291.

Ryuuichi

Yoru Deon hangjára a kezembe nyomja a poharat esélyét sem adva annak, hogy továbbra is belé diktáljam az édes löttyöt és egy macska ügyességével és gyorsaságával áll fel a fotelból és csúszik ki Deon mellé. Szemeiben még mindig csillog az aggodalom, a szomorúság.

- Visszamegyek Asahitohoz, mielőtt felkelne – hadarja csendesen, de határozottan, hogy még Deonnak se legyen kedve őt megállítani, majd kilép a szobából. Felállok és az asztalra teszem a papírokat, amiket hozott, a poharát pedig vissza a tálcára. Válaszolnom kellene Deonnak, de nem tudom, mit mondhatnék neki, mert nagyon magam sem tudom, mi történt. Yoru nem beszélt, illetve nem sikerült kifaggatnom, mert megérkezett ő.

- Őszinte leszek, Deon, gőzöm sincs – mondom felsóhajtva. - Hazaugrott néhány holmiért, mert nem tudott aludni. Akkor még nem volt semmi baja azon kívül, hogy aggasztotta Asahito viselkedése. Asahito nem akarta, hogy Asame megtudja, tőle kapta a vért – árulom el neki. - Ezután ment haza gondolom, pár holmiért, s mikor visszatért, egyszerűen összeesett – mondom csendesen. - Nem tudom, mi történhetett otthon, mert nem volt épp rózsás állapotban már akkor sem – árulom el a kölyöknek -, de nem volt hajlandó mondani egy árva mukkot sem. Ne haragudj, de nekem meg döntenem kellett, hogy vagy itt hagyom Asamét, míg őt helyrepofozom, vagy berakom addig ide, míg sikerül belé színt és életet lehelnem. – Nézek Deonra komolyan, majd Asaméhoz sétálok és megnézem, hogy minden rendben van-e. Szerencsére nem lázasodott be még mindig, talán a kapott gyógyszerektől nem is fog, aminek örülök. - Asame egyelőre rendben van – tájékoztatom őt a főnök állapotáról. - Nincs láza, aminek kivételesen örülök, annak azonban nem, hogy még ilyenkor is makacskodik, legyen szó bármiről, de legalább visszaaludt – mondom csendesen. - Talán most már átalussza az éjszakát.