ki apa mellett, mert egy feleségtől ez az elvárható? - kérdezem meg őszintén anyát. Erre azonnal talpra ugrik és dühösen az asztalra csapja a csészéjét, amiből a tea kiloccsan. Az arca vörös lesz és szemei villogni kezdenek, vagyis most valami nagyon felháborítót kérdeztem tőle. Kicsit hátrahőkölök a széken és Tatsuki is hasonlóképp tesz. Csend telepszik ránk, anya szeretné előbb összeszedni a gondolatait és lecsillapodni, mielőtt bármit is válaszolna, a mellettem ülő férfi azonban megköszörüli a torkát.
- Rémes dolgot kérdeztél, Deon – közli velem csendesen. - Gondold végig, te mit tennél hasonló helyzetben.
- Én mindig a magam pártján állok és ha ez bárkivel ellentétes, akkor én ott foglalok helyet.
- És rááldozol bármit?
- Igen.
- Szembe szállnál Asaméval is?
- Persze – jelentem ki magabiztosan.
- Néha nem ártana hajlíthatónak lenned, mert ha elveszted a ruganyosságod, eltörnek az élet útvesztői. Van, amikor igenis ki kell állnod valaki mellett, még ha tudod, hogy rosszat tett is, anyukád legalábbis ezt képviseli apáddal kapcsolatban, ha jól értem. – És ahogy anyára néz, bólint neki. - Kötelesség, becsület, hűség, kitartás, szeretet, bárhogy is hívjuk, felesleges plusz köröket futnod, anyukád utolsó vérig ki fog állni apád mellett. Most menjünk – javasolja, azzal felissza utolsó korty teáját és felemelkedik az asztaltól. Sajnos igaza van, látom anya barna szemeiben, hogy hajthatatlan, ezért én is felállok, miután megiszom az utolsó korty teámat. - Köszönjük a teát és kérem, ne aggódjon a helyzetét illetően, mert az a legkisebb probléma.
- Nem várhatunk el ilyesmit Asame-santól! - ellenkezik anya kapásból.
- Nekem viszont módomban áll segíteni nektek és meg is teszem – jelentem ki. Kicsit túlzás, amit mondok, de másképp anya sosem fogadna el semmit tőlünk. Majd beszélek Asaméval erről, ha jobban lesz.
- Még nem töltöttél ott elég időt, hogy...
- Elég jól haladok, úgyhogy nem kell aggódnod – töröm is le apró mosollyal anya ellenállását. A tartásán látom, hogy nyugodtabb lesz, újra összeszedi magát, ezért odalépek hozzá és átölelem. - Majd később jelentkezem, most feküdjetek le aludni.
- Beszéljünk még, rendben? - kérdezi reménytelenül kapaszkodva belém.
- Persze. Ha nem veszem fel, ne aggódj, sok a dolgom, de majd ha szabadulok, visszahívlak.
- Add át üdvözletemet Asame-sannak – kéri. Még elbúcsúzunk egymástól, aztán indulunk hazafele.
A mögöttem álló férfi a vállaimra teszi a kezét, finoman beljebb terel, hogy be tudja csukni maga mögött az ajtót, majd leveszi cipőjét. A húgom meredten őt figyeli, rémülten, mint egy kisgyerek, aki egy betörővel néz farkasszemet.
- Ő Asame-san? - kérdezi meg erőtlen, majdnem suttogó hangon.
- Nem, Asame nem tudott eljönni – válaszolom csendesen. - Az ő neve Tatsuki, jelenleg a testőröm és sofőröm elsősorban – jelentem be, mire Ayako arcán még több ijedelem látszik.
- Nem harapok – jelenti ki elmosolyodva, de ismerve a húgomat ez a gesztus cseppet sem teszi őt barátságosabbá a szemében. Anya összeszedi kicsit magát, megtörli kimonója ujjában a szemeit, majd illőn meghajol, üdvözölve minket.
- Hagyd, anya, nem érdekes – kérem, de ő csak makacsul kihúzza magát. Olyan, mint egy megtépázott virág, mégis még rendíthetetlenül pompázni próbál. A maga nemében így is gyönyörű, ezért végigsimítok arcán.
- Teát? Nemrég főztem...
- Elfogadjuk. Ugye, Tatsuki? - kérdezem meg őt, s bólint. Nem nyomatékosítom benne, hogy ez anyának fontos lenne, ő is látja, hogy katasztrofális a helyzet. Beljebb haladunk a házban, a pirszingesem kíváncsian fürkészi egykori otthonomat, míg húgom őt bámulja továbbra is. Nem szólunk addig semmit, míg mind asztalhoz nem ülünk és elénk nem kerül a gőzölgő zöld tea. Anya ezt szereti és nem veszi jó néven, ha tetemes mennyiségű mézet csorgatok bele, de már megszokta, hogy „elrontom”. Ezzel szemben Tatsuki úgy fogadja el a nedűt, ahogy megkapta és tisztelettel iszik belőle. Nézem őt, nézem azt, amit még sosem láttam belőle, a műveltséget. Mert az ő mozdulataiban is van valami, mint Asamééban.
- Ayako, neked le kellene feküdnöd – próbálja anya finoman elküldeni a húgomat, de az makacsul inkább leteszi a csészét, jelezve, hogy amíg nem fogyasztja el, nem állhat fel az asztaltól, csakhogy maradhasson. Okos lépés.
- Nem kell, joga van tudni – jelentem ki őszintén.
- Mit tudsz apád ügyéről? - kérdez rá anya. Kezdi összeszedni magát. Megigazítja a haját, megkomolyodik az arckifejezése, szívja tele magát erővel, mert érzi, hogy szüksége lesz rá.
- A kérdés inkább az elsősorban, hogy te mit tudsz – passzolom vissza neki a labdát hidegen. Leszegi fejét, én pedig kinyúlok a kezéért és finoman megszorítom. - A magam szakállára vagyok itt, nem beszéltem meg Asaméval ezt az utat. Sok minden van, amit el tudnék mondani, de jobb, ha a kelleténél többet nem tudsz. Igyekszünk gondoskodni arról, hogy a rendőrség és a média békén hagyjon téged, a színházban pedig biztosan meglesz a helyed, hiszen a tulajdonos Asame szövetségese – magyarázom el neki a helyzetet szelídebb hangon.
- Mindez nem érdekel, Deon. Az apád... Nathan valami olyasmibe keveredett... - De nem tudja befejezni a mondatot, túlságosan zaklatott hozzá.
- Mondd tovább! – kérem őt és eleresztem a kezét, hogy visszahúzódhassak a teámhoz. Már eléggé meghűlt ahhoz, hogy iható legyen a számomra, s míg kortyolok belőle, váltok egy pillantást Tatsukival. Elismerem, hogy igaza volt, ez azonban nem tántorít el attól, amit elterveztem.
- Nem, Deon, mondd el az igazat! A tévé hazudhat, te nem fogsz, nem igaz?
- Ügyes – mondom anyának. - Nem, anya, tényleg nem. Apa nagyon jól tudta, mit csinál. Illegális kereskedelmet folytatott, amiért felelnie kell.
- És mi lesz velünk, Ayakoval és velem?
- Mi lenne?
- Például Wong-sannal kapcsolatban...
- Lux le van ejtve, megbeszéltük Asaméval, hogy inkább fizet neki, aztán heló, mehet vissza Kínába – jelentem ki, mire anyának elkerekednek a szemei.
- De hát az rengeteg pénz...
- Ezzel ne törődj, nem maradunk adósa Luxnak, a többi nem fontos. Nem paktálunk kínaiakkal. – Ez a végszó, anya kénytelen elfogadni a döntésünket, ezért még emésztgeti egy kicsit, közben kortyol rá teát, aztán újra rám néz.
- És apád...? Nem tudsz...
- Eszemben sincs – szakítom félbe anyát. - Apa elárult minket, mindhármunkat. – És most Ayakora nézek, hogy osztja-e a véleményemet. Abból, hogy elfordítja a tekintetét és szemei vészesen csillogni kezdenek, egyértelmű, hogy ugyanazt érzi, mint évekkel ezelőtt én. - Még az elsőt sem bocsátottam meg neki, anya, de akkor leginkább én húztam rövidet, most azonban, ha tehetnék is érte valamit, akkor sem tennék.
- Ő az apád...
- Igen, akinek köszönhetek egy sejtet, meg pár hazug évet, egy pedofil mentort, rengeteg fájdalmat, bosszúságot és tömérdek szégyent. A sikereimből hasznot akart húzni, ahogy a cégéből is...
- Nem ítélheted el! - száll velem szembe anya.
- De, megtehetem.
- Persze, hogy hasznot akart húzni, hogy nekünk jobb életet biztosíthasson!
- Ringasd csak magad ebbe a hitbe, anya, ha akarod, én láttam az elmúlt két éve kimutatását és hidd el, ha csak a felét hazaadta volna annak a pénznek, amit az illegális kereskedelemből megszerzett, kiskirályként élhettünk volna.
- Az nem volt az ő pénze, ő csak eszköz volt!
- Elmúlt húsz, vagy mondjam úgy, hogy huszonegy? Teljesen mindegy, felelősségteljes felnőttnek tűnt és a saját céljait mindig előbbre tartotta a család érdekeinél.
- Ez nem igaz! - kiabál velem anya, mire Ayako felemelkedik.
- Apa nemrég tanítani kezdett az üzleti életre – kezdi nekem intézve a szavait. - Egészen a mai napig azt hittem, végre törődik velem, nem csak nyomorog azon, hogy elszalasztotta a nagy lehetőségeit, amihez te juttattad volna hozzá, de most már látom, hogy ő mindig csak saját magával törődik – jelenti ki, majd visszaül az asztalhoz. Anya összeroppantva ül, látszik rajta, hogy nagyon megviselte mindaz, amit hallott. Immár mindkét gyereke gyűlöli Nathan Elerdent, már csak ő ragaszkodik hozzá.
- Csak azért tartasz ki apa mellett, mert egy feleségtől ez az elvárható? - kérdezem meg őszintén anyát. Erre azonnal talpra ugrik és dühösen az asztalra csapja a csészéjét, amiből a tea kiloccsan. Az arca vörös lesz és szemei villogni kezdenek, vagyis most valami nagyon felháborítót kérdeztem tőle. Kicsit hátrahőkölök a széken és Tatsuki is hasonlóképp tesz. Csend telepszik ránk, anya szeretné előbb összeszedni a gondolatait és lecsillapodni, mielőtt bármit is válaszolna, a mellettem ülő férfi azonban megköszörüli a torkát.
- Rémes dolgot kérdeztél, Deon – közli velem csendesen. - Gondold végig, te mit tennél hasonló helyzetben.
- Én mindig a magam pártján állok és ha ez bárkivel ellentétes, akkor én ott foglalok helyet.
- És rááldozol bármit?
- Igen.
- Szembe szállnál Asaméval is?
- Persze – jelentem ki magabiztosan.
- Néha nem ártana hajlíthatónak lenned, mert ha elveszted a ruganyosságod, eltörnek az élet útvesztői. Van, amikor igenis ki kell állnod valaki mellett, még ha tudod, hogy rosszat tett is, anyukád legalábbis ezt képviseli apáddal kapcsolatban, ha jól értem. – És ahogy anyára néz, bólint neki. - Kötelesség, becsület, hűség, kitartás, szeretet, bárhogy is hívjuk, felesleges plusz köröket futnod, anyukád utolsó vérig ki fog állni apád mellett. Most menjünk – javasolja, azzal felissza utolsó korty teáját és felemelkedik az asztaltól. Sajnos igaza van, látom anya barna szemeiben, hogy hajthatatlan, ezért én is felállok, miután megiszom az utolsó korty teámat. - Köszönjük a teát és kérem, ne aggódjon a helyzetét illetően, mert az a legkisebb probléma.
- Nem várhatunk el ilyesmit Asame-santól! - ellenkezik anya kapásból.
- Nekem viszont módomban áll segíteni nektek és meg is teszem – jelentem ki. Kicsit túlzás, amit mondok, de másképp anya sosem fogadna el semmit tőlünk. Majd beszélek Asaméval erről, ha jobban lesz.
- Még nem töltöttél ott elég időt, hogy...
- Elég jól haladok, úgyhogy nem kell aggódnod – töröm is le apró mosollyal anya ellenállását. A tartásán látom, hogy nyugodtabb lesz, újra összeszedi magát, ezért odalépek hozzá és átölelem. - Majd később jelentkezem, most feküdjetek le aludni.
- Beszéljünk még, rendben? - kérdezi reménytelenül kapaszkodva belém.
- Persze. Ha nem veszem fel, ne aggódj, sok a dolgom, de majd ha szabadulok, visszahívlak.
- Add át üdvözletemet Asame-sannak – kéri. Még elbúcsúzunk egymástól, aztán indulunk hazafele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése