Asame
Végre megszólal és meg is indul kifele. Felállok a fotelból és az ágyhoz lépve elveszem a cigis dobozomat. Na azért ennyi nem jár. Nem fogok minden dobozt itt hagyni neki. Ráadásul egy idő után simán felépíthetné belőlük a gízai piramisok pontos mását is. A poénosnak szánt megjegyzéseit fel sem veszem már, csak magamban megmosolygom őket.
- Akihito egy balek... de sosem becsül le senkit. Szereti húzni mások agyát, legyen szó bármiről, bár gondolom, ezt neked nem kell bemutatni. Valahol ugyanolyanok vagytok... - mondom kimérten. - Másrészről miattad jött ide, így várja, hogy valamit foglalkozhasson is végre veled, elszántságban néha még rajtam is túltesz... - mondom nemes egyszerűséggel. S mikor megáll az ajtó előtt és kezét a kilincsre csúsztatva nekem is beszúr egy kedves megjegyzést, halványan elmosolyodom. Neki ezt az Asamet is megmutatom, mert miért ne. Nem vagyok annyira jégcsap, végül is a Titanic sem az én rideg mivoltom miatt süllyedt el. - Meggondolnám – mondom felvéve újra a rideg álcát magamra. - Ki tudja, lehet, egy falka éhes véreb várja kint, hogy végre megszerezhessen magának – teszem hozzá nyugodtan. - De mielőtt túl sokat dilemmáznál azon, hogy mégis kimerészkedj, javasolnám az ablakot. Úgyis szeretsz rajta kiugrálni... Tudod, Deon, a felelőtlenség hamar megbosszulja magát... - mondom, végül én vagyok az, aki mégis csak kilép az ajtón elsőnek, remélve, hogy a kölyök majd követ. Ha nem, akkor meg majd lehozatom Ryuuval, úgyis odavannak egymásért. Hátra sem nézve indulok meg a dojo felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése