Elmosolyodom és álla alá nyúlva húzom őt gyengéd csókba. Nem tart hosszú ideig, de mindkettőnknek kellett már ez. Tudom, hogy neki is. Ismét végigsimítok arcán, majd átölelve őt húzom magamra. Érezni akarom a súlyát, hogy velem van. Csókot nyomok fejére ölelve őt, gyengéden cirógatva.
- Szeretném, ha előbb Ryuu átnézné őket. Ami rád is tartozik, meg fogja veled osztani, ha nem, nyugodtan mondd meg neki, hogy én kértem, rendben? - kérdezek azért rá. Lehunyom szemem. Kellemes nyugodtsággal tölt el az, hogy most itt tartom őt a karjaimban, hogy érezhetem teste melegét. Lassan tudatosul bennem, hogy el is veszíthettem volna őt, holott már akkor sem akarok tőle szabadulni, ha ezen múlna a világbéke. Becsúsztatom kezemet felsője alá. Zavar, hogy nem tudok huzamosabb ideig ébren lenni, hogy a gyógyszerek ennyire kikészítenek, de ez a pár perc, amíg így lehetek vele, részben kárpótol mindenért. - Szeretlek, csibe – mondom csendesen, félálomban, még egy utolsó csókot lehelve fejére és hagyom, hogy ismét magával ragadjon a sötétség és az álomtalan álmok világa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése