296.

Yoru

Végighallgatom még, amit Deon mond nekem. Ő is félreértett valahol, de most ez számít a legkevésbé. Rossz pillanatban csöppent bele a dolgokba. Egy nyugodtabb időszakban minden máshogy alakult volna az ő életében is, ahogy az enyémben.

- Még nekem is fel kell ezt dolgoznom, később talán... - válaszolok csendesen arra a kérdésre, ami Asahito betegségét hivatott nevesíteni, majd biccentek neki és tényleg elindulok visszafele. Útközben van időm elgondolkodni, van időm felidézni mindazt, ami azóta történt, hogy megismertem Asát. Elmosolyodom. Emlékszem, mikor először találkoztunk az egyik tetoválószalonban. Hány éves is lehettem akkor? Talán tizenhét. Ő sem volt több. Bőszen szemezgettem a tetkókkal és képtelen voltam dönteni. Ő akkor lépett be oda, mikor végre nagy nehezen kiválasztottam egyet magamnak. Tekintélyt parancsoló volt a megjelenése már akkor is és a mellette álló két testőr már nem ígért semmi jót, mégis kíváncsi voltam rá. Mellém lépett és megnézte a választott képet, majd a fülembe suttogott búgó hangján: „Nem illik hozzád.”. Elvette tőlem a fényképalbumot és hosszú percekig keresgélt, majd elém tette azt. Szárnyak voltak egy férfi lapockájára tetoválva. Őszintén kinevettem érte. Méghogy én szárnyakkal? Ráadásul angyalszárnyakkal... Végül is megcsináltattam. Azóta is megmosolygom. Már akkor megjelölt...


Belépve a szobába leveszem magamról a nadrágot és befekszem mellé az ágyba fejem vállára hajtva, átölelve őt. Két nappal később megint összefutottam vele, mintha követett volna. Aztán kiderült, hogy tényleg. Meg akart szerezni magának és meg is szerzett, mert így döntött. Féltem? Nem. A családom utált, legalábbis ami a bátyámat illeti. Anyám pedig... inkább nem foglalkozott velem. Elfogadta, hogy a fia vagyok, elviselt, de ennyi. Mit kaptam? Lehetőséget és egy jobb életet. Asahito pedig kapott egy remek szeretőt. Addigra már rohadtul nem voltam szűz semmilyen téren. Nem bántam meg, hogy otthagyva a családomat őt választottam... és sosem fogom megbánni. Soha... Hosszan figyelem még őt, végül sikerül elaludnom nekem is a kimerültségtől.