299.

Asame

Lassan térek észhez és pokolian érzem magam. Tompa és kába vagyok, mint akin épp áthajtott egy úthenger, vagy alaposan elverték és csak azért nem érez fájdalmat, mert elnyomják azt a belé diktált gyógyszerek. Ryuu helyett most Deon ül az ágyam mellett és ez halvány mosolyt csal az arcomra. A kezét keresem kezemmel. Kell pár perc, míg kitisztul az agyam a gyógyszerektől annyira, hogy értelmes gondolatokat szüljön. Akarok én bármit is mondani neki...? Hisz amit elmondanék, azt valószínűleg tudja, a feleslegesen kiejtett szavak meg csak időpocsékolásnak számítanak.

- Minden rendben van? - kérdezem meg végül csendesen. Nem igazán a körülmények érdekelnek, sokkal inkább az, hogy ő rendben van-e. Nem testileg, lelkileg... Annyi kérdés kavarog bennem, de egyszerűen képtelen vagyok ésszerűen összeszedni őket ahhoz, hogy fel is tegyem neki a kérdéseimet. Talán jobb is így most, majd később ráérek faggatózni. Kicsit helyezkedem az ágyon, mert vállam erősen könyörög egy újabb pozícióért, de csak annyira mozdulok, hogy megint csillapodjon a fájdalom, mely most tompa ugyan, de jelen van. - Sikerült beszélned Nishidával? - kérdezek rá végül, és a pohárért nyúlok. Szomjas vagyok, mint aki napok óta nem ivott egy kortyot sem. Tulajdonképpen lövésem sincs, hogy milyen nap van, ha egyáltalán nem csak pár óra telt el, hanem több nap is esetleg.