Nem voltam benne biztos, hogy Yoru hajlandó velem beszélni, és azzal is tisztában vagyok, hogy bármennyire is keménynek vagy talpraesettnek akarok tűnni, akkor is csak egy tizenhét éves bakfis vagyok. Kezdem érezni, hogy mekkora hátránnyal indulok másokkal szemben, mert úgy érzem, nem vesznek komolyan. Pedig akarom, szerintem szükséges is lenne, de nem tudom, hogyan kellene viselkednem, hogy elérjem a célomat. Bár az az igazság, hogy igazán nem is tudom, mit kellene tennem. Szerencsére Yorura hat valami, amit rajtam lát, vagy az elszántság, hogy a nyomor ellenére is beszélni akarok vele, vagy pedig pont a pityergésem, mert a konyhába invitál. Furcsa érzés, hogy a kezem fogja, olyan... groteszk, de biztonságosnak érzem és megnyugszom egy kicsit tőle. Elfogadom a kínált cigit, kíváncsi vagyok, ő mivel mérgezi magát és helyet foglalva az asztalnál meggyújtom azt, miután megköszöntem.
Rögtön visszautasítanám azt, hogy engem kezdjen pátyolgatni, noha tökéletesen igaza van, mégis hallgatok. Rábízom magam a heppre, ami vezet minket majd. Talán Yoru jó srác, lehet benne bízni, hajlandó barátkozni velem, talán nem. Elhamarkodottan nem akarok ítélni, sem pálcát törni felette, sem a bizalmam ajánlani neki. Asame bizonyosan okkal nevezte őket veszélyesnek, bár innen, ebből a percből visszatekintve a múltra már közel sem érzem annyira egyértelműnek, amit korábban az öccséről és a kedveséről mondott. Kavarodik szépen lassan minden össze, bonyolódnak a dolgok, és ez egyszerre kínoz és egyszerre élvezem. Ez már az őrület jele? Félretolom, nem érdekel. Már régóta nem vagyok normális, elég késő lenne most elkezdeni ezen aggódni. Ahogy Yorut hallgatom, hirtelen döntésre jutok.
- Akárkinek nem – közlöm vele komolyan. - Segítek neked, mert én is azért harcolok Asaméval, hogy rendezze a családi problémáit – folytatom ugyanúgy. - Én is tudom, hogy mindenáron távol akarja magától tartani Asahitot és erről akartam is vele, meg veled beszélni, de így is jó – intek a cigarettával óvatosan kettőnkre, majd a hamut a tálba szórom. - Igen, hogy védje – értek egyet csendesen. - Nem tudom, mitől, de Asame majdnem kiugrott az ágyból, amikor megmondtam neki, hogy az öccsének köszönheti, hogy él és igenis ideje lenne elfogadnia a létezését, satöbbi. Kicsit beparáztam – ismerem be fanyar mosollyal. - Én azt gyanítom, a yakuzatársadalomnak nem tetszene, hogy ők ketten testvérek, ezért acsarognak. Ez magyarázna sok mindent, mert abban tuti lehetsz te is és Asahito is, hogy ha Asame leszarná a kettejük közti vérköteléket, egyszer sem húzta volna ki az öccsét a szarból – mondom meg nyíltan. Nem akarom elárulni a yakuzámat, de a kommunikáció nem mindig az erőssége és eddig, nagyon úgy fest, hogy amit tett lépéseket az öccse felé és az öccsétől elfele, azok teljes mértékben összezavarták Asahitot. Ideje rendbe tenni a pelust, mert már komoly félsz kísértheti Asamét is, hogy szaglani kezd, ha képes lett volna kikelni az ágyból ma ahhoz képest is, hogy egy centire volt a haláltól. - Asame szerint Asahito remek és veszélyes yakuza lehetne, ha akarná és nem kéne őt hívnia, hogy seggbe rúgja azt a két ostoba yakuzát, akik csesztetnek titeket. Nekem volt egy olyan javaslatom, hogy ezt közölje Asahitoval, de visszautasította. Nem a felelőtlenség a gond, hanem hogy nem derülhet fény a kettejük közti testvérségre, azt pedig egyszerűbb eszközölni, ha utálkoznak, még ha legbelül pont, hogy az ellenkezőjét akarják – magyarázom Yorunak komolyan. - Asame szempontjából ez egyébként libikóka, mert nem tud mit kezdeni egy testvérrel, de ezen könnyen lehetne változtatni. Mindenesetre érted, mit mondok – zárom rövidre a kört ezzel, majd mélyet szívok a cigimből, hogy szóhoz juthasson mellettem a srác is. Az arcára újra kiül mindenféle érzelem és a beszéde is akadozik, ezért aggodalmasan figyelem őt. Amit mond, az megijeszt. Úgy érzem, mintha jeges pengéket állítanának a mellkasomba és előre dőlök a döbbenettől, mintha attól, hogy közelebbről látom Yorut megremegni, könnyebben elhinném, vagy kitörölhetném a fejemből, hogy Asahito gyógyíthatatlan beteg.
A kurva életbe...
Elmegy az étvágyam a cigitől, ezért beletunkolom a hamutálba, de csak figyelem Yorut, a tekintetem le sem bírom venni róla. Dühöng és szenved egyszerre. Végül helyezkedem kicsit a széken és mielőtt bármit mondanék, sóhajtok egyet.
- Ne hibáztasd ezért Asahitot, én sem mondtam volna el Asaménak az én bajaimat, ha nem szerezte volna be az orvosi papírjaimat – mondom csendesen. - Mindkét kulcscsontom ripityára törték pár éve, ami miatt elestem a nagy úszói pályafutástól – Cinikusan ejtem ki ezt az utóbbi pár szót, de talán Yoru ebből is érti, hogy akkoriban ez nekem nagyon fontos volt. -, és álomvilágba menekültem, amit kemény gyógyszeres kezeléssel igyekeztek visszaszorítani. Eredménytelenül. Nekem a gyógyszer Asame, az a hülye fasz meg még az ágyban sem képes feküdni, mikor csak egy centin és Asahiton múlott, hogy életben van. Duplán segített neki a mázlifaktora, ezt aláírom, ettől még kurvára kivagyok, hogy veszekedni kell vele, mint egy agyament hülyegyerekkel, hogy nyugton maradjon – mesélem el röviden Yorunak a dolgokat. - Nekem lényegében ez a bajom, hogy én nem akarom végignézni, meddig bír elmenni, mert ha meg akar dögleni, szíve joga, csak nekem ne kelljen látnom, mert azt nem bírom elviselni, egyszerűen megőrülök tőle, de komolyan. És az a kemény, hogy pontosan tudom, hogy eszében sincs meghalni, csak ilyen... Asame – mondom végül ezt vállat vonva. Az arcomon fájdalmas mosoly látszódik, de ez van, így érzek. - Fifti-fifti? - kérdezem meg elmosolyodva.
Rögtön visszautasítanám azt, hogy engem kezdjen pátyolgatni, noha tökéletesen igaza van, mégis hallgatok. Rábízom magam a heppre, ami vezet minket majd. Talán Yoru jó srác, lehet benne bízni, hajlandó barátkozni velem, talán nem. Elhamarkodottan nem akarok ítélni, sem pálcát törni felette, sem a bizalmam ajánlani neki. Asame bizonyosan okkal nevezte őket veszélyesnek, bár innen, ebből a percből visszatekintve a múltra már közel sem érzem annyira egyértelműnek, amit korábban az öccséről és a kedveséről mondott. Kavarodik szépen lassan minden össze, bonyolódnak a dolgok, és ez egyszerre kínoz és egyszerre élvezem. Ez már az őrület jele? Félretolom, nem érdekel. Már régóta nem vagyok normális, elég késő lenne most elkezdeni ezen aggódni. Ahogy Yorut hallgatom, hirtelen döntésre jutok.
- Akárkinek nem – közlöm vele komolyan. - Segítek neked, mert én is azért harcolok Asaméval, hogy rendezze a családi problémáit – folytatom ugyanúgy. - Én is tudom, hogy mindenáron távol akarja magától tartani Asahitot és erről akartam is vele, meg veled beszélni, de így is jó – intek a cigarettával óvatosan kettőnkre, majd a hamut a tálba szórom. - Igen, hogy védje – értek egyet csendesen. - Nem tudom, mitől, de Asame majdnem kiugrott az ágyból, amikor megmondtam neki, hogy az öccsének köszönheti, hogy él és igenis ideje lenne elfogadnia a létezését, satöbbi. Kicsit beparáztam – ismerem be fanyar mosollyal. - Én azt gyanítom, a yakuzatársadalomnak nem tetszene, hogy ők ketten testvérek, ezért acsarognak. Ez magyarázna sok mindent, mert abban tuti lehetsz te is és Asahito is, hogy ha Asame leszarná a kettejük közti vérköteléket, egyszer sem húzta volna ki az öccsét a szarból – mondom meg nyíltan. Nem akarom elárulni a yakuzámat, de a kommunikáció nem mindig az erőssége és eddig, nagyon úgy fest, hogy amit tett lépéseket az öccse felé és az öccsétől elfele, azok teljes mértékben összezavarták Asahitot. Ideje rendbe tenni a pelust, mert már komoly félsz kísértheti Asamét is, hogy szaglani kezd, ha képes lett volna kikelni az ágyból ma ahhoz képest is, hogy egy centire volt a haláltól. - Asame szerint Asahito remek és veszélyes yakuza lehetne, ha akarná és nem kéne őt hívnia, hogy seggbe rúgja azt a két ostoba yakuzát, akik csesztetnek titeket. Nekem volt egy olyan javaslatom, hogy ezt közölje Asahitoval, de visszautasította. Nem a felelőtlenség a gond, hanem hogy nem derülhet fény a kettejük közti testvérségre, azt pedig egyszerűbb eszközölni, ha utálkoznak, még ha legbelül pont, hogy az ellenkezőjét akarják – magyarázom Yorunak komolyan. - Asame szempontjából ez egyébként libikóka, mert nem tud mit kezdeni egy testvérrel, de ezen könnyen lehetne változtatni. Mindenesetre érted, mit mondok – zárom rövidre a kört ezzel, majd mélyet szívok a cigimből, hogy szóhoz juthasson mellettem a srác is. Az arcára újra kiül mindenféle érzelem és a beszéde is akadozik, ezért aggodalmasan figyelem őt. Amit mond, az megijeszt. Úgy érzem, mintha jeges pengéket állítanának a mellkasomba és előre dőlök a döbbenettől, mintha attól, hogy közelebbről látom Yorut megremegni, könnyebben elhinném, vagy kitörölhetném a fejemből, hogy Asahito gyógyíthatatlan beteg.
A kurva életbe...
Elmegy az étvágyam a cigitől, ezért beletunkolom a hamutálba, de csak figyelem Yorut, a tekintetem le sem bírom venni róla. Dühöng és szenved egyszerre. Végül helyezkedem kicsit a széken és mielőtt bármit mondanék, sóhajtok egyet.
- Ne hibáztasd ezért Asahitot, én sem mondtam volna el Asaménak az én bajaimat, ha nem szerezte volna be az orvosi papírjaimat – mondom csendesen. - Mindkét kulcscsontom ripityára törték pár éve, ami miatt elestem a nagy úszói pályafutástól – Cinikusan ejtem ki ezt az utóbbi pár szót, de talán Yoru ebből is érti, hogy akkoriban ez nekem nagyon fontos volt. -, és álomvilágba menekültem, amit kemény gyógyszeres kezeléssel igyekeztek visszaszorítani. Eredménytelenül. Nekem a gyógyszer Asame, az a hülye fasz meg még az ágyban sem képes feküdni, mikor csak egy centin és Asahiton múlott, hogy életben van. Duplán segített neki a mázlifaktora, ezt aláírom, ettől még kurvára kivagyok, hogy veszekedni kell vele, mint egy agyament hülyegyerekkel, hogy nyugton maradjon – mesélem el röviden Yorunak a dolgokat. - Nekem lényegében ez a bajom, hogy én nem akarom végignézni, meddig bír elmenni, mert ha meg akar dögleni, szíve joga, csak nekem ne kelljen látnom, mert azt nem bírom elviselni, egyszerűen megőrülök tőle, de komolyan. És az a kemény, hogy pontosan tudom, hogy eszében sincs meghalni, csak ilyen... Asame – mondom végül ezt vállat vonva. Az arcomon fájdalmas mosoly látszódik, de ez van, így érzek. - Fifti-fifti? - kérdezem meg elmosolyodva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése