Ő sem kezd el beszélni, úgyhogy a gúny lassan leolvad az arcomról. Nem bánt? Nem aláz porig? Nem szól be és nem is szól hozzám? Ez az új büntetés, vagy ezt most vegyem isteni áldásnak a részéről? Még most sem bírok állást foglalni, mihez akar velem kezdeni igazából, valójában mire játszik, mire gondol, satöbbi. Csak nézem őt lassan lehiggadva és szerintem egyértelmű, hogy megint képzavar van. Ja nem, nem olyan! Szóval... nem értem, mi van. Válaszul, pár perc hatásszünet után egy doboz cigit dob az ágyamra és én már meg sem lepődöm. A másik mellé tehetném és szép lassan várat építhetnék a dobozokból, hiszen egy nap nem szívok el annyit, mint ő, de ehelyett inkább kihasználom az alkalmat, hogy itt szabadon dohányozhatok, nem úgy, mint otthon. Rágyújtok. A kellemes, kicsit ütős aroma sokkal jobb drog, mint amit szednem kell. Jobban szeretem és főleg azért, mert ezt szabadon választottam és... azt hiszem, ez olyasmi, mint a jutalom. Vagy legalábbis én érdemnek tekintem. Sőt, nem csak ezt. A jelenlétét is. Kétlem, hogy a tárgyalását félbeszakítaná miattam, vagy hazarepülne Franciaországból, ha úgy adódna, de azt mondta, nincs rám ideje, most mégis itt ül a szobámban, némán, engem fixírozva.
Újra az a biztonságérzet száll meg, s mielőtt megtörném ezt az idilli csendet, elfordítom a fejem és kinézek az ablakon. Így rejtem el, hogy mosolygok és örülök. Hülye pöcs, nehogymár elbízza magát! Aztán mikor visszafordulok, már vigyorgok.
- Akihito talált magának jobb elfoglaltságot, vagy hajlandó még változtatni az álláspontján velem kapcsolatban azzal, hogy mutat is valamit? - kérdezem Asamét a hangsúlyba és a modorba rejtve azt a figyelmeztetést, hogy most gondolja végig, hagyja-e, hogy megleckéztessem a barátját. Nem mintha bármi beleszólása lenne, akkor is kitalálnék valami Deonos visszavágást azért a jelzőért, ha a fatökű nem engedné. Nem leszek jófiú, ha nem érdemlik meg.
Főnixként feléledve a poraimból kipattanok az ágyból és beslukkolom a cigi maradékát, majd elnyomom a hamutartóban. Nyugodtan, szinte fölényeskedve lépdelek az ajtóhoz, jelezve, én készen állok a folytatásra. Sőőőt, várom.
- Szabad a pálya, vagy még maradjak láthatatlan a kíváncsi szemek elől? - szúrok be azért Asaménak is vigyorogva egy kis kedvességet.
Újra az a biztonságérzet száll meg, s mielőtt megtörném ezt az idilli csendet, elfordítom a fejem és kinézek az ablakon. Így rejtem el, hogy mosolygok és örülök. Hülye pöcs, nehogymár elbízza magát! Aztán mikor visszafordulok, már vigyorgok.
- Akihito talált magának jobb elfoglaltságot, vagy hajlandó még változtatni az álláspontján velem kapcsolatban azzal, hogy mutat is valamit? - kérdezem Asamét a hangsúlyba és a modorba rejtve azt a figyelmeztetést, hogy most gondolja végig, hagyja-e, hogy megleckéztessem a barátját. Nem mintha bármi beleszólása lenne, akkor is kitalálnék valami Deonos visszavágást azért a jelzőért, ha a fatökű nem engedné. Nem leszek jófiú, ha nem érdemlik meg.
Főnixként feléledve a poraimból kipattanok az ágyból és beslukkolom a cigi maradékát, majd elnyomom a hamutartóban. Nyugodtan, szinte fölényeskedve lépdelek az ajtóhoz, jelezve, én készen állok a folytatásra. Sőőőt, várom.
- Szabad a pálya, vagy még maradjak láthatatlan a kíváncsi szemek elől? - szúrok be azért Asaménak is vigyorogva egy kis kedvességet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése