290.

Yoru

Visszatérek Asához és leülve mellé az ágyra még mindig sápadt arcát figyelem. Valószínűleg nem ébred fel reggelig, hiszen bármennyire is próbálja tagadni, megviselte a transzfúzió. Mindig erősnek akar látszani és ezt néha annyira utálom benne. A makacssága hihetetlen, még rajtam is képes túltenni, pedig... Mindegy. Hosszú percekig figyelem őt az ablakon beszűrődő hold fényénél, míg végül döntök. Most minden kockázat nélkül el tudom hozni azokat a papírokat. Előkeresem nadrágja zsebéből az Evo kulcsait és mielőtt lelécelnék, még gyengéd csókot lehelek ajkaira. Szeretem őt, és beledöglök abba, mikor szenvedni látom. Mert szenved... nem értem, miért nem látja ezt rajta Asame, hiszen annyira nyilvánvaló. Elég csak belenézni a szemeibe... Elmosolyodom, majd kisurranok az ajtón. Lehet, szólnom kéne Ryuuichinek, de nem akarom ezzel is húzni az időt. Beülök az Evoba és elhajtok, de a kapunál álló őröket még tájékoztatom arról, hogy hamarosan visszatérek, biztos, ami biztos. Hátha nem akarnának beengedni visszafele. Nem szarozok a sebességkorlátozásokkal, de igyekszem biztonságosan vezetni. Nem dicsérne meg érte Asa, ha felkenődnék egy fára vagy villanyoszlopra, arról nem is beszélve, hogy nekem jelenleg ott kéne feküdnöm mellette és aludni, így a fejmosás valószínűleg nem csak az elsőért járna ki. Az autópályán már valamivel egyszerűbb a dolgom, kevesen vannak ilyentájt az utakon, így nem kell folyamatosan fékeznem és fel-le váltanom. Beleszaladok egy traffiba és szirénázva indulnak meg utánam a rendőrök. Hogy ezek még ilyenkor sem tudnak aludni...! Kis faszom az éjjeli sünökbe. Sebességet váltok, a V8-as motor felbőg és a sebességmutató is meglendül, majd 210-nél megállapodik. A szirénázás abbamarad, én pedig elégedetten elmosolyodom. Kilónyolcvan, mi? Dugjátok fel magatoknak! A hazai terepen már kellemesebben mozgok és alig másfél óra múlva begördülök a ház kapuján, majd leállítom a motort. Asa két hűséges vérebe persze azonnal nekem ront, hogy hol a főnökük, de rendre utasítom őket.


Persze nem úszom meg egykönnyen őket. Kurva jó. Amúgy is utálom ezt a két fickót és van egy sanda gyanúm, hogy én sem vagyok a szívük csücske éppenséggel, de most pont leszarom őket. Első utam a hálószobánkba vezet, innen szerencsére ki tudom zárni a két vérebet és ezt meg is teszem. Veszek egy gyors, forró zuhanyt, majd még félig vizesen keresek magamnak tiszta ruhákat és kotrok elő Asának is, hogy holnap, azaz ma legyen mit felvennie. Sejtem, hogy jönnek majd a gyanakvó kérdések, hogy honnan szedtem elő neki ruhát, de majd lecsendesítem, ahhoz már értek. Miután végzek, kezemben a sporttáskával, valamivel frissebben lépek ki a szobából, persze a két kutya most is a nyakamba liheg. Szerencse, hogy a szájszaguk nem olyan...

- Na jó! – elégelem meg a dolgokat most már. - A házon belül nem kell minden pillanatban a nyakamban lihegnetek! – morgom. - Inkább intézzétek Asahito ügyeit, mert ha hazajön és nem lesznek meg a kért papírok, garantálom, hogy úgy a farkatokra lép, hogy nyüszíteni fogtok, mint a kivert kutyák telihold idején, stimmt? - nézek rájuk szúrósan de semmit nem érek el vele. Picsába már, Asa, én tényleg kinyírom ezt a két csaholó palotapincsit! - Utoljára mondom, takarodó van! - morgom, azzal átvágtatva köztük indulok meg a dolgozószobába és rontok be, majd becsapom magam mögött az ajtót. Ledobom a táskát az egyik székre és módszeresen elkezdem feltúrni a fiókokat. Nem azokat a papírokat keresem, amiket Ryuunak is mondtam, mert azokat tudom, hova rejtették. Más után kutatok, valami olyan után, amit nem vettem észre elsőnek. Szinte mindent szétdobálok a szobában, ezért sem leszek éppenséggel megdicsérve. Kiveszem a fiókból az egyik fegyvert és nadrágom korcába csúsztatom, ám a két pincsi megint megzavar.

- Takarodj ki, Asahito dolgozószobájából! - Tessék? Takarodjak ki? Álljon meg a nászmenet, mi a jó kurva istenit képzelnek ezek magukról?! Kezdek most már egyre dühösebb lenni. Nem egy olcsó kis szajha vagyok, akivel így beszélhetnek! Persze ha Asa itt lenne, már nem lenne ekkora pofájuk velem szemben.

- Lófaszt! Tűnjetek el! - mordulok rájuk, de nem tágítanak. - Azt mondtam, húzzátok el a beleteket, de kurva gyorsan! – kapom ki nadrágomból a fegyvert és szegezem rájuk. - Kifelé! - üvöltözök velük, mire acsarogva, de kimennek. Ideje volt. Magamhoz veszem az anno talált papírok és ismét áttúrok minden fiókot. Ezek szerint ennyi, mégsincs több papír. Lemondóan sóhajtok egyet, majd kicsit rendet rakok magam után. A földről is összeszedek néhány aktát és ekkor akad a kezembe egy érdekes dosszié. Asahito neve van rajta. Leülök az irodai székbe, és beleolvasok.


Megremeg kezemben a dosszié és percekig alig jutok levegőhöz... Nem, ez nem lehet...! Nézegetem a papírokat, próbálom értelmezni azokat a dolgokat, amiket látok. Ezt én nem akartam megtalálni... Nem! Visszarakom a többi közé a dossziét és rágyújtok. Miért nem mondta el? Mikor akarta ezt velem tudatni? Rohadt életbe, Asa, a büdös francba már...! Felállok és falhoz vágom a hamutartót.


Zokogok.


Nagy nehezen végül megemberelem magam, és felállva elveszem a táskát és a papírokat, majd elindulok kifelé. Vissza akarok hozzá menni, mellette akarok lenni. Ezért akarod őt ennyire és ezért nem akarod őt mégsem... Igaz? Beülök az autóba és elhajtok. Most a testőrök sem akartak megállítani, látták rajtam, hogy nem vagyok beszámítható. Hogy a faszba lehetnék? Valahol félúton muszáj vagyok megállni. Dühösen vágok rá a kormányra, mindenem remeg. Le kell higgadnod, Yoru... muszáj... Nehezen megy, mire lecsillapodom, visszaülök az autóba és beletaposok a gázba. Van egyáltalán veszítenivalóm? Nem sok. Egy óra múlva végre megérkezem Asame házához. Az őrök kaput nyitnak, én pedig begurulva a ház elé veszem magamhoz a cuccokat és szállok ki az autóból. Nem Asához megyek, egyelőre nem. Asame szobája felé veszem az irányt, majd halk kopogás után Ryuu nyit nekem ajtót. Kezébe nyomom a papírokat, ám mielőtt leléphetnék a fenébe, megragadja karom. Nem akarok magyarázkodni, semmit, csak engedjen a fenébe el, de nem teszi, engem pedig megint összetör annak a gondolata, amit olvastam és egyszerűen összeesek a kimerültségtől.