294.

Yoru

Eloltom cigarettámat a hamutartóban. Az elmúlt pár órában többet füstöltem, mint egy komplett gyárkémény.

- Sosem tudnék arra a baromra haragudni – mosolyodom el halványan. Asa... Hagyjuk... - Megnyugtatlak, azt szokták mondani, hogy nem esik messze az alma a fájától, hát a két alma sem egymástól... Asahitonál ez kicsit nehezebb, vele nem csak úgy kell beszélni, mint egy agyament hülyegyerekkel, de úgy is kell vele viselkedni. Őszinte leszek, kötöztem már az ágyhoz azért, hogy megmaradjon a seggén - árulom el Deonnak. - Örülj, hogy ezt Asaménál nem kell eszközölni. Nem mindenkinek lehet még így sem könnyű élete, nem igaz? - kérdezem elmosolyodva. - Figyeld majd meg, amint te sérülsz meg, ő ugyanezeken fog keresztülmenni, ha csak abból indulok ki, milyen az öccse. Ezért vagy megvéd és játssza a mártírt akarva-akaratlanul is, vagy megtanít mindarra, amit tud. Nem tudom, mennyit tudsz vagy nem tudsz rólunk, hogy mit mesélt Asame neked, de... pár éve csúnyán megvertek. Mint ez utólag kiderült, Naganonak és Morikawának volt köszönhető. Asahito persze őrjöngött, hiszen mit vár az ember egy szerelmes, alig a húszas éveit taposó yakuzától, ráadásul Tatsuya, az apja, szöges ellentéte volt Asame apjának. Asahito a kegyetlenséget akkoriban vette fel magára, mikor hetekig ápolt. Mást tanítottak neki, mint a bátyjának és másként bántak vele, mint a bátyjával. Ezért is lázad, mert sosem voltak szankciók. Tatsuya mindig úgy vélte, hogy az a legjobb, ha a fia a saját kárán tanul. Passz piros, mennyire sikerült ez, de Asa hamar kiszámíthatatlan lett a yakuzatársadalom számára és a Szindikátus nem szereti a kiszámíthatatlan vérebeket, mert akárhogy is nézzük, az összes yakuza nem más, mint remekül kiképzett és idomított vérebek sokasága. A Szindikátusé - magyarázom csendesen. - A verésem után – térek vissza az eredeti témához - Asahito tanítani kezdett, mert nem akarta, hogy még egyszer megtörténjen ugyanez. Nem tudom, Asaménál ez hogy van, vagy hogy működik, de ha tanítani akar, akkor azt azért akarja megtenni, hogy te se aggódhass többet azon, hogy téged védve mikor sérül meg újra. Mert nem az a célja, hogy az ágyat nyomja és téged kikészítsen, egyszerűen, ahogy te is mondtad, Asame... Persze nem tudom, mennyire helyesek vagy sem a meglátásaim, mert én csak Asahitot ismerem, Asamét pedig csak annyira, amennyit Asán keresztül megismerhettem, de volt időm megfigyelni őket rengetegszer és ki merem jelenteni, hogy hasonlítanak egymásra - fejezem be végül a mondandómat ennyivel, majd zsebembe nyúlok és elővéve telefonom keresem ki belőle a számomat, majd Deon elé teszem. - Ha megtudsz valamit - mondom röviden, mert érteni fogja. - Azt viszont szeretném, ha Asahitot egyelőre nem keresnéd fel ezzel. Maradjon köztünk minden, amíg valamelyikük végre nem hajlandó nyitni vagy dalolni, mert azt garantálom, hogy fog. Ha kell, én magam puhítom meg Asát, vagy beleverem abba a hülye fejébe, hogy most az egyszer ne makacskodjon annyit. Kezd elegem lenni abból, hogy játssza a kemény faszt, közben pedig néha a puha pöcs kategóriát sem üti meg... - akadok ki kicsit megint, mert kezd bosszantani a téma. Igen, dühös vagyok, csalódott, szomorú, és szenvedek attól, amit az a barom magával tesz.